Egy elfelejtett solymári 56-os áldozat

May 24, 2018

Községünkben a rendszerváltás óta minden évben megemlékezünk az 1956-os magyar forradalomról, sőt egy ideje már tábla őrzi a főtéri hősi emlékművön Dienes István emlékét is, aki a budapesti forradalmi események egyetlen, solymári lakhelyű elhunytja volt. Illő azonban megemlékeznünk a hatvanadik évforduló napjaiban a forradalmat követő megtorlások egyik kivégzettjéről is, aki anyai részről solymári származású volt és egy időben ő maga is itt lakott a községben.

 

Mostani történetünk szereplője, Spanberger György 1913. április 22-én látta meg a napvilágot Pilisvörösvárott, Spanberger Márton (1886-1953) és "őslakos" solymári felesége, Ludvig Anna (1887-1960) öt ismert gyermeke közül harmadikként, második fiúként. Apja bányászként dolgozott, így munkahelyének változásait követve a család is több helyen lakott a XX. század első évtizedeiben: Vörösvárról egy időre Felsőgallára kerültek, majd visszatértek Vörösvárra, végül valamikor az 1920-as években Solymárra költöztek - legkisebb lányuk 1927-es születésekor már biztosan itt élt az egész család. Itteni lakcímük a Templom tér 19. volt, a szülők halálukig ott éltek.

 

Akkoriban még elég nagy szó volt, ha egy falusi munkáscsalád középiskolába tudta járatni a gyermekét, Spanbergerék mégis megtehették ezt: György nemcsak eljutott a gimnáziumig, de négy osztályt el is végzett. Ezt követően azonban abba kellett hagynia a tanulást, ezért cipészinas, majd 1931-tõl segéd lett. 1940. június 16-án, Solymáron kötött házasságot - ekkor is mint cipészsegéd - az újpesti születésű, nála majdnem tíz évvel fiatalabb, 18 esztendős Bilinszky Júliával; lakcímük Szőlőkert u. 27. volt - ez az utcanév a mai Kossuth Lajos utcát jelentette, de a házszám nem biztos, hogy azonos a jelenlegivel.

 

A párnak a következő három évben két gyermeke született Solymáron: 1941. augusztus 16-án Julianna, 1943. június 24-én pedig János. Kettejük közül csak Julianna érte meg a felnőttkort - annyit tudunk róla, hogy Szolnokon bérmálkozott -, János viszont mindössze tizenöt hónapot élt. A családnak ebben az időben nem mehetett túl jól a sora, albérletből albérletbe kellett költözniük, legalábbis erre utal, hogy mindkét gyerek születésekor és a kisfiuk halálakor is más és más lakcímük lett bejegyezve az anyakönyvbe: előbb a Szőlőkert utca 3-as, majd a Toldi u. 1-es szám, Jánoskát pedig a Szent Anna u. 7. számú házból kísérték a temetőbe. Ez utóbbi utca természetesen a mai Anna utcával azonos, de a korabeli házszámozás itt is eltér a jelenlegitől. [A rokonságtól szerzett információink szerint született még egy másik fiuk is, aki Szolnokon alapított családot.]

 

1957-es, már a börtönben írt életrajza szerint a háború idején többször megszökött a katonai behívó elől, végül mégsem úszta meg a bevonulást, sőt 1944-ben munkaszolgálatra vitték Németországba. Hazatérve még egy ideig Solymáron élt, majd - mint írta - élettársával egy lakatlan, VI. kerületi lakást foglaltak el. Élettársának kiléte nem derül ki a fennmaradt iratokból, mint ahogy az sem, mi történt a feleségével, Bilinszky Júliával. A szóban forgó élettárssal azonban nem alakult jól a kapcsolata: a nő többször is följelentette, ami miatt a bíróság őt egy ízben el is ítélte, a kiszabott öt év börtönbüntetést ún. büntető munkahelyen kellett letöltenie. Büntetése azzal az egy előnnyel járhatott a számára, hogy ez alatt az öt év alatt kitanulta a lakatos szakmát, így amikor 1954 februárjában szabadult, büntetett előélete dacára el tudott helyezkedni új szakmájában.

 

1956-os szerepvállalásáról annyit tudunk, hogy október 23-án részt vett a rádió ostromában, majd belépett a nemzetőrségbe, egy olyan egységbe, amely a szovjet haderők november 4-i bejövetele után sem volt hajlandó letenni a fegyvert. November 6-án néhányadmagával Rákosszentmihálynál megtámadtak egy szovjet járőrt, az összecsapásban két orosz katona sebesült meg, akiket a küzdelem után a forradalmárok kórházba vittek, így később, felépülve mindketten visszatérhettek csapattestükhöz. Az ügyben 1957 elején megindult büntetőeljárás adatai szerint emellett a fegyveres harc bukása után is fegyvereket gyűjtöttek, valamint röpcédulákat készítettek és terjesztettek.

 

Spanbergert végül egy feljelentés alapján, az akkori lakásán tartóztatták le, 1957. február 15-én, és egy olyan büntetőperben állították bíróság elé, melynek tucatnyinál több, főleg rákosszentmihályi és árpádföldi vádlottja volt - egyik társa, a perben elsőrendű vádlottként szereplő Balogh József katonatiszt a rendszerváltás után egy ideig a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke is lehetett. A per érdekessége, hogy a tanúként beidézett, a támadásban megsérült orosz katonatiszt tette a legkorrektebb vallomást: annyit mondott, hogy "háború volt, mi is lőttünk rájuk, ők is lőttek ránk, és ennek során megsérültem". A népügyész öt vádlottra kért halálbüntetést, de végül Spanberger György lett az egyetlen közülük, akit - ötödrendű vádlottként - valóban halálra ítélt a bíróság; az első fokon eljáró népbíróság 1957. július 20-án éppúgy, mint bő három hónappal később, 1957. október 31-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa is. Kivégzésére 1957. november 8-án került sor; a fennmaradt dokumentumok egy részében a neve itt hibásan, Spanger formában szerepel.

 

Foghíjas volt ez a megemlékezés, tudjuk; olyan, amilyet egy megtorló jellegű büntetőper irataiból, egy kényszerrel íratott önéletrajz és néhány anyakönyvi adat alapján össze lehetett állítani. Szemünkre vethetné bárki azt is, hogy egy köztörvényes bűntény elítéltjének állítunk emléket, ami valószínűleg igaz is - bár pontosan nem tudjuk, mi miatt is kapta öt éves börtönbüntetését -, ám jól ismert, hogy falunk másik 56-os áldozata, Dienes István sem volt igazán "szentnek" mondható. Nem kívánjuk, hogy Spanberger György neve okvetlenül felkerüljön a községi hősi emlékműre, hiszen a kivégzésekor már rég nem itt élt. De annyit talán megérdemelhet, hogy egy rövid cikk erejéig emléket állítsunk személyének, forradalmi szerepvállalásának, és annak a ténynek, hogy végső soron az életét áldozta a magyar szabadságért.

(A cikk megírásához nyújtott segítségért köszönet Brandhuberné Krizsek Máriának)

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019