Akiknek a Templom téri keresztet köszönhetjük

January 14, 2016

 

Tele van az idei, jubileumi év érdekesebbnél érdekesebb, kisebb-nagyobb horderejű kerek évfordulókkal, jóformán minden hétre jut belőlük. Ma. január 14-én arról a házaspárról érdemes megemlékeznünk, akiknek a Templom téri buszforduló keresztjét köszönhetjük: 125 éve léptek az oltár elé, és a férj születésének a 150. évfordulója is idén esedékes. "Gewiedmet von Andreas Taller und Elisabet Pillmann 1920" - mindössze ennyi felirat áll annak a kőkeresztnek az előlapján, amit a Templom téri buszforduló szigetében láthatunk nap mint nap, és ami nélkül talán már nem is nagyon tudnánk elképzelni Solymár központját. Nem is csoda, hiszen nem ismerünk olyan archív fényképet a Templom térről, ahol ne állna a mai helyén ez a kereszt, és valószínűleg nem is él már senki a faluban azok közül, akik még emlékezhetnének arra, hogy nézett ki a tér a felállítása előtt. De mit lehet tudni vajon arról a két emberről, akiknek a nevét a felirat őrzi?

 

Andreas Taller - vagy magyarosan Taller András - 150 éve, 1866. október 2-án született a talán leggyakoribb solymári vezetéknevet viselő családok egyikében, amely a többi családtól való megkülönböztetés érdekében a Stipani ragadványnevet viselte. Testvérei közül is többen váltak a későbbiek során jelentős solymári családok felmenőivé: Mária nővére például a falu egyik legtehetősebb mészárosának, Schäffer Bernátnak a felesége lett, Borbála nővére volt az első solymári rózsalány; fiatalabb testvérei közül Mátyás népszerű és igencsak hosszú életű, 95 évet megért szatócs volt, a legkisebb lány, a nála 12, az elsőszülöttnél 19 évvel fiatalabb Magda pedig John György későbbi bíró neje lett. "Mindenki rokona mindenkinek" - lehet hallani a falvak lakosságával kapcsolatban olykor még ma is, és mennyivel mások voltak a szokások és a lehetőségek még ehhez képest is a XIX. század végén! Sokszor inkább rokonházasságot hoztak tető alá, semhogy idegen kézbe kerüljön a nehezen megszerzett családi kisbirtok, így nem csodálkozhatunk azon sem, hogy Taller András saját unokatestvérét, nagybátyja lányát választotta mátkájául. A vőlegény alighanem előbb a katonaéveit szolgálta le, és csak utána választott menyasszonyt, legalábbis erre utal kettejük korkülönbsége, Pillmann Erzsébet ugyanis hét évvel fiatalabb volt nála, 1873. június 8-i születésűként. A Stipani család mindenesetre ezidőtájt már aligha állhatott túl rossz helyen a falu hierarchiájában: András ugyanis a hivatalban lévő bíró lányát hívta az oltár elé. Esküvőjükre a kor szokása szerint farsangi időszakban, 1891. január 14-én, vagyis pont ma 125 éve került sor, és azon sem lenne szabad meglepődnünk, ha a múltba visszatekintve azt látnánk, hogy a menyasszony netán nem habfehér ruhát visel a menyegzőn. Erzsébet ugyanis már viselős lehetett az oltár előtt első, rövid életű fiával, akit alig fél évvel az esküvő után hozott világra.

 

A fiú ugyan csak pár hónapot élt, de a szerencse a továbbiakban a szülők mellé szegődött: őt leszámítva nem volt olyan gyermekük, akit csecsemőként vesztettek volna el. Még nyolc gyerekük született, akik közül hat érte meg a családalapító kort; egy fiuk négy évet élt, egy másikat pedig 16 éves korában vitt el a háborús évek jellemző megbetegedése, a tífusz. Családot alapító lányaik közül a legidősebb, Teréz Schäffer András hentes felesége lett, Magda Ringler (Rétfalvi) Józseffel kötött házasságot, Mária egy Szedlák nevű, Erzsébet pedig egy másik Taller nevű legényhez ment hozzá. A felnőttkort megérő két fiuk pedig alighanem megjárta az első világháború néhány hadszínterét is: az 1894-ben született András és György nevű öccse egyaránt csak a háború végét követően gondolhatott családalapításra. A két fiú családja egyébként nem játszhatott túl jelentős szerepet a falu életében, bár egy dolog mégis említést érdemlő lehet velük kapcsolatban: András két színmagyar érzelmű, nagykamasz fia 1946 után, amikor a családot kitelepítették, visszaszökött a faluba, és csak azért nem tudtak itt maradni, mert az őket rejtegető rokont valaki feljelentette. És itt tudunk visszakanyarodni a cikkünk elején említett Templom téri kereszthez, ugyanis annak felállítása nem ok nélkül történt a Taller-Pillmann házaspár részéről: a gesztusra azért került sor, mert így akartak hálát adni azért, hogy legközelebbi szeretteik mind hazatértek a háborús frontokról. A helyi legendárium szerint ugyan négy (!) fiuk épségben való hazatérése volt a keresztállítás indoka, ami a családi adatok alapján elsőre sehogy sem tűnik helytállónak.

 

Ám ha arra is gondolunk, hogy legidősebb lányuk már férjnél volt a háború alatt, Magda lányuk pedig a választottja hazajutásáért aggódhatott, könnyen eljuthatunk arra a felismerésre, hogy a család valóban négy tagját várhatta vissza a frontokról, és tényleg nagy lehetett a megkönnyebbülés, amikor kiderült, hogy mind hazajutottak baj nélkül! Taller András a kőkereszt 1920-as felállítása után még majdnem két évtizedet élt le úgy, hogy nap mint nap láthatta a hálája jeléül emelt emléket, mígnem 1938-ban, 72 évesen elhunyt. Özvegye még a második világháború végét is megérte, de a háború után beállt új békében nem talált sok köszönetet: 1946-ban őt is kitelepítették, családjának szinte minden tagjával együtt. Azóta a közösség feladata, hogy őrizze ezt a szép helyi műemléket, ami már messziről árulkodik az érkezőknek falunk szellemiségéről - megérdemlik hát az egykori állíttatói, hogy legalább néha egy kicsit visszagondoljunk rájuk is.

 

(Hegedűs András)Kép: A Templom tér 1910 után)

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019