Helytörténet és a hely szelleme

June 10, 2018

A hagyományőrzés mellett a helyi kultúra másik motorja a helytörténetiség, ami a település eredetmondáit, mítoszait, történelmét, kollektív emlékezetét hivatott feltárni, dokumentálni és reprezentálni. Feladata, hogy kulturális és társadalmi szinteken is mindenki számára elérhetővé és értelmezhetővé tegye a néplélek örökségét, erősítse a településen élők személyes és közösségi identitását egyaránt. Elmondható, hogy Solymáron meghatározó szerephez jutott a helytörténet a tradicionalitás modernkori gyakorlatában. Az előbbiekben kifejtett solymári hagyományőrzés és a helytörténetiség édestestvérek. Egyazon időszak lelkületében gyökereznek, nagyjából egy és ugyanazon generáció értékközpontú, lokálpatrióta nemzedék munkájának eredményeképpen lehet jelen. Nemzeti és nemzetiségi értelemben is a minőségi kultúrálódás egyik alapvető sarokkövének számít. (Hatására a helyi kulturális élet látványos, máig tartó fejlődése volt megfigyelhető, ami a kórusélet kibontakozásában, a múzeumszervezésben, a várkutatásban, helytörténeti könyvek megjelentetésében, ismeretterjesztő előadások szervezésében öltött testet.)

 

 

Nem véletlen, hogy a tudatosan művelt solymári hagyományőrzés, és a helytörténetiség közel azonos történelmi időszakban születhetett meg. Az 1970-es évek környékén a kitelepítés okozta traumatikus sebek kezdtek lassanként begyógyulni, és a közösség is kezdte újraértelmezni identitását az új társadalmi közegben. Ekkor már jól látszódott, hogy a helyi értékek kiveszhetnek a közösség identitásából, még azok is, amelyeket fel sem fedeztek. Az ekkor itt élő generációk érezhették meg először a korszellem változásaiban rejlő potenciális veszélyeket, és lehetőségeket egyaránt. Lényegében hasonló törekvések formálták ars poeticájukat: észrevették, hogy mennyire fontos az önazonosság kollektív újraértelmezése, valamint hangsúlyt kívántak adni a néplélek – kultúrát meghatározó – örökségének. Mindkét szemlélet a helyi értékek konzerválására irányult, ösztönözni kívánták, hogy a településen élők (függetlenül származásuktól) mélyebb ismereteket szerezzenek szülőföldjükről és otthonukról, újra átélhessék, széppé és élővé varázsolhassák identitásukat a néplélek tudatos ápolásán keresztül, a helyi értékek által pedig maradandó élménnyé formálják hovatartozásukat.

 

Bátran állítható, hogy a helytörténetiség és a hagyományőrzés harmonikus együttműködése példaértékű alapokat adott a helyi tradicionalitás lelkületnnek. Míg az 1970-es évek kezdeti hagyományőrzése zömmel a klasszikus solymáriság erodálódó értékeire koncentrált, addig a helytörténetiség a mélyebb, történelmi távlatokba nyúló rétegekbe hatolt. Másként megfogalmazva: egymásra támaszkodva bontakoztak ki. A nyiladozó helyi hagyományőrzés a meglévő népi örökség tapasztalható és átélhető motívumainak felelevenítésén fáradozott (ének, zene, tánc, nyelv, viselet). A helytörténet pedig ebből is táplálkozva tágabb és hosszabb távú értelmezést adott a tradicionalitásnak (régészet, történelem, muzealitás, ontológia), egyfajta esszenciális keretet biztosított a helyi népi-paraszti kultúra újbóli kivirulásának. Ez az együttállás hozta létre a ma ismert helyi tradicionalitást és ez az, amire Solymár méltán büszke a mai napig. A kollektív hagyománytisztelet reneszánsza volt ez a néhány év, amikor látványosan és harmonikusan illeszkedett egymáshoz a tartalom és a forma. A solymári helytörténetiség kezdete a Helytörténeti Társaság megalakulásától (1970) datálható, alapítóit javarészt a helyi értelmiség képviselői adták. 

 

Kiemelt célkitűzéseként deklaráltan a község történelmi múltjának levéltári és régészeti kutatását, a helyi tárgyi emlékek múzeumba történő mentését, valamint Solymár néprajzi értékeinek lejegyzését, a vár feltárását (és kultúrparkká alakítását), valamint a forrásszobor kutatását nevezte meg. (A gyűjteményben jelenleg összesen 4869 helytörténeti jellegű tárgy található, amiből néprajzi jellegű 1445 db, történeti és művészeti jellegű 984 db, történeti dokumentum 676 db, régészeti jellegű 806 db, archív fotó 783 db, numizmatikai jellegű 175 db. (Forrás: Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény adatai alapján) Igen hamar, már 1972-ben létre is jött a múzeum és ezzel már nem csupán lelkes ideológiaként, hanem kézzelfogható, határozott szándékként is fellendülhetett a tudatos hagyományőrzés Solymáron. A Helytörténeti Társaság tagjai a következő évtizedekben 100-nál is több ülésen határozták meg újabb és újabb feladataikat. Kutatásaik alapján több tucatnyi tanulmány, számos, helyi történetiséggel foglalkozó kiadvány jelent meg. (A helytörténetiség mint közösségi aktivitás már jóval korábban is felbukkan, amire adekvát példa az 1966-os „700 éves Solymár” kiállítás, ami az első ilyen jellegű kiállítás volt a községben. Ez az esemény a későbbi helytörténeti szervezkedések egyik fontos iniciálója volt.)

 

Ehelyütt nem részletezném külön a község helytörténetiségének közel fél évszázados tevékenységét, inkább megpróbálom a tanulmány szempontjából kivonatolni, hogy miben állhat eredményeinek jelentősége a néplélekben, illetve a helyidentitásban. Talán legfontosabb eredménye, hogy sikerült adekvát és jól körvonalazott történeti ismeretanyagot feltárnia és publikálnia a klasszikus solymáriság előtti időszakokról is. Ennek segítségével mélyebb és komplexebb lokalitásba merítkezhetünk, mélyíthetjük személyes érzelmi kötődéseinket a hely szelleméhez. Elképzelhetjük, intuitív módon átélhetjük a genius loci jelentőségét, fontosságát egyéni és közösségi identitásunkban egyaránt. A távoli múlt ismeretanyagával megsejthetjük a község történelmi ősképeit (archetípusait), így akár személyes élményként intimebb módon gazdagíthatjuk ragaszkodásunkat, vonzódásunkat otthonunkhoz.

 

Összefoglalóan elmondható, hogy a község helytörténetisége az az örökség, ami nem pusztán régészeti műemlékek szorgalmas munkával összegyűjtött, és fizikai értelemben közszemlére bocsátható tárgyak halmaza, nem csak olyan dolgok tárhelye, amikre a vitrin másik oldaláról olykor-olykor rácsodálkozhatunk. A helytörténet maga a kultúra és a civilizáció lenyomata, a földrajzi hely és az emberi történelem metszéspontja. Önmagában csupán patetikus gondolatnak tűnhet, hogy van a községnek ilyen, de valódi értéke és üzenete rejtett természetű: némasági fogadalomban, tárgyakba, leletekbe, tárgyi maradványokba zárva figyeli, hogy kinek adhatja át belső titkait személyes élmény formájában. A községben őrzött régészeti leletek szellemi aranytartalékaink panteonja, ami előtt a hely szelleme áll őrt.

 

 

„(...) Mi solymáriak, akik itt éltünk, itt születtünk, nyújtjuk a kezünket feléjük, hogy ők is szorítsák a mienket, mert csak így tudunk fennmaradni és eleget tenni annak a kötelezettségünknek amit 1100 évvel ezelőtt ránkróttak az őseink. A megmaradásunkkal bizonyítsuk azt, hogy az ő áldozatuk, és az ő életük folytatódik itt ezen a területen és meg is őrizzük nemcsak az ő emléküket hanem (...) a községünknek is a hagyományait. (...)”

 

Dr. Jablonkay István Hősök napi

ünnepi beszéde (1998)

 

Részlet "A hely szelleme - A hely szelleme Solymáron" című tanulmányból. (MT., 2018.)

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019

September 10, 2019