• Admin

Sólyomidomárok öröksége

A solymári címer tegnap és ma


„Nomen est omen” tartja a latin közhely, ami magyarul annyit tesz: a „név beszél”, vagyis elárulja viselőjét, előre sejteti annak kilétét. Keresve sem találhatnánk a fenti gondolatra jobb példát Solymár település nevénél és címerénél, hiszen ma Magyarországon azon kevés települések közé tartozunk, amelyek nevükben megőrizték a solymászat mesterségének középkori emlékét. Ezért a “Solymár” szó hallatán legtöbbünk képzeletében nem csupán egy modernkori agglomerációs település képe villan fel, hanem ennél egy picit több is. A szó hallatán egyfajta életérzés és egy, a kollektív tudattalan ködébe visszahúzódó ősi karakter, történetiséggel áthatott nemes alakjának képe sejlik fel, aminek elsődleges manifesztuma a címer. A tanulmányom írásának évében az éppen 135. életévében járó helyi címer úgy tűnik kezdi kiállni az idők próbáját, hiszen mind formailag, mind tartalmilag csekély mértékben változott, funkcionálisan ma is hatásosan képes kiszolgálni a községben betöltött néplélektani és intézményes feladatát. Szimbolikus üzenetei csak csekély mértékben változtak az eredeti szándékhoz és elgondoláshoz képest.


Persze nyilvánvaló, hogy hétköznapjainkban csupán formálisan van jelentése településünkön a “solymár” szónak. Ha körbenézünk, nyomát sem látjuk itt az egyébként még létező mesterségnek. Sajnos még abban sincs teljesen biztos tudásunk, hogy hogyan, mikor és miért kapta ezt a nevet a település. Írásomban nem is ezen kérdések megválaszolására vállalkozom. Nem a történetiségre fókuszálok, inkább annak a gondolati, lelki, szellemi többletnek igyekszem mögé nézni, amit a legfontosabb közösségi jelvényünk szimbólikusan hordoz magában. A “solymárnak (solymásznak)” mint általánosan ismert ősiségnek a jelentéseit próbálom kifürkészni a solymári címerből, részben lehántani róla a történeti- és kultúrrétegeket, amelyek az idők során érzelmi, történelmi, heraldikai vagy egyéb okokból képződhettek köré. A cél, hogy elérjem Solymár ikonikus alakjának mélyebb, szimbolikus, mondhatni örökérvényű üzeneteit, túllépve a hétköznapi funkcionalitáson, és a pusztán gyakorlatias szempontokon és annak tanulságait nyilvánvalóvá tegyem. Ehhez persze fel kell térképezni azt, ismerni illik a felszínt, értelmezni kell a kontextust is a lehető legtágabb értelemben.




Tanulmányom nem szakírás, hanem egy lelekes amatőr lélekbúvár igyekezete a helykötődés minőségének feltérképezésére, javítására. Mindazonáltal igyekszem megfelelni az általános érvényű műfaij kritériumoknak. Legalapvetőbb kérdés, hogy mi is a címer, vajon mit üzen ez a forma a mai embernek, milyen jelentéssel bír a helybéliek számára? Ki is a solymár, ez az archaikus karakter, aki egykoron nemes vadászként, madarával a kezében, szemmel láthatóan meghatározóvá lett a településen élők identitásában? Legkézenfekvőbb feladatom, hogy megvizsgáljam azokat a fogalmakat, amik elengedhetetlenek a helyi szimbólumrendszerek megértéséhez. Talán azt a triviálisnak tűnő kérdést kell felvetnem elsőként, hogy miért használunk szimbólumokat és jeleket, miért adunk neveket a dolgoknak, miért halmozzuk el magunkat különböző jelképekkel akár egy falu vagy város érzékletesebb megjelölése kapcsán? A válasz az emberi lét gyökerénél, a civilizáció kezdeteinek hajnalán gyökeredzik, és végigkíséri az emberiség útját napjainkig. Annak a különleges, csak az emberre jellemző képességeknek tudható be mindez, amit gondolkozásnak és fogalomalkotásnak hívunk. A homo sapiens, mint faj létezésének kezdetétől fogva mindig ezekkel alakította sajátos belső és külső világát és teszi ezt ma is. A jelképes gondolkozás segítségével kialakítottuk a kultúrát és létrehoztuk a civilizációt. Az ember képessé vált önreflexív fogalmakat, elvont ideákat is megérteni és létrehozni, zömében azért, hogy saját magát megértse és saját helyét megtalálja az őt körülvevő természetben, valamint, hogy puszta létezésének okát megértse.


