• Milbich Tamás

Sólyomidomárok öröksége - 1. rész


„Nomen est omen” tartja a latin közhely, ami magyarul annyit tesz: a „név beszél”, vagyis elárulja viselőjét, előre sejteti annak kilétét. Keresve sem találhatnánk a fenti gondolatra jobb példát Solymár település nevénél és címerénél, hiszen ma Magyarországon azon kevés települések közé tartozunk, amelyek nevükben megőrizték a solymászat mesterségének középkori emlékét. Ezért a "Solymár" szó hallatán legtöbbünk képzeletében nem csupán egy modernkori agglomerációs település képe villan fel, hanem ennél egy picit több is. A szó hallatán egyfajta életérzés és egy, a kollektív tudattalan ködébe visszahúzódó ősi karakter, történetiséggel áthatott nemes alakjának képe sejlik fel, ami valamifajta szimbolikus üzenetet hordoz magában.

Fotó: https://appvoices.org/

Persze nyilvánvaló, hogy ma már csupán formálisan, jelképes értelemben van jelentése településünkön a "solymár" szónak. Hétköznapjainkban nyoma sincs az egyébként még létező mesterségnek. Sajnos még abban sincs teljesen biztos tudásunk, hogy hogyan, mikor és miért kapta ezt a nevet a település. Írásoman azonban most nem a történetre fókuszálok, inkább annak a gondolati többletnek próbálok mögé nézni, amit jelképes értelemben a szó közvetíthet. A "solymárnak (solymásznak)" mint ősiségnek a jelentéseit próbálom kifürkészni, részben lehántani róla a történeti- és kultúrrétegeket, amelyek az idők során érzelmi vagy önérzeti okokból képződhettek köré. A cél, hogy elérjem Solymár ikonikus alakjának mélyebb, szimbolikus jelentéseit, túllépve a hétköznapi funkcionalitáson.

Vajon mit üzen ez a forma a mai embernek, milyen jelentéssel bír ez az archaikus karakter, aki egykoron nemes vadászként, madarával a kezében, szemmel láthatóan meghatározóvá lett a település identitásában?

Első és legkézenfekvőbb feladatom, hogy megvizsgáljam azokat a fogalmakat, amik elengedhetetlenek a helyi szimbólumrendszerek megértéséhez. Talán azt a triviálisnak tűnő kérdést kell felvetnem elsőként, hogy miért használunk szimbólumokat és jeleket, miért adunk neveket a dolgoknak, miért halmozzuk el magunkat különböző jelképekkel akár egy falu vagy város érzékletesebb megjelölése kapcsán? Solymár bővelkedik ilyenben, elég csak a Templom térre pillantanunk, annyi üzenet és jelkép tárul elénk, hogy nem egyszer kiritika tárgyává vált; előfordult még az is, hogy ellentmondásos érzéseket szült. Kétségtelen, hogy a község alapvető emlékezés-kultúrájában a történelmen kívül olykor az aktuálpolitika is részt vállalt, de ez bizonyos szempontból nézve teljesen normálisnak mondható: ha valaki elfogulatlanul a helytörténetbe merül, kikristályosodnak a miértek. A község alapvető jelképe, a sólyomidomár azonban valahogy kívül esik ezen a megitélésen is.

Ez azért lehetséges, mert a település ős-jelképe hétköznapi evidencia, apodiktikus (kétségbevonhatatlan) közmegegyezés. Éppúgy magától értetődő, minthogy nevén kell tudni nevezni a települést, lennie kell határnak, lennie kell jellegzetességnek, infrastruktúrának, közlekedésnek, lakosságnak, szemétszállításnak, stb. Pontosan úgy, ahogyan egy élő személynek is megvan mindene, amiről megismerjük és azonosítjuk (identitás). Ma már tudható, hogy mi emberek az antropológiai természetünkből, a lélektani mivoltunkból, szociális érzékenységünkből, a társadalmi életünk törvényszerűségeiből is levezethetjük azokat a mechanizmusokat, amelyekkel létrehozzuk a jelképeinket, és ami köré szervezzük életünket. Annak a különleges, csak az emberre jellemző képességeknek tudható be mindez, amit gondolkozásnak és fogalomalkotásnak hívunk. A homo sapiens, mint faj létezésének kezdetétől fogva mindig ezekkel alakította sajátos belső és külső világát és teszi ezt ma is. A jelképes gondolkozás segítségével kialakítottuk a kultúrát és létrehoztuk a civilizációt. Az ember képessé vált önreflexív fogalmakat, elvont ideákat is megérteni és létrehozni, zömében azért, hogy saját magát megértse és saját helyét megtalálja az őt körülvevő természetben, valamint, hogy puszta létezésének okát megértse. (A kérdéssel egy külön tudományterület, a szemiotika foglalkozik.)

A szimbólumok, jelek és jelképek ezért mindmáig kulcsszerepet játszanak az élet minden területén. Lényegét tekintve szinte mindenünk, amink van, amit létrehoztunk vagy elgondoltunk, minden szavunk és minden alkotásunk szimbólum, jel és analógia.

Mit jelenthet mindez Solymár vonatkozásában? Túlzás nélkül állítható, hogy címerünk és településnevünk az a jelképes fundamentum, amit a tízezer feletti állandó lakos megkérdőjelezhetetlenül elfogad és magáénak vall, vagyis indentitást reprezentál. Solymár neve és címere az a kulturális minimum, aminek jelentőségét érdemes újra felfedezni függetlenül azoktól a történeti konstrukcióktól (körülményektől), amik létrehozták. Miért érdekes mindez? Véleményem szerint a "solymáriság" mint közösségi identitás hiánycikk. A közösségi önérzetesség, vagy öntudat ma csupán társadalmi címke, vagy kivételezettséget sejtető konvenció. A helyi önérzetesség csak foltokban, nyomokban tapasztalható és egyáltalán nem egységes. Töredezett és individuális, önmagának ellentmondó. Számos láthatalan etnikai, világnézeti, vallási, politikai, kulturális törésvonal mentén fogalmazható csak meg, és ezzel a látszólag színes, képlékeny, önelletmondásos, formátlan masszával ma képtelenség úgy azonosulni, hogy az valódi, hitelesen megélhető identitásélményt nyújtson az egyes embernek és a közösségnek egyaránt.

Mindezek alapján úgy tűnhet, hogy a XXI. századi Solymárhoz, mint posztmodern agglomerációs településhez csak szimbolikusan lehet kötődni; a gyakorlati életben ez azt jelenti, hogy ténylegesen egy-egy világnézeti-, kulturális-, politikai-, vagy vélemény-csoportosuláshoz bírunk csak kapcsolódni, amelyek gyakran érdekfeszültségben állnak. Rivalizálást, ellenségeskedést és előítéletes gondolkozást szülhetnek, amire ráadásképp még az individuális korszellem (Zeitgeist) is ráerősít. Ám ez önmagában még nem ok arra, hogy a mélyben ne lássuk meg: van kulturális minimum. Szimbolikus ugyan, de létezik: jelek szintjén a címer és a település neve az, amelynek van univerzálisnak mondható lélektani koherenciája, élő, belső szimbolikus üzenete, magja. Ez a mag mentes érdektől, rivalizálástól, racionalitástól, történetiségtől, politikától és konvencióktól.

Hatósugarában ott találjuk azt a közösségi ideát, ami szimbólikus önazonosságot teremt minden solymáriban, de sajnos nagyon nehéz felfedni mit is kellene, hogy jelentsen az.

Éppen a korszellem, az individuális életvitel késztet minket arra, hogy újra felfedezzük, újra értelmezzük a legalapvetőbb dolgainkat. A címer és településnév jelentéseinek boncolgatása segíthet személyes életünk formálásában, építheti és gazdagítja személyes identitásunkat, és hiteles forrásként állhat rendelkezésre egy új közösségi identitás megteremétésében is. Sorozatunkban erre teszünk kísérletet.

Milbich Tamás

Folytatjuk...


41 views

© 2009-2019 

SZEPSOLYMAR.HU

SZEPSOLYMAR-LAB.COM