"Márkaszerviz" a szabadságharc évtizedeiben

February 4, 2016

A kényelemszeretet nem mai tulajdonság: az emberiség a kerék feltalálása óta igyekszik kihasználni az abban rejlő könnyebbségeket, legyen szó akár a kevesebb fáradsággal járó közlekedésről, akár az anyagmozgatás, fuvarozás egyszerűbbé tételéről. Az, hogy kinek milyen szekérre, kocsira, hintóra futotta, 150-200 éve éppúgy árulkodott az illető anyagi helyzetéről, mint ma, a járművek javításához értő szakemberre pedig úgyszintén hasonló szükség volt minden nagyobb településen. Akkor még nem márkaszerviznek hívták az ilyen helyeket, csak bognárműhelynek, de a funkció azonos volt: a mozgásképtelenné vált járgányt mielőbb új életre kelteni. Solymáron az első ilyen, többgenerációs műhely alapítója Miereisz Jakab volt, aki 140 éve hunyt el, de utódai még az 1940-es években is ezt a foglalkozást űzték.

 

A bognárok a régi magyar iparosvilágban igen fontos foglalkozási ágat képviseltek, melynek jelentősége akár a kovácsokéhoz volt mérhető. Sok vidéken egészen a XX. századig ők készítették a parasztgazdák kocsijait, szénásszekereit és a kereskedők társzekereit - de még ott is, ahol e gyártási munkákra külön vállalkozások alapultak, a kerékgyártást és a kocsik, szekerek javítását a legtöbb esetben a helyi bognárok végezték. Ezen felül is magukra vállaltak mindenfajta olyan famunkát, amelynek a lényege - az ácsokéval szemben - épphogy nem az egyenes fa építőelemek teherbírásának megőrzése, hanem a faanyag hajlítása, akár esztergálással történő feldolgozása volt. Épp ezért nagyon sok bognár vállalt például hordókészítést, kádármunkát is, amit a magyar nyelv, talán nem teljesen véletlenül, a mindössze egy betű eltéréssel jelölt bodnári munkakörhöz szokott sorolni.

 

Solymáron az első anyakönyvi adatok, amelyek egy bognár itteni jelenlétéről tanúskodnak, 1827-ből származnak, ekkor temette el első feleségét a községben egy Simon Pauli nevű ember, akinek a foglalkozása az ekkor még latinul vezetett anyakönyv szerint rotarius - vagyis kerékgyártó, bognár volt. Ekkor még csak azt tudjuk, hogy az asszony 45 éves volt, amikor elhunyt, de a következő évből kiderül az is, hogy a szóban forgó Simon 50 éves, ám mivel kellett az asszonyi kéz a ház körül, új házasságot kötött egy Theresia Brunquell nevű nővel - akiről a kor szokásait tekintve egyáltalán nem túlzás azt mondani, hogy akár a lánya is lehetett volna, habár már 28 éves volt. Ebből a házasságból még két gyerek született, de a rotarius nem érte meg új házassága ötödik évfordulóját: két héttel korábban, 1833 januárjában jobblétre szenderült.

 

A falu mégsem maradt kerékgyártó nélkül: talán Simon Pauli inasaként, talán a környék valamelyik más mesterénél tanulta ki a szakmát, de már a következő évben új bognárként bukkant fel a solymári anyakönyvekben Miereisz Jakab, akit már az első 1834. októberében született gyermeke keresztelésekor úgyszintén rotarius foglalkozással említettek az iratok. Felesége, Anna Maria Benhacker egyes jelek szerint maga is hasonló foglalkozású ősöktől született (a nevét az anyakönyvezést végző pap néha Pönhacker formában jegyezte be), és a házasságukból hat gyermekük született. Közülük egyedüliként a másodszülött érte meg a felnőttkort, ő viszont továbbörökítette a szakmát, egészen a dédunokák generációjáig.

 

Miereisz Jakab születéséről csak annyit tudunk, hogy valamikor az 1800-as évtized elején látta meg a napvilágot - az akkori anyakönyvek elvesztek az 1862-es tűzvészben, a későbbi bejegyzéseknél pedig a jelek szerint bemondásra írták fel a lakosok életkorát, aszerint, ki hogyan emlékezett a születési idejére. Így fordulhatott elő, hogy a házassági anyakönyvben, 1834-ben 24 évesnek írták a fiatal kerékgyártót (eszerint a születési évét 1810-re lehetne datálni), 140 évvel ezelőtti halálakor, 1876. február 22-én viszont 71 évesként tüntették fel. Ráadásul utóbbi alkalommal az is szerepel a bejegyzésben, hogy 48 évet élt házasságban a feleségével, pedig épp csak túl voltak a 42. házassági évfordulójukon... A XIX. századi solymári anyakönyvi bejegyzéseknél azonban ekkora ingadozásra számítania kell annak, aki azok kutatására vetemedik: Jakab feltételezett főnöke, a már említett Pauli (vagy Poltl?) Simon például öt év alatt öregedett tíz esztendőt, második esküvője és halála között.

 

Jakab első fia, Mátyás 1834. október 17-én született, de alig több mint másfél évet élt; három nappal az ő halála után született János, aki a család egyetlen túlélője lett. Négy kisebb testvére közül még legnagyobb öccsének, Mártonnak is esélye volt arra, hogy továbbvigye a Miereisz nevet - ő 13 évesen halt meg -, a többi gyerek azonban nem érte meg a két éves kort sem. Miereisz János viszont több generációkon át örökítette tovább nemcsak a családnevet, de a szakmát is: bognár lett János nevű fia (1862-1930), sőt három unokája, Márton (1892-1964), János (1896-1945) és József (1901-?) is. Utóbbiak közül Józsefet és családját 1946-ban kitelepítették, János a második világháború polgári áldozataként vesztette életét, Márton viszont megérte a háborút és a kitelepítést követő viszonylagos békeéveket is - utódai az 1950-es évek óta a magyarosított Mátrai családnevet viselik.

(Hegedűs András)

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019