• Hegedűs András

Solymárról vitáztak a Parlamentben


Indulatos vita tört ki a parlamenti ülésteremben két doktori címmel rendelkező országgyűlési képviselő között, a solymári közélet visszásságaival kapcsolatban. Nem, nem ma, sőt még csak nem is tegnap történt az eset, de azért érdemes tovább olvasni, mert cikkünk helytörténeti kuriózumot rejt.

Nyolcvankét évvel ezelőtt, 1933-ben még nem volt élő televíziós közvetítés a Parlamentből, a képviselők azonban semmivel sem voltak visszafogottabbak mai utódaiknál - a szűkebb nyilvánosság miatt nem válogatták meg különösebben a szavaikat, indulataikat is jobban szabadjára engedték. Az ülésteremben amúgy is gyakran válhatott forróvá a hangulat ezen a tavaszon, sokakat nyugtalaníthatott például a német Parlament február végi felgyújtása, Adolf Hitler nem sokkal későbbi kancellári kinevezése, vagy akár a magyar kormányzó jogkörének kiterjesztésére irányuló kísérletek, amik már júliusra törvénnyé értek. A 245 képviselő azzal is tisztában volt, hogy néhány héttel korábban az európai nagyhatalmak tárgyalásain megcsillant a remény a trianoni határok revíziójára, ami aztán éppen a Führer hatalomra jutása miatt hamvadt el az ország számára. Mindez bizonyosan jelentős feszültséget okozott nemcsak a Parlament 12 ellenzéki pártja, de a két kormánypárt soraiban is, és egyre többekben szíthatott ellenszenvet a németekkel szemben. Ezt pedig még tovább erősíthette az a tény, hogy a hazai német nemzetiségi mozgalmak is erősödésnek indultak, és képviseletükben a kormánypárti dr. Bleyer Jakab képviselő egyre többször hangot is adott a nemzetiségi törekvéseknek.

Az országgyűlés 1933. május 9-ei, keddi ülésén Bleyer ismét szót kért, hogy felszólaljon a magyarországi német kisebbség érdekeiért, és kemény hangú beszédet mondott a hazai németség helyzetével kapcsolatosan. A képviselő - aki korábban nemzetiségi miniszter is volt - egyebek közt szóvá tette, hogy egyre fogy az országban az olyan iskolák száma, ahol valódi kétnyelvű oktatás folyik, dacára annak, hogy a kormányzó az 1931-es választások után maga ígérte meg, hogy a kormány különös gondot fordít majd a nyelvi kisebbségek védelmére vonatkozó jogszabályok végrehajtására, illetve az anyanyelven történő oktatás fejlesztésére. Bleyer a bírálat mellett kiemelte, hogy a magyarországi németek hűségesek és ragaszkodnak a magyar hazához, illetve hosszan sorolta az itteni németség érdemeit. Összességében a Szent István-i gondolatot nevezte követendőnek a magyar faji politikával szemben, és úgy vélte, a magyar revízió kérdése is azon áll vagy bukik, hogy milyen kisebbségi politikát követ az állam idehaza.

Bleyer Jakab beszédét több képviselő próbálta megszakítani dühös bekiabálásokkal, kétkedő megjegyzésekkel, közülük is kiemelkedett Bajcsy-Zsilinszky Endre, aki civilben jogász, később újságíró volt, és mindenki tudta róla, hogy az erőszakot sem veti meg - fiatalon egy parasztpárti politikust meg is gyilkolt. Bajcsy a \'20-as évek elején még maga is ugyanezen kormánypárt, az Egységes Párt képviselője volt, de 1923-ban kilépett onnan, előbb a hétköznapi nevén csak Fajvédő Pártként emlegetett Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt egyik fő szervezője lett, 1931-ben pedig az amúgy rendkívül csekély, 0.4 százalékos támogatottságú Nemzeti Radikális Párt egyetlen képviselőjeként jutott mandátumhoz.

