• Milbich Tamás

Kakasütés, Perchtenek és egyéb varázslatok Solymáron


A solymári Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény és a Szépsolymár.hu (szepsolymar-lab.com) portál március 11-én mutatta be közös sorozatuk 2. részét, amely a „Téltemetés, tavaszvárás, farsang” címet viseli. Az est vendége dr. Fuchs Sandra Titanilla, német nemzetiségi szakértő volt, beszélgetőpartnerei pedig dr. Tóth Piroska néprajzkutató, tagintézmény-vezető, illetve Milbich Tamás helytörténeti kutató és grafikus voltak. Az esemény elején röviden ismertették legújabb kiadványukat, majd egy érdekes szakmai, ismeretterjesztő beszélgetést hallhattak a résztvevők a német és a sváb tavaszváró, téltemető szokásokról.


A sorozat címe: Solymár és nagyvilág. Aki figyelemmel kíséri a helyi történéseket, az tudhatja, hogy ennek az sorozatnak már megjelent korábban az első része, ami a halállal és az elmúlással volt kapcsolatos, illetve készült egy önálló ismeretterjesztő kisfilm is a solymári bronzkorról. Az alkotók azt a célt fogalmazták meg, hogy a solymári hagyományokat, illetve a helytörténeti értékeket érdemes lenne nem csak önmagukban, hanem sokkal tágabb kontextusba, környezetbe helyezve is megismerni. Egyrészről az ország, a kontinens és világ, másrészről az egyének személyes élményeinek figyelembevételével. Az ötletgazdák úgy vélik, hogy a helyi tradíciók sokkal érdekesebbé és fontosabbá válhatnak, amint megértjük, vagy megismerjük annak helyét a világban. A helyi értékek így nem pusztán lejegyzett betűk, vagy kiállított tárgyak lesznek csupán, hanem családok, emberek, eszmék és világtörténeti események szintjére is lebontható élmények.




Ennek szellemében a szakértők a magyar és a sváb farsangi szokásokat elevenítettek fel, majd állították párhuzamba, összehasonlítottak néhány emblematikus hagyományt és ma is élő tavaszváró szokást. Említésre került, a farsang és a karnevál szavak eredete, a zsámbéki kakasütés és határjárás, a mohácsi búsójárás, az asszonyfarsang, a fordított világ, a kölni karnevál, a sváb-alemann pogány gyökerekkel bíró tűzkerekezés, a perchtenek (farsangi boszorkányok) és egyéb tisztító és termékenység varázslások. Szóba került, hogy vajon mennyiben keresztény és mennyiben pogány eredetűek a tavaszváró szokások, és hogy vajon a néprajz miként gondol ezen szokások jövőjére. A kiadvány kapható a solymári helytörténeti gyűjteményben, az esemény hangfelvétele hamarosan elérhető lesz a Rádió Solymár kulturális hangtárában is.

M.T.


A kiadvány kapható a helytörténeti gyűjteményben!


Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra: