Őseink, Hőseink – Kisokos a solymári hősök emlékművéhez
Az alábbi rövid összefoglalóban az 1924-ben megépített – az idén májusban jubiláló – hősi emlékműről tudható információkat fésültem egybe. Az összefoglaló PDF változata (sok képpel) az archívumból, vagy a cikk végén lévő link segítségével letölthető.
Mi az emlékmű ideológiai háttere?
A solymári hősi emlékmű története beleillik az országos történések szövetébe, annak minden ideológiai jelenségével összhangban van. Az első világháborúban, 1914-1915 fordulója körül megalakult a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, amely egy, az első világháborúban elesett magyar katonák emlékének megörökítésére és ápolására felállított szervezet volt.
A bizottság célja volt, hogy felügyelje, koordinálja, egységesítse az országban a háború során egyre szaporodó emlékművek kinézetét, szellemiségét. Erre azért volt szükség, mert az országban mindenhol az egyre szaporodó gyászjelentések és hősi halálhírek folyományaként különböző emlékműveket kezdtek állítani a hozzátartozók és családtagok. Az ország vezetésében ezért felmerült, hogy felügyelni, koordinálni kellene az ilyesfajta emlékezéskultúrát. Azonban nem kétséges, hogy az akkori háborús propagandát is szolgálta a kezdeményezés.
1915-ben báró Abele Ferenc vezérkari őrnagy tett törvényjavaslatot erre vonatkozóan. 1917-ben került a képviselőház elé, majd 1924. májusában a nemzetgyűlés törvénybe iktatta a hősi halottak emlékének megünneplését, és a Hősök Emlékünnepét, május utolsó vasárnapját a nemzeti ünnepek közé sorolta. Ezután minden településen kötelezővé vált emléket állítani a világháborúban elesett saját hősi halottak számára.
A szervezet művészegyesületeket szólított fel, hogy emlékműveket tervezzenek. Pályázatokat hirdetett, mintakatalógusokat (szoborkatalógusokat) hozott létre, amikben a százat is meghaladó számban sorakoztatott fel típusterveket. Azt is vállalta, hogy az emlékművek koncepcióját kidolgozza és a megvalósítást is ellenőrzi. 1924-ben a bizottság átalakult, utódszervezete a Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága elnevezésű szervezet lett. A Solymáron megépült emlékmű megfelelt az országos kívánalmaknak.
Hogyan épült meg a solymári emlékmű?
Solymáron hivatalosan 1923. szeptember 18-án kezdődött meg a községi elöljáróság részéről a hősi halottakra való méltó megemlékezés. Elsőként helyi bizottságot (Szobor- és Rendezőbizottság) alakított, amely megbízta a helyi építészmérnök és veterán tüzérfőhadnagy Jablonszky Gézát, hogy készítse el a solymári emlékmű koncepcióját. Jablonszky két tervet adott be a bizottságnak, ezek közül a másodikra szavaztak a legtöbben, ez lett a ma is látható emlékmű. (Az első terv jóval robosztusabb, és monumentálisabb lett volna a másikhoz képest.) Az emlékmű kivitelezője a helyi születésű Branauer Jakab (1890-1955), aki megbecsült építőmester volt. Fontos kitétel, hogy Solymáron a hősi emlékművet legnagyobb részt közadakozásból valósították meg az akkori Solymár lakói.
Mikor volt az első ünnepség?
Seres István adatai szerint az emlékmű egy év alatt készült el, majd 1924. október 7-én avatták fel. A Jablonkay-család azonban őriz egy-két dokumentumot az akkor kisiskolás Weiss Fáni (Franciska) solymári háborús árva szavalásáról ezen alkalom tiszteletére. A költeményt Gräflné Jablonkay Mária tanítónő írta tanítványának (férjezett nevén Dauner Jánosnénak), szeptember 28-i keltezéssel, tehát - a dátumok szerint - bő egy héttel az avatást megelőzően. Az őszi dátum ugyanakkor ellentmond a törvényi előírásnak, miszerint a hősökre való emlékezéseket májusban, vasárnap kell megtartani. Továbbá szintén a Jablonkay-család birtokában található a korabeli meghívó egy példánya, melyből egyértelműen kiderül, hogy az első, 1924-es Hősök Ünnepély valójában a szoborleleplezési ünnepség volt.
Seres dátumával kapcsolatban további kérdések is felmerülnek. Október 7-e 1924-ben keddi napra esett, ami bizonytalanná teszi érvényét. A solymáriak ritkán ünnepeltek hétköznapokon, pláne ilyen jelentőségű eseményt. Sokkal inkább arról lehet szó, hogy a keddi dátum egy adminisztrációs bejegyzés. Talán az országos Hősi Emlékműtervek Bíráló Bizottsága ezen a napon hivatalosan is tudomásul vette a solymári emlékmű elkészültét, és így került bejegyzésre az önkormányzati krónikában, összekeveredve a szoborleleplezés időpontjával, amit Seres István lejegyzett. Az említett meghívó szerint tehát szeptember 28-án volt az első ilyen esemény Solymáron. Az ünnepségen a helyi iparos egylet zászlóbeszentelését is megtartották, amely a község egyik legfontosabb civil szerveződésének számított. A leleplezési ünnepségre Dr. Bárvig Ödönné (a bizottság elnöke), Dr. Szentpétery Lajos (járási főszolgabíró), Korencsi Lajos (községi főjegyző), Hufnagel Ferenc (plébános), Thaller András (községi bíró), Schäffer József (bizottsági tag), és Jablonkszky Géza (építész) invitálta a meghívottakat.
A meghívó szövegéből kiderül az is, hogy miként zajlott le az esemény. Korencsi Lajos Solymár akkori főjegyzője mondta a nyitóbeszédet. A Credo zenekari kísérete mellett leleplezték és megáldották a szobrot. Megkoszorúzták, majd Dr. Preszly Elemér megyei főispán mondott ünnepi beszédet. A Solymári Férfikórus elődje a Cecília Dalkör elénekelte " A Hősök sírja" című kórusdalt. Ezután következett a fentebb már említett Weiss Fáni hadiárva szavalása, amit az iskolás gyermekkar gyászdala követett. Wild József nemzetgyűlési képviselő is ellátogatott és beszédet mondtott az ünnep alkalmából. (Megjegyzés: Wild József országosan ismert politikus volt, a liberális és polgári értékeket képviselte. Aktívan részt vett Budapest fejlődésében, és jelentős szerepe volt a város kulturális és gazdasági életének fellendítésében. Ellenállt Gömbös Gyula miniszterelnök törekvéseinek, különösen azoknak, amelyek a főváros önkormányzatiságát és autonómiáját érintették.) A műsor ismét a Cecília Dalkör énekével folytatódott (A Hős Katona sírjánál című dallal német nyelven.) Protokoll szerint átadták és átvették az emlékművet. A solymári ifjúsági dalárda éneke után, Dr. Baross János nemzetgyűlési képviselő búcsúszavai után a himnusz eléneklésével zárult az esemény. (Megjegyzés: Baross János politikus, nemzetgyűlési képviselő volt az 1920-as évek Magyarországán. Tagja volt a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának, és jelentős szerepet játszott a korabeli politikai életben.)
A solymári katonákra való emlékezés volumenében az egész települést érintette, mindenki magáénak érezte mind az emlékművet, mind a traumát, amit jelképezett. A második megemlékezést 1925-ben, a törvénynek is megfelelően már május utolsó vasárnapján tartották.
Sokak szemében ez volt a valódi avatás, ahogyan erről számos korabeli archív fotó is értesít bennünket. 1925-től kezdve minden évben kitüntetett figyelmet szenteltek neki. Solymáron a hősök iránti tiszteletadást egészen 1945-ig, a szovjet hatalomátvételig töretlen volt. Az utolsó solymári megemlékezésre 1944. május 21-én került sor.
Mi történt az emlékművel a pártállami szocializmusban?
Budapest ostromakor (1944-45) Solymáron szovjet parancsnokság állomásozott a Templom téren a paplakban és a sekrestyésházban. Visszaemlékezések alapján állítható, hogy itt lakott a hadműveletek szovjet főparancsnoka, Rogyion Malinovszkij marsall. Az ostrom idején az emlékmű mellé temették el a budapesti harcok során elesett orosz katonák holttesteinek némelyikét.
A háború után exhumálták az elesett orosz katonákat, majd a temetőben kaptak végső nyughelyet. (19 szovjet halott katona neve szerepel a temetői szovjet emlékművön, Seres visszaemlékezése alapján 38 sírhelyet tartottak fenn számukra.) A Templom téri hősi emlékművet 1949-ben megfosztották egyik emblematikus jellegzetességétől, a régi magyar címer koronájától, ami ezután elkallódott. Az eltávolítás körülményeiről nincs információnk. Az emlékmű kissé gazdátlanul, némileg elhanyagolva állt sok éven keresztül, amíg Wenczel Márton egykori frontharcos, háborús túlélő, helyi japánkertész a gondjaiba nem vette. Az ő kezdeményezésére az 1970-es évek elején kerültek rá a második világháború solymári áldozatainak nevei.
1944 és 1989 között ismereteink szerint két alkalommal volt csupán nem hivatalos koszorúzás. Az egyik közvetlenül a kitelepítés után, 1947 novemberében, a másik pedig 1956-ban, a forradalom idején történt; a solymáriak nem reprezentatív kis csoportja koszorút helyezett el rajta.
Hogyan éledt újjá a Hősök Emlékünnepélye?
A rendszerváltáskor helyi szinten is megérett a szándék a régi hagyomány felelevenítéshez, a központi helyen álló emlékművet renoválták, pótolták a címerről eltávolított koronát (ebben Bogdán István grafikus segédkezett). 1989 búcsúján ünnepélyesen újra felavatták, és felszentelték az emlékművet. Az egyház részéről a solymári születésű szerzetespap Dauner János szalézi novícius mester, mint esztergomi plébános vett részt. Az újraavatáson mintegy 200 németországi vendég is részt vett (túlnyomórészt kitelepített solymáriak), és újra fellépett a Strack-zenekar is. A kitelepítettek részéről akkor Pillmann János, a Schwäbisch Hallban megalakult Solymáriak Baráti Körének vezetője mondott köszöntő beszédet, Strack Lőrinc cukrászmester pedig minden hazalátogató kitelepítettet, illetve solymári ünneplőt megvendégelt.
Bő fél év múlva, 1990. május 27-én vasárnap, 46 év után újra sor került a hősi emlékmű ünnepélyes megkoszorúzására. “A Solymári Férfikórus a Helytörténeti Társasággal karöltve felújította a 2. világháború után megszüntetett „Hősök napja” ünnepséget, amit korábban május utolsó vasárnapján rendeztek meg a világháborús hősi halottak emlékműve előtt. Az ünnepi beszédet Magyar Ferenc nyugdíjas újságíró tartotta. Az ünnepségen megkoszorúzták az emlékművet. A Férfikórus az ünnepi műsor keretében Verdi: Lombardok című operájából a „Vitézek kara” című művet énekelte Gerenday Endre vezényletével, Gerenday Ágnes zongora kíséretével.” - írta Seres István a férfikórus naplóbejegyzésében.
Az ünnep népszerűségét jól illusztrálja, hogy mind az egykori szervezők leszármazottai, mind az esemény szellemi örökösei különböző módon emlékeznek vissza az ünnep újraélesztésére. Seres István szerint Magyar Ferenc főszerkesztő (Új Ember), egyháztanácsi elnök volt az, aki hajtómotorként tevékenykedett a Hősök Napi ünnepségek felélesztésében. Ugyanakkor biztos az is, hogy az akkori Helytörténeti Társaság, jelesül dr. Jablonkay István, illetve a Férfikórus és Szirmai János elnök szintén oroszlánrészt vállaltak abban, hogy az országban az elsők között lehettünk a Hősök Emléknapjának újraélesztésében.
Mindazonáltal tényként elkönyvelhető, hogy a felsoroltak mindegyikének ma is hálás a község, hogy az immár új hagyományként ápolt ünnepség visszakapta eredeti nimbuszát, és a rendszerváltás hajnalán visszaadták a község emlékezéskultúrájának egyik sarkalatos értékét. 1996-tól az ünnepséget az önkormányzat községi rangúra emelte, ezáltal a szervezést és lebonyolítást is átvállalta. A Solymári Férfikórus azóta is rendszeres fellépője és koszorúzója az eseménynek.
Milyen funkciója van az emléknapnak?
Ma is hagyomány, hogy a május utolsó vasárnapján megtartott nagymise utáni ünnepély során adják át a község egyik legrangosabb elismerését a „Solymárért Emlékérmet” (2000 óta) és a sváb közösség saját elismerését a „Nemzetiségi Díjat”. Megjegyzésként ide kívánkozik, hogy az 1995. május 28-i ünnepségen zászlószentelés is tartottak, ekkor került sor az önkormányzat saját községi zászlójának felszentelésére, amely szimbolikus fontossággal bíró esemény volt. A Bogdán István által tervezett és Redeczky Gabriella által hímzett fehér és sötétkék színű, mindkét oldalán Solymár címerével ékesített selyem zászlót Mits János római katolikus plébános szentelte be. A szalagot Behovics Antalné iskolaigazgató, zászlóanya kötötte fel a zászlórúdra.
Az önkormányzat deklaráltan így fejezte ki szándékát arra vonatkozóan, hogy elkötelezett a település kulturális és vallásos hagyományai iránt.
Hogyan zajlott az ünnepség?
Több különböző forrás alapján állítható, hogy volt az ünnepségnek hagyományos rendje, az ünnepséget 1944-ig nagyon hasonló műsorrenddel, de kisebb-nagyobb eltérésekkel ünnepeltek meg. Általában
Reggel 7 órakor az ünnepi menet résztvevői gyülekeztek a községháza előtt.
Fél 8-kor a menetbe rendeződés után indultak a templomhoz: a menetet az iskola zászlóvivője vezette, utána a község egyik zenekara (Taller-féle). Őket a frontharcosok (az Országos Frontharcos Szövetség Solymári Szervezete tagjai), az iskolás gyerekek követték. Mögöttük a község másik két (Hellebrandt János és Taller Mihály vezette) zenekara vonult. Majd a leventék és zászlóvivőjük következett, közvetlenül utánuk a Mária-lányok és (kék) zászlóvivőjük. 4-4 Mária-lány vitte a koszorúkat, amiket később az emlékműre helyeztek. A koszorúslányok mögött gyalogoltak a hadiárvák és hadiözvegyek, fekete zászlóval. Őket a negyedik (Strack) zenekar követte, majd az Első Solymári Temetkezési Egylet, a tűzoltók, vasutasok, csendőrök, és az eseményre érkezett hivatalos vendégek vonultak. A zöld zászlóvivő után a község elöljárósága, képviselő-testülete, az iparosok, végül a falu népe sorakozott fel.
Nyolc órakor, miután a menet megérkezett a Templom térre, ünnepi szentmise kezdődött.
A misét követően az ünnepséget a Himnusz hangjaival Taller Tamás zenekara nyitotta meg.
A nyitóbeszédet általában egy községi elöljáró, a törvénybíró, vagy a jegyző mondta.
Óvodások verses szereplése.
Leventék indulókat énekeltek.
Iskolások verses szereplése.
Általában két ünnepi beszéd hangzott el az intelligencia (értelmiség) valamely jeles solymári tagja, frontharcos, plébános, vagy meghívott vendég részéről.
A kettő között katolikus imádságot énekeltek, leginkább a credot (katolikus hitvallást), vagy hazafias lelkületű zenekari művet.
Külön programpont volt az elhunyt katonák névsorának felolvasása.
Ezután következett a koszorúzás. A sorrend általában: a községi elöljáróság, a hadiözvegyek, hadiárvák, bajtársak, iskola vezetése, leventék, csendőrség, vasutasok, temetkezési egylet vezetői, énekkarok, zenekarok, tűzoltók, Mária lányok, a Katolikus Legényegylet, az Oltáregyesület, az iparosok, és a vendégek képvselői helyezték el virágaikat az emlékművön.
A záróbeszédet általában Jablonszky Géza, az emlékmű tervezője mondta
Az ünnepséget a Szózat zárta (a Hellebrandt) zenekar kíséretében.
A leventék dísz elvonulása és a (Taller) zenekar muzsikája jelezte az ünnepség végét. Megjegyzés: az ünnepség egyik visszatérő zenei motívuma (és talán éppen ezáltal a solymári emlékezetben is a legjellemzőbb módon megmaradt) az “Ich hatt’ einen Kameraden” című katonadal. A dal szövegét egy német költő, Ludwig Uhland írta 1809-ben. Uhlandot a dal megírásához személyes inspirációja hajtotta. A megzenésítése Friedrich Silcher nevéhez fűződik, aki 1825-ben svájci népdal alapján komponálta. A dal a csata közben elvesztett bajtárs emlékének íródhatott. Solymáron a mai napig hagyomány, hogy az emlékmű koszorúzásakor ez a dallam kíséri a koszorúzók főhajtását.
Mit tudunk a nevekről?
Az emlékmű posztamensének keleti oldalában az első, déli oldalában a második világháború hősi halottainak névsorát olvashatjuk. Északi oldalában kapott helyet az 1848-49-es, valamint az 1956-os forradalmakra való írásos megemlékezés. A hetvenes években a hősi emlékmű II. világháborús halotti névsorának összeállításához alapvetően a lakosság szolgáltatta a hiányzó adatokat, de történeti forrásokból is igyekeztek tájékozódni.
Eszerint községünk hősi emlékművén 64 első világháborús, és csaknem ugyanannyi, 62 második világháborús áldozat neve olvasható. Az 56-os forradalom idejéből egyetlen név (Dienes István) ismert, illetve két másik, ismeretlen halottat is jegyez a helytörténet.
A 1848-49-es szabadságharc idején Solymár község 117 gyalogos nemzetőrt állított ki, akik Pest megye 5. számú sorozási kerületéhez tartoztak. Közülük is csak kilenc fő neve maradt fent, hogy volt-e solymári áldozata a szabadságharcnak, és ha igen, mennyi, nem volt és jelen pillanatban sem áll rendelkezésre adat. Ez az oka annak, hogy nem szerepelnek az emlékművön sem.
Milyen nevek hiányoznak még az emlékműről?
A második világháborús áldozataink száma valószínűleg nem pontos. Ez abból adódik, hogy a második világháborúról sokáig nem lehetett megemlékezni, ezért az elhunytak listáját is több évtized után állíthatták csak össze, ráadásul a solymáriakat a kitelepítés is szétszórta, ezért szinte biztosan nem sikerült minden áldozat nevét összegyűjteni. A rendszerváltás után Dercsényi Péter polgármester igyekezett a névsort kiegészíttetni, az emlékmű renoválása során a márványtáblákra vésett névsorok ezekkel a nevekkel bővültek.
Hasonlóan a második világháborúhoz, az első nagy háborúnak is több áldozata lehetett, mint amennyi az emlékműre vésve olvasható. Különböző források alapján úgy tűnik, hogy négy olyan háborús áldozata is lehetett a falunak, akiknek neve ilyen-olyan okokból lemaradt a felsorolásról.
Szennyes Ödön (dr. Szennyes Kálmán solymári és pesthidegkúti körzeti orvos fia)
Kovács János (a Rozália-téglagyár egy dolgozójának törvénytelen fia)
Taller József (a családi elbeszélés alapján volt sejthető, hogy eltűnt a háborúban)
Blum János (hadifogságba esett és vélhetően odaveszett, amire anyakönyvi bejegyzésekhez írt megjegyzésekből lehet következtetni)
Fontos személyek az emlékmű kapcsán:
Az alábbi felsorolásban - a teljesség igénye nélkül - néhány olyan személyiséget említek, akik az emlékmű kapcsán kiemelendők.
Jablonszky Géza (1876-1945):
építészmérnök, veterán. Az 1920-as évekbeli Solymár egyik meghatározó, nagy köztiszteletnek örvendő egyénisége. A templom belső felújításánál építésvezető volt, aminek elismeréseképpen Hufnágel Ferenc plébános „Pro Ecclesiae et Pontifice (Az Egyházért és Pápáért)” kitüntetést kérvényezett számára a püspökségen, melyet meg is kapott. A község felkérésére ő tervezte meg a ma is látható emlékművet a Templom téren.
Branauer Jakab (1890-1955):
építőmester. Édesapja Branauer István templomi előénekes volt. Jakab elismert és közismert építész volt Solymáron. Egy év alatt közadakozából ő és csapata építette fel a Templom téri Hősök emlékművet 1923 és 1924 között.
Wenczel Márton:
japánkertész. Nagyon jó érzékkel és nagy odafigyeléssel gondozta éveken át teljesen ingyen és önzetlenül a Templom téren álló hősi emlékművet az ünnepség beszüntetése utáni “nemkívánatos” ideje alatt. A faluban sokan emlékeztek rá még sok-sok év után is, hiszen ez a fajta odaadó csendes lokálpatriotizmus mindenkiben mélyen megmaradt az utókor emlékeiben is. Seres István és Enczmann László adatai is megerősítik, hogy az ő javaslatára, illetve az ő szervezésében kerültek fel az emlékműre a II. világháborús hősi halottak nevei, valamikor 1970 körül.
Mertl (Merész) Ferenc (1882-1953):
Az elnökletével jött létre az Országos Frontharcos Szövetség Solymári Szervezete, 1937-től kezdve rendszeresen szervezetten vettek részt a solymári Hősök Emlékünnepségen, tagságuk (1938) az 50 főt is meghaladta. Az első világháborús veteránok közül sokan tűzoltóként vállaltak közösségi feladatokat. A felvonulások alkalmával tartalékos hadnagyi rangban, egyenruhában vett részt az ünnepségeken.
Taller (Gruber) István (1882-1950):
Népi költő, szónok. Szónoki képessége folytán rendszerint a hősök napi ünnepségen ő mondta az ünnepi szónoklatokat, az ünnepségek lebonyolításában rendezője, rendvigyázó szerepet töltött be, ő felügyelte a koszorúzások menetét.
Dr. Jablonkay István (1913-2000):
A rendszerváltás után ő kezdeményezte újra a Hősök Napi megemlékezéseket az önkormányzat és a Solymári Férfikórus összefogásával. 1993-ban a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével is kitüntették, illetve a 2000. évi Hősök napi megemlékezésen az önkormányzat „Solymárért” kitüntetést is adományozott a részére.
Magyar Ferenc (1916-2000):
Az Új Ember felelős szerkesztője, a solymári római katolikus egyházközség világi elnöke volt. Kulcsfontosságú munkát végzett az 1946-ban megszűnt Cecília Dalkör szellemiségén alapuló Solymári Férfikórus megalakításában. Solymár Nagyközségért díjban részesült. Seres István szerint hajtómotorként segítette és szervezte a hősök ünnepségek újraindítását.
Szirmai János:
A Férfikórus titkára volt 25 éven keresztül, 1988-ban megkapta a Solymár Nagyközségért kitüntetést. 1990-ben egyik főszervezője volt az ünnepség újraélesztésének.
Kik voltak az első világháború áldozatai Solymáron?
Appel József, Banadics Mihály, Blum József, Bruckner Mihály, Dauer Tamás, Draxler Lőrinc, Draxler Mátyás, Entzmann István, Entzmann Péter, Erk Mátyás, Feihl József, Id. Folláth István, Ifj. Folláth István, Fuchs József, Gábeli András, Geisler Miklós, Hellebrandt Bernát, Hellebrandt József, Herr Péter, Izsák Mátyás, Izsák Ádám, Klempa Nándor, Köpfl János, Kühner János, Ludvig János, Melheritz Márton, Milbich Bernát, Milbich János, Milbich János, Milbich Márton, Mrojcsek András, Müller Márton, Ottliczki József, Petzina Árpád, Pfeffer Adám, Pfeiffer János, Pitz Ignác, Posovszki Ferenc, Renácser Lajos, Schiffer Bernát, Schlesser Bernát, Schokátz József, Schokátz Mátyás, Schokátz Mihály, Scholl György, Spiegelberger György, Spiegelberger István, Stadtmüller István, Strack Flórián, Szedlák József, Szomszéli József, Taller János, Taller József, Taller Márton, Taller Márton, Taller Mihály, Vörös Ferenc, Weisz György, Wenczel József, Wenczel Márton, Wenczel Mátyás, Wieszt István, Wohlmuth Mátyás, Zemmel János
Kik voltak a második világháború áldozatai Solymáron?
Appel Márton, Okeli János, Barcs Rezső, Otliczki Imre, Ifj. Barta András, Pfeffer György, Barta László, Pfeiffer Márton, Bender János, Pillmann Márton, Blum Tamás, Pitz Mihály, Czimbál Ferenc, Posovszki György, Czimbál Rudolf, Puck Márton, Darmstadter János, Reisinger Kurt, Denk János, Ringler András, Eichenbrenner András, Ritter János, Erk Mátyás, Róth Mátyás, Farkas István, Schokátz Mátyás, Feldhoffer János, Scholl Dániel, Fremd János, Schreiber Márton, Fremd József, Schuck István, Gromon Antal, Sirk Márton, Hellebrandt Márton, Stampf József, Herr Márton, Szedlák János, Huber József, Szémann István, John János, Szémann Jakab, Káldy Miklós, Taller András, Klupik József, Taller Márton, Kopp Márton, Taller Mátyás, Kozek József, Uhl Ádám, Krizsák József, Urányi József, Kurtz Márton, Wiederholl Márton, Melheritz József, Wiederholl József, Milbich János, Zwickl István
Összeállította:
Milbich Tamás
Felhasznált irodalom:
SERES, István. (2002). Adalékok és emlékiratok Solymár Nagyközség történetéhez. Solymár
SERES, István (1993). Solymár története és néprajza. Solymár.
MILBICH Tamás, HEGEDŰS András. (2011) Solymári Arcképcsarnok 1266-2000. Solymár.
HEGEDŰS András. (2014). Meghaltunk a Hazáért. Solymár.
Külön köszönet:
Elisch Richárdnak, Tóth Piroskának Phd., Hegedűs Andrásnak, Horváth Imrének, Krendl Gábornak és mindenkinek aki fotót és információt szolgáltatott az összeállításhoz.
Solymár, 2024.
Comments