Emlékezzünk meg világháborús hőseinkről!

March 12, 2014

 

Idén száz esztendeje annak, hogy kitört az emberiség ismert történelmének egyik legpusztítóbb háborúja, az első világháború. A 15 millió ember életét követelő, négy éven át zajló öldöklés az utókor számára már régóta csak a történelem egy szomorú, inkább feledni kívánt szakasza, pedig most, a száz éves évfordulón talán még éppen felidézhető az áldozatok emlékezete, feleleveníthetők a túlélők által, a családjaikban, odahaza elmesélt emlékek - ha már eddig nem igazán foglalkozott velük senki.


Erre - vagyis a solymári áldozatok, szentiváni kötődésű hősök emlékének kiállítással vagy kiadvánnyal történő felelevenítésére, megörökítésére - tesz idén kísérletet a nemrég alakult Szépsolymár Alapítvány, amiben lapunk is igyekszik támogatni a szervezetet.

 

Bár az első világháborúhoz az érintett államok vezetői részéről igyekeztek veretes eszméket, hangzatos jelszavakat kapcsolni, a gyilkos küzdelem leginkább a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért folyt. Eleinte minden résztvevő állam biztosra vette, hogy gyors offenzívával úrrá lehet ellenfelein, s fél éven belül az egész véget ér, az 1914-ben megindított háború mégis 1918. novemberéig tartott, sőt a történteket lezáró békerendszer igazságtalanságai szinte egyenesen vezettek el az újabb világháború kitöréséig. A legnagyobb vesztesek egyike az Osztrák-Magyar Monarchia, ezen belül is Magyarország lett: ez lehet az egyik oka annak is, hogy bár a '20-as, '30-as években szokássá vált megemlékezni a háborús áldozatokról, és a legtöbb hazai településen emlékművet állítottak az emlékükre, később inkább a feledés lett a sorsuk.

 

A világháborút kiérlelő politikai helyzetet az 1800-as évek végétől több, gazdasági-politikai körülmény hozta létre, ezek egyike az volt, hogy a XIX. században megerősödött, de külső piaci érdekeltségekkel, gyarmatokkal nem (vagy csak alig) rendelkező államok - mint Németország, Oroszország vagy a Monarchia - új területekkel, nyersanyag-lelőhelyekkel és piacokkal szerették volna erősíteni gazdaságukat. A régi, kiterjedt gyarmatrendszerrel bíró európai államok - főként az Egyesült Királyság és Franciaország - Németország törekvéseit ítélték a legveszélyesebbnek, ezért már az 1900-as évek elejétől szövetséget kezdtek kiépíteni a németekkel szemben, bevonva ebbe Oroszországot is. E szövetséghez (illetve az "ellenpólushoz") társultak aztán más európai országok is, ki-ki saját (vélt) stratégiai és taktikai érdekei szerint.

A háborút közvetlenül kirobbantó szituáció a török uralom alól felszabadult Boszniának a Monarchia általi elfoglalása volt, felháborítva a szerbeket, akik ezért merényletekbe kezdtek, a balkáni térség destabilizálása érdekében. Az egyik ilyen merényletnek Ferenc Ferdinánd trónörökös is áldozatául esett - aki egy erőfitogtatás-szerű hadgyakorlat megtekintésére érkezett Boszniába -, így ez a gyilkosság lett a háború kezdetének közvetlen ürügye. Egy hónappal a merénylet után, július 28-án a Monarchia (német jóváhagyással) hadat üzent Szerbiának, közben pedig Németország is hadba lépett, azzal a szándékkal, hogy pár hét alatt lerohanja Franciaországot, majd keletre fordulva átgázoljon az orosz hadakon is. A franciák elleni támadáshoz azonban a németeknek át kellett vonulniuk Belgiumon, amely erre nem adott engedélyt, amikor pedig a németek ezt mégis megtették, hadat üzent ellenük Nagy-Britannia is. Még pár nap, és szinte minden európai állam hadba lépett.

 

Hazánk, a Monarchia részeként, külpolitikailag nem számított független államnak, a hadba lépésünk ezért politikai kényszer volt. Az országnak nem is állt érdekében a háború, nem is csoda, hogy kezdetben Tisza István miniszterelnök - a vezető európai államférfiak közül szinte egyedüliként - többször is határozottan szót emelt ellene. Ez azonban nem befolyásolta a katonáink háborús szerepvállalását: miután a koronatanácsban a háborúpártiak kerültek többségbe, a hadiparancs számukra is érvényes volt, és fiatalok tízezreinek kellett harcba indulnia, Olaszországba, a Balkánra, Galíciába, sőt nyugati hadszínterekre is.