A jogász képviselő felszólalása teljes terjedelmében nem ismert, de az éles hangvételű visszavágás alighanem személyes sértéseket is tartalmazott, Bleyer ugyanis a következő napokban párbajra hívta ki Bajcsy-Zsilinszkyt, és május 20-án - csaknem 60 éves kora dacára - meg is vívott vele. Annyi biztos, hogy Bajcsy igen vehemensen utasította vissza irodalmár képviselőtársa állításait, és indulatosan kérte számon rajta, hogy miért nem az elszakadt területek magyar és német kisebbségének sokkal sanyarúbb helyzetét tette inkább szóvá. Mindemellett azt is a fejéhez vágta, hogy a német nemzetiségi mozgalmak már odáig fajultak, hogy Solymáron nem engedték meg a jegyző fiának, hogy március 15-én elszavalja a Nemzeti dalt.

Nem tudjuk, hogy Bleyer riposztozott-e valamit e tényállítás cáfolására, az azonban biztos, hogy amint a solymári képviselőtestület tudomást szerzett a történtekről, egyből erélyesen tiltakozott a községet hazafiatlansággal vádoló kijelentés miatt. A tiltakozás tényéről Seres István helytörténeti könyveiben is olvashatunk, ám az egyébként kiváló helytörténész erről csak annyit jegyzett fel, hogy a testület arra hivatkozott: a Bajcsy által említett tiltás már csak azért sem történhetett meg, mert a jegyzőnek nem is volt fia. Ez viszont tévedés, valótlanság, hiszen az akkori solymári jegyzőnek, dr. Korenchy Lajosnak 1911-22 között három fia is született - igaz, egyikük még csecsemőkorban meghalt.

Nemrégiben azonban a kezünkbe került az akkori járási hetilap, a Pilishegyvidéki Hírek azon - 1933. május 21-i - lapszáma, amely részletesen beszámolt a történtekről, teljes egészében közreadva a solymári képviselő-testület tiltakozó nyilatkozatát. Ez a dokumentum korábban ismeretlen volt a solymári helytörténet kutatói előtt, így mindenképpen megérdemli, hogy ide idézzük.

"Solymár község főjegyzője ugyanis kijelentette, hogy a Zsilinszky képviselő által felhozott eset a községben nem történt meg, annál is inkább, mivel az ő gyermekei nem járnak a solymári iskolába, addig is, míg jártak, soha hasonló eset előfordulásáról tudomást nem szerzett. Jelenleg Dauner Bernát helybeli adóügyi jegyzőnek kisfia jár az elemi iskola első osztályába, kivel kapcsolatban semmi hasonló eset nem történt. Egyébként pedig Solymár községben minden hazafias ünnepséget éppoly érzésben lelkes és külső formájában is hazafiasan megkapó keretek között szokták megtartani, mint bármelyik tősgyökeres magyar anyanyelvű községben és bár a múltban voltak gyenge áramlatú nemzetiségi nézeteltérések, de a község lakosságának hazafias magatartása ellen soha kifogást emelni nem lehetett."

És mit írhatnánk a történet végeként? A parlamenti összecsapás még hetekig lázban tartotta a közéletet, és ellenkező hatást ért el, mint ami Bleyer szándéka volt, hiszen a hatására uszító hadjárat indult nemcsak a személye ellen, de a magyarországi németség ellen is, nacionalista és jobboldali konzervatív körökben egyaránt. A professzor egészsége ráment a támadásokra, alig több mint fél évvel később meg is halt, halála után pedig a magyarországi németség több mint hetven évre parlamenti szószóló nélkül maradt.

Solymáron egyébként a német lakosság Bajcsy által vizionált radikalizálódása nemhogy a \'30-as években, de a németek 1944-es hatalomátvétele után sem történt meg: a Volksbund, mint az ezen irányt képviselő szervezet nálunk csak a legszegényebb rétegekből tudott tagokat toborozni, és azok közül is sokan kinyilvánították kilépési szándékukat, amint érzékelték a szervezet mind jobban fokozódó Hitler-pártiságát. A solymáriak nagy többsége mindvégig hazafias érzelmű maradt, ezért is okozott annyi fájdalmat és keserűséget számukra az 1946-os kitelepítés. De ez már egy másik történet. Hegedűs András Arcképek: wikipedia

#politika #helyszelleme #helytörténet #utca #vita

© 2009-2019 

SZEPSOLYMAR.HU

SZEPSOLYMAR-LAB.COM