• Milbich Tamás

FANUM – a solymári szent hely

A Fanum szó szentélyt jelent. Ezt a szent teret próbáltam meg a mai kor vizuális nyelvén újraértelmezni, a múlt és a jelen hagyatékának legnagyobb tisztelete mellett. Sokak számára a szent szó ma is vallásos környezetet, vagy tiszta, érintetlen teret és a benne jelenlévő időtlenséget jeleníti meg. Kétségtelen, hogy egy templom monumentalitása, szépsége és esztétikája hitelesen kifejezheti a szent helyet, amely fenséges, félelmetes és rejtélyes. Benne egyszerre érezhetjük magunkat teremtménynek és autonóm alkotónak egyaránt.



Az alábbi két videó a helyi kultúrtájat ismerők számára elsősorban a solymári templomot, annak hangulatát idézi fel, ám a vallásukat gyakorlók számára a hitéleti lelkület mögött meghúzódó élményt igyekszik megjeleníteni. Igaz szubjektív, egyéni módon, de talán mégis mindenki által megsejthetően. Természetesen bármely más templom is kiválthatja a misztikus életérzést, nem csak a solymári, illetve nem csak a katolikus-keresztény. Mivel nekem - mint a filmek készítőjének – ehhez a templomhoz sajátos és kulturálisan beágyazott kapcsolat fűz, talán érthető, hogy miért éppen ezt a szent helyet választottam.



A templom (amely szó etimológiája a temno, temnere, kivágni, kihasítani jelentésű latin igéből származik) ősidők óta a Szent megjelenésének és megjelenítésének térbeli megfogalmazódása. A mindenkori ember hétköznapi életéből való kiszakadni vágyás szimbóluma, vallásos cselekedeteinek helyszíne volt. Szinte már közhelynek számít, hogy a mai kor embere hajlamos pusztán kulturális hagyatékként, vagy muzeális örökségként, netán művészettörténeti műemlékként, vagy csak egyszerűen a letűnt korok hiszékeny és babonás emberének kreálmányaként tekinteni egy templomra. Mindezek a megállapítások akár igazak is lehetnének önmagukban, ha nem kapcsolódna az ilyen építményekhez megannyi vallásos élmény, misztikus tapasztalás, sőt leginkább az egyetemes emberi létezés ősi élményeinek sejtelme, sőt mendezek újramegélésének sejtelme is. A szent helyek kulturális megnyilvánulásuktól függetlenül, a barlangrajzoktól, a katedrálisokig mind ezen mély, misztikus megtapasztalást vetítik ki számunkra az időtlenségükkel, és hangsúlyozzák az élő hagyományokkal, a rítusokkal, a hozzá fűződő emlékekkel, mégha a szokások világa néha megfakul, vagy megfárad is.



Ezekkel a filmecskékkel azt szerettem volna kifejezni, hogy a XXI. századi posztmodern elidegenedés világméretű folyamatában megtarthatóak, bemutathatóak az igazi értékek, vagyis mindaz, ami úgy tűnik globálisan és lokálisan is elveszőfélben van: az ember ontológiai (létezéséből fakadó), mondhatni örök igénye a transzcendencia, vagyis az isteni megismerésére. Érdemes megfigyelni, hogy a világban uralkodó korszellem deszakralizáló hullámai mellett párhuzamosan zajlik a reszakralizálodó folyamat is. Ennek a hullámnak nagyon sok formája van, aminek kibontása szétfeszítené ennek a rövid cikknek a kereteit. A lényege az, hogy a gyökerét vesztett ember a legfontosabb misztikus értékei iránt talán erősebben érdeklődik mint valaha, függetlenül attól, hogy valakinek a felekezeti, vagy kulturális programozottsága milyen irányba, vagy melyik világvallás felé tendál. A 3D-ben újraépített templom talán jó eszköznek bizonyult a folyamatok érzékeltetésére.

A videók tehát saját megítélésem szerint ennek a reszakralizációnak, vagy legalábbis valamilyen hasonló jellegű kísérletnek is tekinthetőek. Nem feltétlenül csak a katolicizmus dogmáinak értelmében, hanem annak maximális tiszteletbentartása mellett a jóval tágabb körben értelmezhető misztikus élményre fókuszálni bennük. Bízom benne, hogy mindez valamelyest sikerült és talán bemutathatóvá vált a nem látható, megsejthetővé vált a láthatatlan. A cél legalábbis mindösszesen ez volt.


Milbich Tamás

2020. december 23.





Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra: