Kétszáz évesek a legrégebbi anyakönyvek

January 10, 2016

 

Kétszáz éves évfordulóról emlékezhetünk meg ezekben a napokban: 1816. januárjában kerültek be az első bejegyzések a ma ismert legrégebbi solymári anyakönyvekbe. Természetesen a solymári plébánián ennél jóval régebben is volt már anyakönyvezés, de abban az 1862. tavaszi tűzvészben, amely az akkori falu közel felére kiterjedt, leégett a plébánia is, és megsemmisült az ott őrzött anyakönyvek egy része is.

 

"Extractus Matricular Solmáriensis" - ez a szöveg fogadja az olvasót vagy a kutatót az 1816-os születési anyakönyv első oldalának címsorában. Alatta alcímként akkurátusan ott szerepel Amlacher Ferenc plébános egy egyértelműsítő alcím is: "Baptisatorum a 1a Jan. usque ultimam Decembris 1816". Ez tehát nyilvánvalóvá tehette az anyakönyvet fellapozóknak, hogy a kötet ezen részében a születések szerepelnek Ferenc császár uralkodásának 24. évéből, vagyis aki halálozást vagy esketést keres, az máshol lapozgasson. Messzire persze nem kellett lapozgatni, ugyanebben a kötetben megtalálhatta az érdeklődő ezeket az oldalakat is, melyek jellegére a nyitó oldal tetején, a "Baptisatorum" szót felváltó, cirkalmas, szinte kalligrafikus írással feljegyzett "Defunctorum" és "Copulatorum" kifejezések utaltak.

 

Ennyiből már jól látható, hogy a solymáriak anyakönyvi eseményeit kétszáz évvel ezelőtt még latin nyelven jegyezték fel a matrikulába, ez csak az 1840-es években változott meg, és még akkor sem véglegesen. Latinul írták fel a keresztneveket is - valójában tehát Franciscus Amlachert illett volna írnunk az előbb -, és latinul szerepelnek a kézzel vonalkázott táblázat fejlécébe írt kifejezések is, amik természetesen eltérnek egymástól a keresztelési, az esketési és a halálozási oldalakon. A későbbi években további oszlopokkal is bővültek a táblázatok, de 1816-ban még nem látták szükségét annak, hogy feljegyezzék az érintett család lakcímét vagy halálozásnál a halál okát - lényegesebb szempont volt, hogy az elhunyt részesült-e halála előtt a betegek szentségében ("omnibus sacramentis provisus" - olvasható azok neve mellett, akik teljesítették ezt az "elvárást").

 

A legkorábbi bejegyzés az 1816-os évből a születési oldalakra került be: 1816. január 8-án ugyanis megszületett Petrus Pfeiffer és Elisabetha Krugin Antonius nevű kisfia, akinek a keresztszülei Antonius Ranatser és Theresia Czankin voltak. [Akkoriban még használatban volt az asszonyok nevénél a régies -in toldalék, ezért a latin nyelvű anyakönyvbe is így kerültek be a férjezett nők, de már az 1820-as évekre kikopott a használatból.] Pfeiffer Antalról egyébként nem sokat tudunk - lényegében csak annyit, hogy 1841-ben Solymáron kötött házasságot, érdekesebb viszont a keresztapa személye: ő ugyanis egy többgenerációs solymári asztalos család egyik tagja volt, vélhetőleg nem is akármilyen, mert a latin nyelvű bejegyzésekben arcularius foglalkozással szerepel, ami az akadémiai kiadású latinszótár szerint ékszerdoboz-készítőt jelent.

 

1816. januárjában egyébként még további három születést jegyeztek fel az anyakönyvbe: 19-én Feldhoffer Mátyás azonos nevű fia született Blum Anna Máriától (a bejegyzésben Anna M. Plumin), 24-én Kanner Mátyás és Heinrich Anna János nevű fiát keresztelték, 28-án pedig Herberth Jakab és Branauer Anna Terézia lányának születését jegyezték fel. Jánosról semmi többet nem tudunk, Terézia pedig alig egy hetes korában másodszor is bekerült a matrikula oldalaira, ezúttal a halottak közé, Feldhoffer Mátyás viszont bár fiatalon meghalt és csak egyetlen lánya érte meg a felnőttkort, így is számos jelentős solymári család felmenője lett.

