Gyorsított eljárás

September 15, 2017

 

"Gyorsított eljárás" címmel jelent meg 2017 nyarán a Hamvas Intézet negyedéves folyóiratában az alábbi tanulmány, mely további részletesebb adalékul szolgálhat az 1946-os solymári kitelepítés történetéhez.

 

A mai felgyorsult világunkban természetesnek vesszük, hogy rövid időn belül hozzájuthatunk szinte bármilyen kívánt információ(k)hoz. Az e-mailek, az okostelefonok és az internetes ügyintézés révén akár pár órán belül a kért adatok birtokában lehetünk. De néha még ezt a pár órát is túl lassúnak érezzük. Várni kell. Ilyenkor mindig jól jön egy kedves ismerős, egy régi barát vagy barátnő, aki pont ott dolgozik és segíteni tud az ügymenet "felgyorsításában". Például: tudja kihez kell fordulni, esetleg saját kézbe veszi az ügyünket és végigviszi, vagy csak figyelemmel kíséri, stb. Azaz kérelmünket kérésére "gyorsított eljárásban" intézik. Ilyen barátokra, ismerősökre elődeinknek is szüksége volt. Például az 1946-os német kitelepítések idején, amikor nagyon nem volt mindegy, mikor érkezik meg a Központi Statisztikai Hivatalból (KSH) az igazolás arról, hogy az 1941-es népszámláláskor milyen anyanyelvűnek - és a magyar összeírások történetében először -, milyen nemzetiségűnek vallotta magát az illető. Ha magyar nemzetiségűnek és anyanyelvűnek vallotta magát, nem volt a Waffen-SS vagy a Volksbund tagja, és nevét sem németesítette vissza, már "nyugodtan" alhatott, nagy valószínűséggel elkerülte a kitelepítést. 

 

Az írás honlapunkról elérhető innen.

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019