 

A világháború hadi cselekményeire az volt a jellemző, hogy a hadviselő felek - a történelem nagy háborúi közül elsőként - modernnek számító technológiákat vetettek be egymás ellen, de a harcászati elveik még sokáig régimódiak maradtak, nem alkalmazkodtak a sok új fejlesztés miatti változásokhoz - ez is hozzájárult a hatalmas emberveszteségekhez. Sok hadszíntérre az elhúzódó állóháború és a lövészárok-hadviselés volt jellemző, ahol komoly áldozatokat kellett hozni úgyszólván minden elfoglalt méterért. Világháborús jellegzetesség volt a kémiai hadviselés is, ami ugyan - a gyorsan kifejlesztett, hatásos védőeszközöknek köszönhetően - érdemben nem befolyásolta a harcok kimenetelét, ám arra kiválóan alkalmas volt, hogy a hátországban, az otthon maradottakban félelmet keltsen.

 

A háborút lezáró békekötések sora 1918. márciusában kezdődött az oroszok és a központi hatalmak közti, breszt-litovszki különbékével, majd szeptember vége és november közepe között a központi hatalmak is sorra fegyverszünetet kértek - közülük az Osztrák-Magyar Monarchia 1918. november 3-án tette le a fegyvert. A közel négy és fél éves háborúskodás végére a versailles-i békekonferencia, illetve Párizs környéki békék tettek pontot; ezek egyike volt a korábbi Nagy-Magyarország sorsát megpecsételő trianoni békediktátum, amely az ország területének kétharmadát csatolta el idegen utódállamhoz. [Méghozzá úgy, hogy az elcsatolás módja, illetve választóvonala hátrányos legyen Magyarország számára - komplett vasútvonalak essenek például a határon túlra, függetlenül az adott terület nemzetiségi összetételétől, ami egyébként a határok meghúzásának egyik, állítólagos alapelve volt.]

 

A Hadtörténelmi Levéltár 1927-es becslése szerint Nagy-Magyarország embervesztesége meghaladta az 530 ezret, és közel másfélmillió magyar katona szenvedett valamilyen fokú sérülést. Az öt és fél millió hadköteles személyből bevonultatott, több mint három és fél millió fő közül további 833 ezer volt a fogságba esettek száma, így mindössze 524 ezren térhettek haza épségben. A háborús években az újabb és újabb sorozások munkaerőhiányt eredményeztek, ami pedig élelmiszerhiányt, inflációt és társadalmi válságot okozott; az 1916-18 közötti időszakban már nemigen volt idehaza olyan társadalmi réteg, amely ne szenvedett volna a háború járulékos kárai miatt.

 

A Solymárról besorozott katonák számáról nem ismerünk biztos adatot (de valószínűleg két-háromszáz körül lehettek), az áldozatok létszáma azonban nagyjából ismertnek tekinthető: az 1924-ben állított hősi emlékművön 64 név olvasható, az újabb kutatások pedig ezidáig három további nevet hoztak a felszínre, utóbbiak között azonban már olyan is van, aki nem harcban esett el, hanem valószínűleg hadifogságban vesztette életét. A világháború katonái közül a legtöbben húszas éveiket taposták a háború kitörésekor, sokuknak már családjuk, olykor több gyermekük is volt, és akik élve tértek vissza a hadszíntérről, nagyjából az 1960-as évekig élhettek. Mára már gyakorlatilag az ő gyermekeik generációja is kihalt, de az unokáik, netán a dédunokáik - tehát a középkorú és idősebb korosztályok - még rengeteg emléket őrizhetnek, az egykori katona nagyapa által elmesélt történetekből, rájuk hagyományozott tárgyakból, háborús dokumentumokból.

 

A kerek évforduló jó alkalmat kínál arra, hogy itt, a községen belül összegyűjtsük ezeket emlékeket, és újságcikkekkel, olvasói levelekkel - illetve, ha elegendő anyag gyűlik össze, akkor egy kiállítással és/vagy egy kiadvánnyal - emlékezzünk meg a falu egykori háborús hőseiről, valamint a ma itt élők frontharcos felmenőiről. Ezúton is kérjük ezért olvasóinkat, hogy aki úgy gondolja, hogy szívesen segítene az egykori hősök emlékének ilyen felelevenítésében, jelentkezzék szerkesztőségünkben, a solymarimagazin@gmail.com vagy a tallerjanos@gmail.com e-mail címen, illetve a 20/233-7731 vagy 30/582-6087 telefonszámon.

(Megjelent: Solymári Magazin IV. évf. 2. szám, 2014. február)

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019