 

A halálozási anyakönyvben szintén 1816. januári az első fennmaradt bejegyzés, bár az egész hónapban csak egyetlen halálesetet jegyeztek fel, így tehát Herberth Terézia február 5-i halála a második ilyen bejegyzése lett az évnek. Az esztendő első halottja szintén egy kislány volt, bár már majdnem iskolaérett, 5 éves; Taller János és Wenczel Anna egyetlen ismert gyermeke. [A szülőkről sem tudunk többet.] Elég árulkodó adat egyébként a kor közegészségügyi helyzetképét illetően, hogy az év első 11 halálozási bejegyzésének mindegyikében 6 évnél fiatalabb gyerek halálát jegyezték fel, és közülük heten még a fél éves kort sem érték meg.

 

Ha még odalapozunk az anyakönyvben a házassági oldalakhoz is, érdekes korabeli szokás nyomaira bukkanhatunk: bár az év folyamán mindössze 9 esketés történt, közülük mégis 8 párnak januárban vagy februárban, tehát még a farsangi időszakban volt az esküvője. Erre az lehet a magyarázat, hogy a húshagyó kedd és a húsvét közti, böjti időszak lényegében tiltott időszak volt nemcsak a bálok és mulatozások, de a házasságkötések számára is - utána pedig, a nyári-őszi hónapokban sokszor a dologidő, a határban végzendő rengeteg mezőgazdasági munka miatt nem szakítottak időt a mulatozásra.

 

Az év első két házaspárját egyébként egyazon napon, január 25-én adta össze Amlacher parochus. Közülük a 20 éves Wieszt János és a vele egykorú Hellebrandt Magdolna házasságában csak annyi lehetett a szokatlan, hogy a vőlegény vörösvári születés volt - egyik fiukat, Wieszt Mátyást ennek ellenére a század második felében egy időre solymári bírónak is megválasztották. Az ugyancsak 20 esztendős Graf Jánost viszont könnyen lehet, hogy nyelvére vette a falu, hiszen egy tíz évvel idősebb özvegyasszonyt vett el, aki ráadásul egy 8 éves kislányt is hozott a családba. A pletykák persze idővel elhaltak, hiszen Graf János annak rendje s módja szerint nevére vette a kislányt, Schokátz Teréz pedig neki is szült három gyermeket. Ebben a családban is csak egy fiú érte meg a családalapító kort, ő azonban a korábban említett Feldhoffer Mátyáshoz hasonlóan szintén jeles solymári családok felmenője lett (ő a szépapja például Dobrovkáné Dér Borbála képviselő asszonynak is).

Kép és szöveg: Hegedűs András

* * * 

Abban, hogy Solymárról az 1862-es tűzvész dacára is megmaradhattak a kétszáz évvel ezelőtti anyakönyvek, nem kis része volt Vurum Józsefnek, akit ugyanazon év júniusában neveztek ki székesfehérvári megyés püspöknek. Nem tudni pontosan, mi vezetett bölcs döntéséhez, mindenesetre elrendelte, hogy attól az évtől kezdve a székesfehérvári egyházmegyéhez tartozó plébániákon az anyakönyvek tárgyévi bejegyzéseiről az adott év végén másodlatokat készítsenek. A solymári anyakönyvek közül is e másodpéldányok kerülhették el a plébániai tűzvészt, s ennek lehet köszönhető, hogy Vurum püspök hivatalba lépésétől kezdve, nyolc teljes évet (1823-1826, 1829-1832) leszámítva lényegében hiánytalanul megmaradtak az anyakönyveink. Mindezeken felül fennmaradt néhány olyan, ún. lélekösszeírás is, amit a XVIII. század néhány évében készítettek a helyi plébánosok, az illetékes (akkor még veszprémi) püspökség rendeletére, így például 245 évvel ezelőttről, az 1771-es évből is ismert egy ilyen "pillanatfelvétel" Solymár lakosságáról.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019