Solymár bővelkedik jelekben és jelképekben, elég csak a Templom térre pillantanunk, annyi üzenet és jelkép tódul elénk, hogy nem egyszer kritika tárgyává vált; előfordult az is, hogy ellentmondásos érzéseket szült. Ám a község egyik legfőbb jelképe, a solymász a címeren valahogy kívül esik ezen a megítélésen is. Ez azért lehetséges, mert a település “ős-jelképe” 135 év alatt hétköznapi evidencia lett, már-már apodiktikus (kétségbevonhatatlan) közmegegyezés. Magától értetődő, minthogy nevén kell tudni nevezni a települést, lennie kell határnak, lennie kell jellegzetességnek, infrastruktúrának, közlekedésnek, lakosságnak, szemétszállításnak, stb. Pontosan úgy, ahogyan egy élő személynek is megvan mindene, amiről megismerjük és azonosítjuk (identitás). Ma már tudható, hogy mi emberek természetünkből, antropológiai jellegzetességeinből, szociális érzékenységünkből, a társadalmi életünk törvényszerűségeiből, kommunikációnk jellegéből is levezethetjük azokat a mechanizmusokat, amelyekkel létrehozzuk a jelképeinket, és ami köré szervezzük életünket.

A szimbólumok, jelek, jelképek és jelvények ezért mindmáig kulcsszerepet játszanak az élet minden területén. Végeredményben mindenünk, amink van, amit létrehoztunk vagy elgondoltunk, minden szavunk és minden alkotásunk szimbólum, jel és analógia.


Mit jelenthet mindez Solymár vonatkozásában? Túlzás nélkül állítható, hogy címerünk és településnevünk az a jelképes fundamentum, amit a tízezer feletti állandó lakos megkérdőjelezhetetlenül elfogad és magáénak vall, vagyis valamilyen önazonosságot (indentitást) reprezentál. Solymár neve és címere az a kulturális-identitásbeli minimum, aminek jelentőségét érdemes újra felfedezni függetlenül azoktól a történeti konstrukcióktól (körülményektől), amik létrehozták a XIX. században és azoktól is, amikben mi most értelmezzük.


Miért érdekes mindez? Véleményem szerint a “solymáriság” mint közösségi identitás hiánycikk. A közösségi önérzetesség, vagy öntudat ma úgy tűnik fakuló közösségi érték. Halványuló társadalmi címke, vagy kivételezettséget sejtető konvenció. A helyi önérzetesség csak foltokban, nyomokban tapasztalható és gyakran lesajnált maradi viselkedésnek érezni. A helykötődés töredezett és individuális, önmagának ellentmondó és relatív, megítélésében vegyes. A “solymáriság” számos láthatalan etnikai, világnézeti, vallási, politikai, kulturális törésvonal mentén fogalmazható csak meg, és ezzel a látszólag színes, képlékeny, önelletmondásos, formátlan masszával ma képtelenség úgy azonosulni, hogy az valódi, hitelesen megélhető identitásélményt nyújtson az egyes embernek és a közösségnek egyaránt. Ez mindenesetre a szubjektív megítélés. De lehet-e objektíven vizsgálni mindezt?


Úgy tűnhet, hogy a XXI. századi Solymárhoz, mint posztmodern agglomerációs településhez csak szimbolikusan lehet kötődni; a gyakorlati életben ténylegesen egy-egy világnézeti-, kulturális-, politikai-, vagy vélemény-csoportosuláshoz bírunk csak kapcsolódni, amelyek gyakran érdekfeszültségben állnak egymással. Rivalizálást, ellenségeskedést és előítéletes gondolkozást szülhetnek, amire ráadásképp még az individuális korszellem (Zeitgeist) is ráerősít. Ám ez önmagában még nem ok arra, hogy a mélyben ne lássuk meg: van kulturális minimum, lehet objektív nézőpont is. Szimbolikus ugyan, de létezik: jelek szintjén a címer és a település neve az, melyeknek van univerzálisnak mondható lélektani koherenciája, élő, belső szimbolikus üzenete, magja. Ez a mag mentes érdektől, rivalizálástól, racionalitástól, történetiségtől, politikától és konvencióktól. Hatósugarában ott találjuk azt a közösségi ideát, ami szimbólikus önazonosságot teremt minden solymáriban, de sajnos nagyon nehéz felfedni mit is kellene, hogy jelentsen mindez a mindennapi gyakorlati életben.


Az ambivalens korszellem, az individuális életvitel késztetett arra, hogy újra felfedezzem, újra értelmezzem a legalapvetőbb közösségi jelképet, a solymári címert, ami a személyes identitásomban is szimbolikus erővel bír. Remélem kutakodásom, - azaz a címer és a településnév jelentéseinek boncolgatása - segíthet másnak is helyi közösségi életünk formálásában, építheti és gazdagítja önazonos értékeinket és hiteles forrásként állhat rendelkezésre akár egy új közösségi identitás megteremétésében is.



A témával kapcsolatos beszélgetés az alábbi videón megtekinthető.


Milbich Tamás előadásában nem csak a solymári címer történetét mutatja be, hanem olyan izgalmas kérdésekre is választ keres, vajon milyen üzeneteket hordoz ez a jelkép, milyen jelentéssel bír a helybéliek számára? Ki is a solymár, ez az archaikus karakter, aki egykoron nemes vadászként, madarával a kezében, szemmel láthatóan meghatározóvá lett a településen élők identitásában? És vajon mi mindent üzenhetnek a körülötte látható, további szimbólumok?


A tanulmány az alábbi linken, illetve az archívumból érhető el:

solyomidomarorokseg_final_v2
.pdf
Download PDF • 4.72MB

Legújabb blogbejegyzés: