- Hegedűs András
A kitelepítés napjainak papja
1946 április közepére a solymáriak számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a kitelepítést nem kerülheti el a község, már csak az volt kérdéses, hogy kikaphat mentesítést. Az érkező hírek fokozódó lelki traumát jelentettek a solymáriaknak, ám papjuktól nem várhattak segítséget, Hufnagel Ferenc plébánosnak ugyanis időközben el kellett hagynia a községet. Egyedül egy 25 éves fiatal káplán maradt a plébánián,tőle kérhettek vigasztalást a keserves út előtt állók, és ő állt a temetőben a sírok mellett, amikor néma tüntetéssé fajult az indulás előtti utolsó temetés. Érdemes őt megismerni, derék templomépítő plébános lett belőle a későbbiekben.
Dr. Bélafalvy Imre 1921-ben született Cegléden, és Budapesten szentelték pappá 1944-ben. Teljes papi pályáját nem ismerjük, de az biztos, hogy 1945 szeptemberében került káplánként Solymárra, ahol 1946. augusztusáig egy évet töltött el. Az anyakönyvek tanúsítják, hogy 1946. március 21-étől négy hónapon keresztül minden temetést ő végzett a faluban, többek között ő kísérte utolsó útjára azt a három - aktív, illetve nyugalmazott - községházi dolgozót is, akiknek az egészsége az egyre feszültebbé váló helyzetben nem bírta tovább a terhelést. Igaz, Milbich János, a káplánnal szinte egyidős jegyzőgyakornok, gyenge fizikumú, beteges alkat volt, Taller János nyugalmazott kisbíró már 70 fölött járt, Branauer István községi pénztárnok viszont ereje teljében lévő, 40 éves családfő volt - mégis mindhárman majdnem egy időben hagyták itt a földi világot, pár nappal a Németországba tartó vagonok indulása előtt.
Az útra készülők közül szinte mindenki rokona volt valamelyiküknek, így nem csoda, ha mindhárom temetés néma tömegtüntetéssé vált, ahol az utazásra ítélt lakosok a falutól is búcsúztak, a maradásra jogosítottak pedig együttérzésüket fejezték ki velük. A falut akkor már rendőrök őrizték, komisszárok figyelték, hogy ne kerüljön sor rendkívüli eseményre, így aztán a hatalmas létszámú temetéseket nagyon nem nézték jó szemmel. Az sem tetszhetett a hatalom képviselőinek, hogy a megtörni kívánt sváb lakosok, ha eljutottak a templomba vagy a plébániára, a szemtelenül fiatal paphoz - aki ezekben a napokban azokkal a szavazzak biztatott mindenkit, hogy "a jó Isten nem fog titeket elhagyni" - szinte megkönnyebbülten, de legalábbis kevésbé megtörten léptek ki utána az utcára.
Épp ezért egy nap néhányan közülük úgy döntöttek, hogy "elbeszélgetnek" a káplánnal - hivatalos nyoma nem maradt ugyan, de azért a fél falu hírét vette, hogy a bőrkabátosok véresre verték Imre atyát. Bélafalvy Imre azonban szíjas testalkatú, lélekben is szívós ember lehetett: nemcsak hogy nem tört meg, nemcsak hogy kitöltötte solymári káplánságának tervezett egy évét, de még arra is volt mersze, hogy alig néhány héttel a vonatok indulása után, az itthon maradt katolikus családok iskoláslányaiból katolikus leánykört szervezzen. Ősztől új állomáshelyre került - hogy hova, azt nem tudjuk, de az biztos, hogy a következő években Pilisvörösvár-Bányatelepen és Vértesacsán is volt káplán. Onnan helyezte aztán Shvoy Lajos püspök 1959-ben Érd egyik külvárosába, Érd-Tusculanumba plébánosnak, ahol úgyszólván személyesen járta ki a jövőre 50. fennállási évfordulóját ünneplő templom megépítésének lehetőségét.
De innentől adjuk is át számára a szót, hiszen a 25 éves évforduló alkalmából, 1991-ben személyesen írt visszaemlékezést arról, hogyan jöhetett létre ez a modern formái ellenére is csinos tusculanumi templom; visszatekintését az Érdi Újság 1992. január 10-i száma közölte. "Érd-Tusculanum temploma 25 éves - 1966. október 16.-1991. október 14. 1991. október 14-én, dr. Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök jelenlétében hálaadó misét tartottak a 25 éve épült Tusculanumi római katolikus templomban. A Főpásztor előtt, a templomot megtöltő hálálkodó hívek jelenlétében dr. Bélafalvy Imre plébános többek között a következőkben foglalta össze a történteket. Előzmények - küzdelem - megvalósulás. 1959 karácsonyán érkeztem ide Vértesacsáról. Onnan azért, mert a helyi szervek megtagadták tőlem a hitoktatási engedélyt, három rövid újságcikk is jelent meg rólam koholt ostobaságok címén.
Akkori püspököm, Shvoy Lajos úgy akart segíteni rajtam, hogy - úgymond - elengedett Pest megyébe. Itt azzal fogadtak, hogy egy özvegy férfi házában kell laknom s templomépítést kell szorgalmaznom. Elődöm [Szabadkai József későbbi solymári plébános - a szerk.] püspökségi gondnok lett, ő itt énekkart vezetett, s a szereplésekkel balatoni köveket vásárolt az építendő templom céljára. Azt is mondta, hogy az Állami Egyházügyi Hivatal kilátásba helyezte az építési engedély megadását. Amikor azonban próbálkozni kezdtem, azonnal észrevettem: minden emberi erőfeszítés hasztalan. Azok az idők 1956 után a megtorlás évei voltak, s hallani sem akartak új templomról. Még telek sem volt. Sajnos hivatalos felettesem sem támogatta ügyünket, tartva az állami nyomástól. Már rég meghalt édesapám és egy jóindulatú járási földrendező embersége kapcsán mégis nevünkre került a telek. De a templomépítés...!
Talán még akad az Olvasók között is olyan, aki emlékszik a régi tusculanumi kápolnára. Tornaterem típusú épület, pici oltárfülke, sok gondot okozó állaggal. Vonóvasak tartották össze a mennyezetet. Mérnöki vélemény alapján életveszélyes volt. Az Egyházügyi Hivatal megbízottja először azt mondta, csak a veszély elhárításáról lehet szó. Mikor kértük, írja alá, akkor megtagadta. Ismételt megkeresés kapcsán, a felelősség súlya alatt engedett egy ún. födémcserét. Mikor a födémet lebontottuk, a falak is tarthatatlanná váltak. Akkor volt ép a II. Vatikáni Zsinat. Minden törekvés az volt, hogy legyen itt is egy korszerű liturgikus tér. Sok, igen sok vívódás után eldöntöttük, hogy a szentély zárófalát félkörbe állítjuk vissza, mivel engedélyt nem kaphattunk: egy cm-t se lehetett a régi határoktól eltérni! A félköríves fal elkészülte alkalmával a szomszéd iskola egyik akkori vezetője feljelentett. Még van, aki emlékszik az ÁEH megbízott kiabálására: "Kirázom a reverendájából!". Azonnal sürgöny is érkezett: minden leáll, a falat le kell bontani. Szörnyű volt! Előző évben sátorban volt a misézőhely, az Oltáriszentség pedig a szobámban.
Minden éjjel felkeltem esedezni az Úr előtt. A hivatal hajthatatlan volt. Az államminiszter--vezető nem fogadott. Ajtaja elől azonban nem mentem el. Akkor, amikor könyörögve könyörögtem meghallgatásért, idős titkárnőjének megesett rajtam a szíve. Ezt mondta: "Menjen haza. Majd megy egy értesítés!" Kiküldtek egy osztályvezetőt. Ő amikor ideért, azonnal csodálatos megértést tanúsított. Megengedte a továbbépítést. Amikor ő még módosított tervet is jóváhagyott, egy küldöttség az ő tudtán kívül idejött és 3000,- Ft büntetést rótt ki. 1963-1966-ig volt a nagy kaland. Megépült. Akkor egyházi elöljáróim is nehéz helyzetben voltak. Megyéspüspököm megbízásából Kisberk Imre segédpüspök "Mária az Egyház Anyja" tiszteletére konszekrálta (felszentelte) az épületet. 1966. október 16-án. 23-án kellett volna, de 1956-nak épp 10 éves évfordulója lett volna aznap s ezért nem engedték aznapra a szentelést. A csoda megtörtént. Az Egyház Édesanyja, Mária művelte!
Mivel mindezt felfüggesztés nélkül éltem túl, az állami hivatal nem engedett lakásépítést. 11 évig éltem egyedül a templom sekrestye feletti kis szobájában, minden szolgáltatás nélkül. Ez az időszak volt részemre a legboldogabb lakóélet. Meg kell emlékeznem munkatársaimról. Hunyadi László ötvösművész igen sokat dolgozott a templombelsőn. Kegyelettel emlékezem elhalt munkatársaimra. Többek között ezek voltak: Varsányi Mihály, Varga Béla, Vértes Ferenc, Marics József, Szőke Árpád, Czékmány Tibor, Sámson József, valamint Bujtor István, a leghűségesebb világi elnök. Igen sokat dolgozott itt a nyugdíjban élő Zamecsnik József. 1974-ben elkészült Till Aran munkája, az Egyház Anyja oltárékesség. Itt tett tanúságot megtéréséről Bruno Cornacchiola, a jelen kor egyik nagy bűnbánója Olaszországból. Az építkezés küzdelmeiben széthullt családok lassan a Liturgia áldásai kapcsán megtalálták egymást, otthonná lett a templom. Közben, 1978-ban, igaz emberségéről ismert vezető, dr. Benussi Silvio segítségével lakásépítési engedély is lett
... dr. Bélafalvy Imre plébános"
(forrás: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Erd/pages/012_tallozas_a_20szazad.htm)
