Januári história

1531. január 25-­én kelt oklevelében János király Solymár "kőből épült erősségében együtt", valamint Kiskovácsit és Páty felét Budának adományozta.

 

1543. január 25-­én hunyt el Thurzó Elek, aki rövid ideig egyfajta királyi vagyonkezelőként volt birtokosa a solymári várnak.

 

1756. január 3-­áról származik a solymári kegykép egyik dokumentált csodatételéről szóló beszámoló: ekkor a 28 éves Tolviser Mátyás látogatta meg a templomot és beszámolt a két esztendővel korábban történt csodás gyógyulásáról. Eszerint akkor már 5 teljes nap óta folyt az orra vére, de mikor fogadalmat tett, rögtön elállt.

 

1792. január 6­-án halt meg gróf Majthényi Károly, aki katolikus templomunk építtetője volt; temetése másnap zajlott a templomban elkészült sírboltban.

 

1819. január 16­-án született Glaser József plébános, aki 1859 és 1899 között 40 évig szolgált a község lelki vezetőjeként.

 

1834. január 2­-án született Pillmann Mátyás községi bíró.

 

1835. január 12­-én Jankovich Sándor szolgabíró "Százrétű Patzal sorvadásnak nevezett marhadögről", vagyis egyfajta marhavészről adott hírt, mely a megye legnagyobb részében, így Solymáron is pusztított.

 

1838. januárjában hófúvás tette járhatatlanná a postautat (a mai 10­es út elődjét), így teljesen megszakadt az összeköttetés Buda és Bécs között. A solymáriaknak Üröm és Békásmegyer között kellett dolgozniuk az út megtisztításán.

 

1876. január 31­-én született John György községi bíró.

 

1887. január 20­-án halt meg Körbl Károly nyugdíjas kántortanító, aki a híres solymári cseresznyefajták egyik lelkes szaporítója volt.

 

1890. január 13­-án zajlott az a képviselő-testületi ülés, melyen Straub Béla jegyző bejelentette, hogy a község nevében "harcot indít az iskola irányítási jogáért". Mint mondta: "a község, mint erkölcsi testület tulajdonát képező iskolát, mint községi jellegű iskolát kívánja fönntartani" a korábbi egyházi vezetésű iskola helyett.

 

1905. január 29-­én született dr. Valkó Arisztid amatőr régész, a solymári vár első kutatója.

 

1911. január 3­-án született dr. Tamás Mihályné dr. Oswald Emma, községünk egyik nagy köztiszteletnek örvendő orvosa.

 

1912. január 5-­én született vitéz Radnai János solymári "utcanévadó". (Radnai János apja az első világháborút követően kapott vitézi címet, amit a szabályok szerint elsőszülött fia is használhatott, s mivel a két világháború közti időszakban mindkét család a mai Pacsirta utca meredek szakaszán lakott, az utcaszakaszra ráragadt a Vitéz utca név, amely egy ideig hivatalos elnevezés is volt.)

 

1916. január 11-­én született Magyar Ferenc, a pártállami idők katolikus egyházi sajtójának talán legismertebb és legnépszerűbb újságírója, a solymári római katolikus egyházközség tiszteletbeli elnöke.

 

1917. január 10­-én a katonaság a solymári templom mindhárom harangját elvitte, hadi célokra.

 

1920. január 25-­én született Strack János zenekar-alapító, karmester.

 

1920. január 26-­án, 73 évesen hunyt el Solymáron dr. Muttnyánszky Ádám jogász, táblabíró.

 

1922. január 26­-án hunyt el Milbich (Teichthans) Mátyás községi bíró.

 

1927. január 3­-án született Solymáron Szűcs Béláné Dér (Dauner) Mária, tanár és mecénás, a solymári iskolások támogatására létesült Dauner-Ringler Alapítvány alapítója.

 

1927. január 28­-én kelt az a képviselőtestületi határozat, melynek értelmében a község megvette a Karátsonyi-hitbizományhoz tartozó Mátyás király utcai épületet a hozzá tartozó kerttel együtt, óvoda létesítése céljából. [A mai Lustige Zwerge Óvoda épületének elődjét.]

 

1938. január 14-­én született Tallér Istvánné Kopp Magdolna, a Herbstrosen Tánccsoport egyik megálmodója és alapítója.

 

1939. január 14-én nyilatkozat jelent meg az Új Nemzedék c. napilapban, több solymári lakos aláírásával, a németesítő törekvések ellen. A nemzetiségi településekre akkor már erős politikai nyomás nehezedett a német nyelvű iskolai oktatás bevezetése céljából, Solymár viszont e törekvésekkel szemben komoly ellenállást fejtett ki.

 

1939. január 15­-én a Neues Sontagsblatt című nemzetiségi lapban éles bírálat jelent meg a solymáriakról, a német nyelvű oktatás bevezetésével szembeni, egy nappal korábbi tiltakozásuk miatt. A tiltakozás ettől függetlenül eredményes volt, a német nyelvű oktatást az elrendelése után pár nappal megszüntették, és visszaállították az iskolában az eredeti oktatási rendszert.

 

1940. január 10-­én mondta ki a Solymári Polgári Lövész Egyesület taggyűlése a szervezet megszűnését (a hasonló szervezetekre vonatkozó jogszabályi változások miatt).

 

1941. január 3­-án született Gyulán Manninger Miklós, az Ifjúsági Tánccsoport, a Hétlépés / Siebenschritt Táncegyüttes, a Herbstrosen és a Edelstein Tánccsoportok koreográfusa.

 

1944. januárjában vitte el a katonaság a solymári templom 580 kg-­os nagyharangját, amit Taller József korábbi bíró és felesége, Halupka Júlia adományozott a községnek, alig 7 évvel korábban. A harangot második világháborús fegyverkezési célokra beolvasztották.

 

1945. január 11-­én a szomszédos Pesthidegkút katonai parancsnoka, Uszacsev őrnagy írásban közölte a solymári főjegyzővel, hogy a továbbiakban igazgatás szempontjából Solymár a pesthidegkúti szovjet katonai parancsnokság hatáskörébe tartozik; egyben megbízta az ügyek további vitelével. Solymár község csak Budapest ostromának befejezése után kapott szovjet katonai parancsnokot, Szosznovszkij főhadnagy személyében.

 

1945. január 13­-án a csendőrség megszűnése után alakult meg a faluban a tizenhárom főből álló civil ruhás, karszalagos nemzetőrség, melynek első parancsnoka Őry Ferenc korábbi csendőr lett.

 

1945. január 16-­án Uszacsev őrnagy utasításban közölte a Vörös Hadsereg katonáival, hogy élelmiszer-rekvirálást a solymári polgári lakosságtól csak a falu bírájának tudtával engedélyez. Az előző napokban ugyanis a szovjet katonák igen nagy mértékű, önkényes rekvirálásokat tartottak a községi lakosoknál.

 

1945. január közepén a Solymáron állomásozó szovjet katonák felfedezték - vélhetően árulás következtében -, hogy a mai művelődési ház helyén, az egykori Schäffer-nagyvendéglő pincéjének elfalazott részébe nagy mennyiségű bort rejtettek el. Az így talált bort a katonák vödörszámra hordták szét a községbe, és amíg az mind el nem fogyott, rettenetes napokat éltek meg a község lakói.

 

1945. januárjában, Buda ostromának ideje alatt kórházat rendeztek be a szovjetek a solymári községházán, ahol sebesülteket is operáltak. Emiatt csak a legfontosabb anyakönyveket és iratokat lehetett megmenteni, ezeket leszámítva a hivatal teljes irattári anyag tönkrement. Ugyancsak összetörték a lakosság által kötelezően leadott és ott őrzött rádiókészülékeket is.

 

1945. január 21­-én zeneszóra figyeltek fel a község lakói: a szovjet hadsereg itteni alakulatai a Templom téren felsorakozva, zeneszó mellett ünnepeltek. Később derült ki, hogy előző nap a magyar békeküldöttség Moszkvában szovjet-magyar fegyverszüneti egyezményt írt alá.

 

1946. január 15-­én jelent meg a belügyminiszter 70.010/1946. BM. számú rendelete, a német lakosság kitelepítésének végrehajtásáról. Közvetlenül ezután - még szintén januárban - a község elöljárósága, Nemzeti Bizottsága, valamint a pártok vezetői kérelemmel fordultak Pest megye főispánjához, hogy vegyék figyelembe Solymár lakosságának a múltban tanúsított nemzethű magatartását, s csak a bűnösöket sújtsák a kitelepítéssel. A beadványra azonban nem érkezett válasz.

 

1946. január 31­-én hunyt el, 86 éves korában Milbich (Teichthans) Mihály, az első (1882-ben tartott) solymári rózsaesküvő rózsavőlegénye.

 

1947. januárjában kelt az a jelentés, melyből kiderül, hogy a kitelepített solymári családok után hátramaradt és megüresedett, összesen 332 parasztházból 70 darab még mindig üresen állt (ezek kisebb, szegényebb családok házai voltak). A kitelepítettek ingatlanait az Észak-Alföldről, a Felvidékről, Erdélyből és máshonnan ide került családok kaphatták meg, akik a betelepítés során választhattak a szabad ingatlanok közül. A gazdátlanul maradt házak egy része a gondozatlanság következtében tönkrement, összedőlt.

 

1948. január 6-án (más adat szerint 16-án) került sor Solymáron a földbirtokreform lezárására, ezzel rendezték a községben az eredeti lakosoktól elvett és új tulajdonosoknak juttatott ingatlanok és ingóságok tulajdonviszonyait. A földreform befejezését január 25-én nagygyűléssel ünnepelte meg a falu parasztsága.

 

1949. január 29­-én megszüntették a község addigi vezető testületét, a Nemzeti Bizottságot.

 

1950. január 15­-én történt meg a hivatalos átadás-átvétel a Solymári Úrbéres Közbirtokosság két hónappal korábban kuláknak minősített és lemondatott vezetői, illetve az új vezetőség közt.

 

1951. január 25­-én elbocsájtották Urányi József községi tűzoltóparancsnokot, arra hivatkozva, hogy "vezetésre nem alkalmas". Valójában a leváltás hátterében egészen más okok húzódtak, hiszen mint kocsmabérlőt, őt is kuláknak minősítették, így személye nemkívánatos lett.

 

1953. januárjában a tanács a plébánossal való megállapodás alapján kivágatta a templom mögötti téren lévő 69 öreg akácfát és 7 gesztenyefát. Az egyházközség átadta a tanácsnak a területet gyermekjátszótér és park létesítésére.

 

1961. január 17-­én volt az újonnan szervezett termelőszövetkezet alakuló közgyűlése, melyen a szövetkezet a Hunyadi Mátyás Mezőgazdasági Termelő Szövetkezet (MGTSZ) nevet vette fel.

 

1966. január 9-­én hunyt el, hosszú betegség után Szentesi Ferencné Ritter Borbála, a község utolsó és egyben nagy köztiszteletnek örvendő bábaasszonya, szülésznője.

 

1967. január 3-­án hunyt el, 71 esztendősen dr. Máriaházy János orvos.

 

1970. január 1­-jével egyesült a solymári Hunyadi Mátyás MGTSZ és a Pilisvörösvári Új Élet MGTSZ, felsőbb politikai nyomásra. Az egyesülési közgyűlést január 25­én tartották.

 

1977. január 1-jével újabb szövetkezeti egyesülésre került sor: ekkor a Pilisvölgye nevet viselő, solymári székhelyű MGTSZ-be beolvasztották a pilisborosjenői és piliscsabai tsz­eket is, az így létrejött szövetkezet neve Pilisvölgye Magyar-Bolgár Barátság MGTSZ lett, de a székhely még mindig Solymáron maradt.

 

1977. január 3­-án a PEMŰ munkásgyűlésén olyan döntés született, hogy a vállalat dolgozói lemondanak valamivel több mint öt napi nyereségrészesedésükről, egy új, 100 férőhelyes óvoda építése érdekében. Ez az óvoda el is készült, amit ma Kék Óvodaként ismerünk.

 

1981. január 1-jével lépett hatályba az új, egységes ingatlan-nyilvántartás. Az új rendszer egyik fő újdonsága az volt, hogy az addig használt hagyományos mértékegységek helyett (négyszögöl, katasztrális hold) a metrikus adatok (négyzetméter, hektár) alkalmazását tette kötelezővé a számításokhoz.

 

1982. január 1-­jével újabb átszervezés történt a környék termelőszövetkezetei körében: a Pilisvölgye egyesült a II. kerületi székhelyű Rozmaring MGTSZ-szel, az új szövetkezet székhelye egy ideig még Solymár maradt, de az irányítás a Rozmaring vezetőségének kezébe került.

 

1983. január 27-én alakult meg - Szokolay Bálint vezetésével - a Solymári Nőikar.

 

1983. január 31-jén alakult meg a Művelődési Ház Nyugdíjas Klubja.

 

1989. január 9­-én nyílt meg a solymári Waldorf­óvoda, Annette Stroteich német óvónő vezetésével, egy Kossuth Lajos utcai parasztházban.

 

1995. január 12­-én hunyt el - a németországi Ohmenheim településen - Kollwentz Ede egykori solymári káplán, akiről 2011­ben utcát is elneveztek.

 

2008. januárjában nyílt meg a település egyik első magánrendelője, a Solymár Medical Center, a Várhegy Üzletházban.

 

Februári história

A község történetírásában fellelhető, februári dátumokra mutató történések jegyzéke.

1363. február 22­-én kelt az az oklevél, melyben a Visegrád melletti Szent András­monostor apátja

tiltakozott a sági konvent előtt amiatt, hogy az apátok telepesei Solymár és Buda között szőlőket

telepítettek, ám azok adóját az nem fizették ki az egyháznak.

 

1437. február 11-­én Prágában cseh királynévá koronázták Cillei Borbála későbbi magyar királynét,

aki a hosszú ideig birtokolhatta a solymári várat.

 

1528. február 14­-én, Esztergomban született az az okirat, melyben Ferdinánd király megerősítette

II.  Lajos  király  egy  Solymárral  kapcsolatos  adománylevelét.  II.  Lajos  említett  oklevele  szerint

Salmaar  várat  és  falut  -  amelyet  Thurzó  Elek  királyi  kincstartó  a  királynak  engedett  át  -  az

uralkodó Bakyth Pálnak, Theodóra nevű feleségének és Margit lányának, továbbá Manoylo, Péter,

Komlyen, Demeter, és Mihály nevű testvéreinek adta át, a hűtlennek nyilvánított Hédervári Ferenc

többi birtokával együtt.

 

1722.  február  6­-án  Vattay  János  földesúr  tiltakozást  nyújtott  be  amiatt,  hogy  Vörösvár  lakói

elfoglaltak  bizonyos  részeket  Solymár  területéről,  továbbá  egyes  pesti  lakosok  Szentlőrinc,

Gubacs, Péteri és Szentmihály pusztát használják, engedély nélkül.

 

1764. február 23­-án,  a  Szabolcs  vármegyei  Oroson született Kállay  Péter,  Solymár  egyik  XIX.

századi birtokosa.

 

1821. február  16-­án született Wiest/Wieszt Mátyás,  aki valamikor  a XIX. század derekán  volt  a

község bírója.

 

1839. február 10-­én született Milbich (Teichthans) Mátyás községi bíró, aki valamikor az 1880­as

években volt a község bírója; ő volt az 1890-­es rózsaesküvő menyasszonyának apja is.

 

1862. február 17-­én született  Strack János,  az  1883­-ban  létrejött solymári  Strack­zenekar  egyik

alapító tagja,  és  apja (az  első  karmester)  halálát  követően  több  évtizeden  keresztül  az  együttes

vezetője.

 

1897. február 17­-én született Urányi (Unterreiner) József, a solymári tűzoltóság kiemelkedő alakja,

az 1940-­es évek községi tűzoltóparancsnoka.

 

1897. február 24-­én született John (Jármai) György törvénybíró.

 

1904.  február  22­-én  született  Taller  Mátyás  népi  költő,  zenész  és  karmester,  a  solymári

himnuszként számon tartott Im Ofner Bergland című kórusmű szerzője. A darabot Taller Mátyás

az 1946­os kitelepítését követően szerezte, kifejezésre juttatva benne  a Solymár iránti szeretetét,

nosztalgiáját és honvágyát; 1974­ben a művet szerzője a Solymári Férfikórus részére ajánlotta fel.

 

1912.  február  11-­én  jött  létre  a  Solymári  Katholikus  Polgári  Kör  nevű  egyházi  szerveződés  a

vallásos és hazafias érzület ébrentartása céljából.

 

1916. február 1-­jén kelt az a községi jegyzőkönyv, melynek tanúsága szerint  a képviselő­testület

föld alatti vízlevezető csatorna létesítését határozta el, az akkori 158. számú háztól [Mátyás király

utca - Bajcsy­Zsilinszky utca sarok] a Gróf Karátsonyi utcából [József Attila utca] levezető, nyílt

csatornával való érintkező pontig.

 

1919. február 11-­én a járási főszolgabíró, a községi képviselőtestület  és  a Nemzeti Tanács tagjai

közös vizsgálatot tartottak a faluban a lakosság panaszai nyomán, amelyek többek közt a háborút

követő  időszak  élelmiszer­elosztásának  rendjére  vonatkoztak.  A  vizsgálat  több  hiányosságra  és

visszaélésre talált bizonyítékot, melyek alapján a szociáldemokrata párti küldöttek követelték John

György községi bíró és Perágovics Márton törvénybíró lemondását, mely meg is történt.

 

1919.  februárjában  választották  meg  törvénybírónak  Kopp  Mártont,  aki  később,  a  direktórium

megalakulása után annak is tagja lett. (Az ő nevét őrzi a Kerekhegyre felvezető Koppány Márton

utca).

 

1920.  február  19-­én születésekor  Czellao  Lajosné  Szűcs  Janka  református  presbiter,  akit  élete

utolsó éveiben a solymári református egyházközség örökös tiszteletbeli presbiterré választott.

 

1923. február 3-­án a községi képviselőtestület úgy határozott, hogy a temetővel szembeni területen

- a mai Árpád utca felső részén - testnevelési célra játszóteret létesít.

 

1923. február 5-­én született Szigeti (Szigethy) László (1923­1995), aki az 1980­as évek közepétől

1995­ben bekövetkezett haláláig szolgált solymári református lelkészként. 

 

1926.  február  13­án  hunyt  el  Hellebrandt  Mihály,  a  legendás  solymári  Hellebrandt­zenekar

alapítójának fia, annak halála után több évtizeden keresztül az együttes karmestere.

 

1928. februárjában községi terv készült a Törökkút­forrás kiépítéséről, illetve hasznosításáról. Az

innen származó vizet a Törökkút utcán és a Kálvária utcán át a templomig akarták levezetni. A terv

végül csak a második világháború után valósulhatott meg, némileg módosult formában.

 

1928. február 18-­án döntött úgy a községi elöljáróság, hogy tejszövetkezetet kell alapítani, mert a

meglévő  viszonyok  között  a  tej  tovább  nem  értékesíthető  és  így  az  állattenyésztés  teljesen

visszaesik.  Érdekes,  hogy  egy  pénzügyminisztériumi  rendelet  már  1924­-ben  megtiltotta  a  tej

szabad forgalomba hozatalát, és tejszövetkezetek alapítását írta elő,  a solymári termelők  azonban

a jelek szerint még évekig szembeszegültek e rendelkezéssel, mert megnehezítette az értékesítési

lehetőségeket, ezért azt sérelmesnek érezték maguk számára.

 

1929. február 16-­án letartóztatták a solymári szénbányában megindult bányászsztrájk két vezetőjét,

és a környékbeli bányák több más sztrájkszervezőjét. Az ügy előzményei az 1928. december 12-­én

megindult pilisvörösvári bányászsztrájkig vezetnek vissza, melynek hatására az illetékesek 1929.

januárjában megegyeztek a bányászokkal, később azonban nem tartották magukat az egyezséghez,

februárban a bányamunkások újabb sztrájkba fogtak.

 

1937. február 23-­én zajlott az a képviselő­testületi ülés, melyen a képviselők úgy határoztak, hogy

rövid időn belül új községházát kell építani, mert a meglévő építmény állapota már nem felel meg

a szándékolt  céloknak.  Az  új  községházát  Czimbál József  helyi  kőművesmester  tervei  alapján

építették meg az 1940-­1941-­es években, a régi épület lebontása után.

 

1938. február 12-­én alakult meg a Légoltalmi Liga Solymári Szervezete, amely a háborús helyzet

miatt, a polgári védelem megszervezését volt hivatott kézben tartani.

 

1941. február 9-­én alakult meg a rövid nevén csak Volksbundként ismert nemzetiségi szervezet, a

Magyarországi Németek Szövetsége solymári helyi csoportja.

 

1945. február 12-­ére virradó éjjel váratlanul  elvonult  a  község területéről  az 1944.  december 24.

óta  itt  állomásozó  szovjet  katonaság,  s  csak  a  templomtoronyban  maradtak  megfigyelők.

[Ugyanerre  az  éjszakára  esett  a  Budai  Várban  körbezárt  német  és  magyar  katonai  egységek

kétségbeesett kitörési kísérlete, amit a résztvevők alig néhány százaléka tudott túlélni, átverekedve

magukat  a  szovjet  vonalakon  a  Gerecse­hegység  irányában.  A solymári  temetőben  nyugvó  10

magyar, 84 német és 1 ismeretlen nemzetiségű katona zömmel ekkor, a kitörési  kísérletnél  hunyt

el. A legtöbb halottat a községtől délre lévő erdőben, valamint az Ürge­malom környékén találták.]

 

1945. február  12-­én történt, hogy  német szállító repülőgépek  jelentek  meg  a  község

fölött és nagymennyiségű utánpótlást dobtak le  ejtőernyőkkel  a kitörő németek részére,  ám  ez  a

szállítmány teljes egészében a szovjet hadsereg kezére került.

 

1945. február 19-­én késő  éjszaka vált  a háború polgári  áldozatává Herr Péter Hősök utcai lakos

kádár,  földműves.  A  balszerencsés  gazda  éjjel  11  órakor  kiment  az  udvarra,  kezében  egy

gyertyával, hogy ellássa az éppen ellő kecskéjét, de éppen akkor repült el a község felett egy harci

repülőgép,  melynek  pilótája  a  fényt  látva  bombát  dobott  le  a  telekre.  Herr  Péter  belehalt

sérüléseibe, Strack József szomszédos lakóháza pedig félig romba dőlt.

 

1945. február végén Hufnágel Ferenc esperes plébános, Csomay Ödön főjegyző és Milbich János

községi  bíró  azzal  a  kéréssel  keresték  fel  Kopp  Mártont,  az  1919-­es  Tanácsköztársaság

direktóriumának volt elnökét, hogy alakítsa meg a Magyar Kommunista Párt solymári szervezetét.

Abban bíztak ugyanis, hogy ezzel megnyerhetik a községet megszálló szovjet hadsereg jóindulatát.

Miután Kopp Mártonnak korábban komoly retorziókat kellett elszenvednie 1919-­es szerepvállalása

miatt,  csak  azután  vállalta  a  kérés  teljesítését,  hogy  a  látogatói  -  kifejezett  kérésére  -  írásos

garanciát is adtak arról, hogy szükség esetén megvédelmezik a megtorlás elől.

 

1945. február végén, mielőtt a szovjet hadsereg végleg kivonult volna a községből, a legfontosabb

feladatuk az itt meghalt és elhantolt katonáik exhumálása és a temetőben való eltemetése  volt. A

halottak egy része az elesésük  helyszínén volt ideiglenesen  eltemetve, nagyobb részük viszont  a

Templomtéren, a hősi emlékmű melletti területen . Az orosz katonák végső nyughelyéül a solymári

temető  főbejárata  közelében  levő,  akkortájt  megnyitott  parcellában  jelöltek  ki  helyet,  ahol  38

sírban helyezték el az exhumált holtesteket. Az exhumálási munkákat dr. Tarpay Miklós községi

orvos irányítása alatt végezték.

 

1947. február 18­-án született hatósági engedély a mai brit katonai temető létrehozására. A temető

céljára  a  magyar  kormány  a Budapest-Bécs főútvonal  és  a solymári  bekötőút sarkán  egy  hold

területet vásárolt a Milbich (Majtényi) birtokból, és a brit kormánynak ajándékozta azt.

 

1948. február 22­-én került a községi (harmadik) Nemzeti Bizottságba, az UFOSZ nevű szervezet

(Újbirtokosok és Földhözjuttatottak Országos Szövetsége) jelöltjeként Duba András, aki később a

nagyhatalmú szervezet titkára, 1948-­49­-ben pedig községi bíró is lett.

 

1949.  február  24­-én  a tanácsrendszer  megalakításának  előszeleként  alakult  meg a Magyar

Függetlenségi Népfront Solymári Bizottsága. Elnöke Kakuk Mátyás (MDP), titkára Lévai János

(DÉFOSZ), jegyzője Rétfalvi József (FKGP) lett.

 

1949. február 25-­én alakult meg a Magyar Függetlenségi Népfront solymári bizottsága, az 1950­-től

életbe léptetett tanácsrendszer előszeleként.

 

1952. február 19-­én született Rezes Zoltán, aki Solymár egyik kiemelkedő mecénása és patrónusa

volt a rendszerváltás és az ezredforduló körüli években.

 

1967. február 28-­án hunyt el Taller Mihály, a Levente­zenekar alapítója és karmestere.

 

1968. február 6-­án született meg a Pest Megyei Műanyagipari Vállalat e közismert elnevezése Pest

Megyei  Tanács  döntése  nyomán;  az  üzem  korábbi  neve  Pest  megyei  Műanyag­,  Játékáru­  és

Tömegcikkipari Vállalat volt,  és  ekkor már  mintegy  ezer  főt foglalkoztattak,  negyvennégy  órás

heti munkarendben.

 

1971. februárjában fogadták  el  a  Terstyánszky  utcától  északra  fekvő  terület  részletes  rendezési

tervét.  E  tervnek  köszönhetően  jöhetett  létre  a  330  lakásos  lakótelep,  a  300  m2  területű  ABC

áruház  (mai  CBA  Prima),  valamint  a  Kék  Óvoda.  Az  eredeti  tervben  bölcsőde  -  későbbi

változataiban tagiskola és uszoda - építése is szerepelt, de ezek végül nem valósulhattak meg.

 

1981. február 1-­jén  először szerepelt solymári  hagyományőrző  csoport  az országos médiában:  a

Magyar Televízió "Röpülj páva" című műsorában nagy sikerrel lépett fel ezen a napon a solymári

Hagyományőrző Asszonykórus.

 

1989.  február  13­-án  a  Solymári  Férfikórus  élére  Gerenday  Endre  nyugdíjas  főiskolai  ének­  és

karvezető szakos tanár került. Őt munkájában, főleg zongorakíséretével segítette leánya, Gerenday

Ágnes, aki karvezetői nemzetközi kapcsolataival új szint hozott a kórus életébe.

 

1940. február 7­-én született Horváth Ferenc tűzoltóparancsnok.

 

1991. február 23-­án alakult meg a Heimatverein-Falukör Egyesület.

 

1993.  február  23-­án  jött  létre  a  Solymári  Karitász  Egyesület,  az  akkori  plébános,  Mits  János

kezdeményezésére.


(Összeállította: Milbich Tamás, Hegedűs András)

 

Márciusi história

A község történetírásában fellelhető, márciusi dátumokra mutató fontosabb történések jegyzéke.

1401. március 9-én kelt Budán az az okirat, amely szerint Zsigmond király Maróti János macsói bánnak adta - annak kérésére - azt a birtokrészt, amelyet a hűtlenné lett Lackfi István vajda erőszakosan Solymár várához csatolt. 

1456. március 1-jén született, a lengyel-litván Jagelló dinasztiából származó IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet utódaként II. Ulászló, későbbi magyar és cseh király. Jó ideig az ő birtokában volt a solymári vár is, írásos emlékek bizonyítják, hogy gyakran és előszeretettel látogatott ide vadászatai során.

1468. március 10-én kelt az az okirat, mely beszámol egy Mátyás király által elrendelt, s a solymári várnagyok hatalmaskodásával kapcsolatos vizsgálat eredményeiről. Eszerint a király által, a nyulak-szigeti apácák kérésére megbízott nádor és országbírói emberek azt állapították meg, hogy Mekchei Balázs diák és Buda-i Petrach solymári várnagyok kivágatták Csabán (Piliscsabán) az apácák erdőinek egy részét; továbbá a nevezett apácák szentmihályi (talán rákosszentmihályi?) birtokán Palotha-i Gothwycz Gáspár jobbágyai lekaszálták a kaszálókat és bántalmazták ottani embereiket.

1720. március 14-15-én vette jegyzőkönyvbe Pest megye közgyűlése, hogy Solymár földesurai - Wattay István és Wattay János - tiltakozást nyújtottak be, mert Vörösvár és Hidegkút lakói Solymár pusztáján telepedtek le, a földesurak engedélye nélkül.

1721. március 31-én olvasták fel a megyei közgyűlésben Pálffy Miklós 1721. február 10-én Pozsonyban kiadott parancsát, amely Wattay István és Wattay János kérelmére Pomáz, Kalász, Solymár, Kovácsi és Csobánka falvakban határjárást rendelt el. A közgyűlés az alispánt és a szolgabírót bízta meg az ügy elintézésével.

1742. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony napján áldotta meg Márkus Mihály zsámbéki plébános először azt a kápolnát, melynek helyén a mai, barokk stílusban épült római katolikus templomunk áll.

1754. március 3-án hunyt el, 54 éves korában nádasi Terstyánszky János főjegyző, nádori protonotárius, Solymár egykori földbirtokosa. Édesanyai öröksége révén vált több Esztergom megyei település, valamint a Pilis megyei Vörösvár, Szentiván és Solymár, végül egy pesti majorság birtokosává.

1754. március 8-án (más adat szerint 2-án) történt a solymári kegyhelynél feljegyzett tíz csodálatos gyógyulás egyike: eszerint a tinnyei Maller vagy Malter András, aki lovas balesetben eltörte két bordáját, a solymári kegyhelyre zarándokolva csodálatos módon meggyógyult. Hasonló gyógyulás történt alig két héttel később, 1754. március 24-én is, amikor Seml Lipót nagykovácsi lakos másfél éves fia, aki csonttörés és epeköves bántalmai miatt látogatta meg a solymári kegyhelyet, apja imádságai közben visszanyerte egészségét.

1770. március 20-án mutatták be Pest megye közgyűlésén a solymári urbáriumot és tabellát, vagyis az úrbérrendezési okiratot a hozzá tartozó táblázattal. Ezzel Solymáron is megtörtént a földesurak és a jobbágyok közötti viszony szabályozása. A gyűlésen a falu és a földesúr képviselői, Muslay Gábor főszolgabíró irányításával megtárgyaltak és lejegyeztek minden fontosabb kérdést az urbáriummal kapcsolatosan; a lakosokat a falu esküdtjei, Majthényi Károly földesurat pedig uradalmi tisztek képviselték.

1862. március 30-án a községet újkori fennállása óta az eddig ismert legnagyobb természeti katasztrófa sújtotta. Húsvét hétfőn kora délután az Újvilág utcában (a mai Hősök utcában) gondatlanságból tűz keletkezett egy magánházban, ami az orkánerejű szélben fél óra alatt lángba borította a mai Mátyás király utcát, valamint a József Attila utca alsó részét. A tűzvészben 61 ház, csűrök, présházak, égtek el, valamint kisebb-nagyobb háziállatok váltak a lángok martalékává. A tűz főleg a vagyonosabb gazdák házait érintette, de leégett a plébánialak, valamint az újonnan épült iskola is. A nagy tűzvész emlékére több évtizeden át szokás volt Solymáron a húsvét hétfői, templom körüli körmenet.

1865. március 24-én született Cegléden Mózes Ida, a község első óvodájának vezetője.

1890. március 18-án hagyta jóvá a képviselőtestület a közvágóhíd tisztántartási és fenntartási szabályrendeletét. A közvágóhidat egészségügyi okokból építették, az 1890 előtti években, a mai Mátyás király utca 5. számú ház helyén, és egészen 1939-ig működött. Megszüntetésére azért került sor, mert az épület már rozoga, düledező volt, és addigra a helyi hentesek is saját vágóhidakat létesítettek.

1890. március 18-án zajlott az a képviselőtestületi ülés, melynek jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a korábbi postahivatal megszűnhetett, mert úgy döntenek, hogy nyolcvan forint hozzájárulást szavaznak meg a postahivatal újbóli létesítése céljára. Az indoklásban az állt, hogy enélkül a község kénytelen lett volna küldöncöt tartani, és a küldeményekért minden egyes lakosnak darabbért kellett volna fizetnie.

1891. márciusában Pest vármegye alispánja bezáratta a solymári templomot, "mert a boltozat, az oratórium ablakívei és a templom ívhevederei annyira megrongálódtak, hogy a hívek életbiztonságát veszélyeztették". Steiner Fülöp püspök felszólítására a kegyuraságot képviselő Karátsonyi Kamilló gróf júliusig vállalta annak javíttatását.

1900. március 23-án született Solymár egykori résztulajdonosa, Hoyos József, a magyar főrendiház és a felsőház örökös tagja. Grófi címet viselt, diplomás mezőgazdász, illetve közgazdász mérnök volt.

1907. március 26-án immár harmadszor hozott támogató határozatot egy gyógyszertár nyitása ügyében a solymári képviselő-testület, korábban már 1894-ben és 1903-ban is adott a testület hozzájárulást egy-egy kérelmező gyógyszerésznek. A korábbi kérelmeket azonban vélhetően felsőbb helyen nem hagyták jóvá, mert az első solymári gyógyszertár - ismereteink szerint - csak e döntést követően, 1908-ban nyithatott meg, a belügyminisztérium 1907. novemberi engedélye birtokában.

1906. márciusában Karácsonyi Kamilló gróf felparcelláztatta és házhelyeknek adta el a "Kowacserweg" dűlőben lévő birtokait; e parcellázás eredményeként alakultak ki a Kálvária utcai, Erdő utcai, Törökkút utcai és a Nagykovácsi utca déli oldalán lévő telkek. Ugyancsak felparcellázták a mai Rákóczi utca és Párkány utca területét is, majd 1906. március 17-én a képviselőtestület híd építését határozta el a "Lainvandbleicher" árokra (Párkány utca), hogy a telkeken épitkezhessenek. Korábban az árok északi, napos fekvésű oldalán fehérítették a solymáriak a háziszőttes len-, illetve kenderanyagokat, s erről nevezték el az ott folyó árkot.

1906. március 17-én határozott a solymári elöljáróság arról, hogy 3200 forintért megveszi a mai Templom tér 7. szám alatti épületet harangozólak céljára, és átadja azt egyháznak, cserében a régi, hasonló funkciójú épületért, aminek a lebontásáról már 1904-ben határozat született. (A régi harangozóház a mai főtéri újságosbódé és telefonfülkék helyén állt, bontását a rossz állapota miatt rendelték el, de arra csak az 1900-as évtized vége felé került sor.)

1914. március 7-én jelentették be a képviselőtestület ülésén, hogy Pesthidegkút és Pilisszentiván felől a solymári vasútállomáshoz út kiépítését tervezik. A község az út céljára szükséges területet felajánlotta az államnak, ezen felül a bányákból a szükséges követ, sódert és homokot is. Az út kiépítése 1915-ben meg is kezdődött.

1915. március 8-án Straub Béla főjegyző, az elégedetlenkedő helyi lakosság ellátása és megnyugtatása érdekében arról tett jelentést a solymári képviselőtestületnek, hogy a járási főszolgabíró a térség lisztellátására szerződést kötött az Első Budapesti Gőzmalom Rt-vel.

1923. március 1-jén Korencsy Lajos főjegyző bejelentette a képviselőtestületnek, hogy a Horthy Miklós által kezdeményezett "nyomorenyhítő akció" természetben és készpénzben sem volt túl eredményes, így a község lakossága az akciót nem tudja tovább támogatni. Elmondása szerint községi pótadó kivetése a megfelelő támogatás elnyerése érdekében már nem lehetséges, mert a lakosság így is 700%-os községi pótadóval van terhelve.

1926. március 12-én született a felvidéki Kisrát községben, egy parasztcsalád hatodik gyermekeként Baráth Károlyné Jakubát Etelka, a solymári iskola 1950-1981 közötti igazgatója.

1926. március 25-én döntött a községi képviselőtestület arról, hogy a temetővel szembeni területet - a mai Árpád utca felső részét - levente gyakorlótérnek jelölik ki. 

1928. március 12-én született (Schmidt István néven) Seres István, a solymári tanács 1954 és 1988 közötti vb-titkárja, helytörténész. Az ő helytörténeti munkái forrásértékűek a község számára.

1932. március 16-án hunyt el Taller András, aki 1919-1920 között, majd 1923-tól haláláig volt községünk bírája.

1932. március 20. és április 4. között tizenegy alkalommal adták elő a solymári német nyelvű Passiójátékot. Az előadásokra Hűvösvölgyből külön autóbusz-járatokat biztosítottak; a környező községekből is szép számmal jött érdeklődő közönség.

1933. március 15-én történt az az állítólagos eset, mely szerint a solymáriak nem engedték meg a jegyző fiának elszavalni a községi megemlékezésen a Nemzeti dalt. Az esetet dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre országgyűlési képviselő tette szóvá a nemzetiségek ügyében fellángolt parlamenti vitában. A községi képviselőtestület a parlamenti beszédre reagálva erélyesen tiltakozott a községet ért nemzetiségi és hazafiatlansággal vádló kijelentés miatt, Korencsy Lajos főjegyző pedig hivatalosan is cáfolta az állítást.

1944. március 19-én, vasárnap délután vonultak be a német katonák - Magyarország német megszállását követően - Solymárra, ahol többek között az iskolában, más középületekben, valamint magánházaknál szállásolták be magukat.

1945. március 1-jén jött létre, Kopp Márton kezdeményezésére a Magyar Kommunista Párt helyi szervezete. Az alakuló gyűlést az akkori Erzsébet királyné utcai Taller-féle vendéglőben (ma Lejtő italbolt) tartották. Az első taggyűlést, illetve falugyűlést ugyanott tartották meg két héttel később, 1945. március 15-én.

1944. decemberétől 1945. március 9-ig bezárólag 482 solymári lakost vittek el a szovjet katonák a községből, máshol végzendő hadi munkára. Legtöbbjüket sáncásási munkára vitték el, ahonnan csak két-három hét után jöhettek vissza. Sokan megalapozottnak látták a rémhírek keltette aggályt, hogy a férfiakat Szibériába viszik.

1945. március közepére a Solymárt felszabadító-megszálló, mintegy 1200 főt kitevő szovjet katonaság zöme elhagyta a községet, csak egy hadifogoly-gyűjtőhely maradt itt még egy darabig. Március végén ez utóbbi is megszűnt, és eltávozott a faluból a szovjet katonaság maradéka is.

1947. március 22-én kelt az a határozat, mely az Országos Méhész Egyesület Solymári Csoportja megszüntetését mondta ki. 

1950. március 25-én adta ki a Minisztertanács azt a rendeletet, melynek értelmében az elűzött, majd visszatelepedett, illetve az itt tartózkodó volt kitelepítettek visszakaphatták magyar állampolgárságukat és ingatlanukat, amennyiben az használatukban volt.

1950. március 27-én született Behovics Antalné Szalay Judit, a solymári iskola 1989-2009 közti igazgatója. Munkássága idején indult el az iskolában az angol nyelvoktatás, és az ő idejében fejlődött a 4 tanerős zeneiskola 15 fősre, és 12 tanszakosra. 20 éves igazgatói pályafutása alatt több pályázatot is nyert az iskola, ő kezdeményezte a tantermeknek egykori jeles pedagógusok nevével való elnevezését.

1954. március 11-én tartott ellenőrzést a megyei tűzrendészeti hatóság a Templom téren működő gumi- és cellulóz-feldolgozó üzemben, mely ellenőrzés nyomán számos szigorítást rendeltek el. Egyebek közt megállapították, hogy az üzem területén nagy mennyiségű tűzveszélyes vegyi anyagot tárolnak, emiatt ezek azonnali eltávolítását rendelték el; egyúttal felszólították a szövetkezet vezetőségét a telepengedély beszerzésére is. Azt nem tudni, hogy az engedély beszerezése megtörtént-e, de két hónappal később olyan robbanás történt az üzemben, ami miatt a hatóságok minden vegyipari tevékenységet megtiltottak a község belterületén.

1966. március 3-án hunyt el Budapesten Kakuk Mátyás községi bíró, aki 1949-1950 között viselte ezt a tisztséget. 

1968. március 21-én hunyt el Milbich (Majtényi/Schultz) János, a XX. századi Solymár egykori községi bírája.

1977. márciusában kezdődött az új, száz férőhelyes óvoda építése Karaszi Zoltán tervei alapján, amit ma Kék Óvoda néven ismerünk. Az építkezés 1977. augusztus 20-ra készült el.

1991. március 23-án alakult meg - az 1950-es években alakult Kisipari Szövetkezetből kiválva - a Bőrdíszmű Kisszövetkezet Tarlós Márton elnöklése mellett. E szövetkezet tagjainak száma az alakuláskor harminchárom fő volt, és ebben a formában 1992 végéig működött.

2000. március 28-án hunyt el dr. Timaffy Endre görög katolikus esperes, aki élete utolsó évtizedeit Solymáron élte le.

2003. március 22-én hunyt el dr. Vácz Jenő, aki az 1960-70-es években közel húsz évig volt a solymári katolikus gyülekezet kántora és kisegítő lelkésze.

2003. márciusában először szerveztek passiójátékot a solymári Szél-hegyen. A nagyszabású és egyben kuriózum-értékű előadást Dauner János és Illéssy Mátyás akkori plébános szervezte meg, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem "Boldog Özséb" színtársulata "Inductione de Passione Christi" című előadásán a Corvinus Vegyeskar is közreműködött.

 

Májusi história

1266. május 5-én kelt oklevélen szerepelt először Solymár neve (Solmar írásmóddal).

1337. május 8-án kelt oklevél szerint az elnéptelenedett középkori falut Drugeth Vilmos nádor kapja meg benépesítés céljából. 

1455. május 6-án, Bécsben kelt okirat szerint V. László király a községet Garai Lászlónak adományozza.

1511. május 26-án kelt végrendelet szerint Zempleki Tamás és neje a birtokában lévő Solymárt három részre osztja utódai közt.

1712. májusában Németországból egész csoportok indultak, hogy Ulmon, Regensburgon keresztül a Dunán lehajózzanak, új hazát keresve.

 

1738. május 5-6. Határozatban szerepel: "A preceptor utaljon ki a Wolffenpitl ezred Solymárra beszállásolt kapitányának 52, hadnagyának 30 forintot jutalomképpen, mivel jó kapcsolatot tartott a lakossággal."

 

1752. május 28-án történt, hogy a zarándokok könnyezni látták a Szent Szűz kegyképét. A szeméből hulló könnyeket Hoderkoczer János solymári tanító fehér vászondarabon felfogta.

 

1796. május 28-án a Majthényiak családi értekezletén olyan alapítvány létrehozataláról döntöttek, aminek bevételeiből a német ajkú Solymáron káplánt lehetett tartani.

 

1837. május 5-én, szombati napon a 37 esztendős Josephus Schmidt budai lakos a Szarvas csárda közelében éjszaka balesetben elhunyt.

 

1848. május 9-én a 14 éves Milbich Teréz a temetőnél lévő agyagbányában baleset áldozata lett.

 

1849. május közepe táján egy honvédcsapat, amely Komáromból vitt nagy ágyúkat Budavár ostromához, Solymáron vonult keresztül, ahol a katonák előfogatokat, illetve az ágyúk vontatásához lovakat kértek.

 

1876. május 3-án született Strack Flórián, a legendás solymári Strack zenekar egyik karnagya.

 

1877. május 12.: Megszületett az úrbéres barátságos egyezség, amely lezárta a több mint fél évszázadon át elhúzódó solymári úrbéres pereket.

1882. május 10-én köttetett Solymáron az első rózsaesküvő.

1883. május 30-án született vitéz Radnai (Reinpold/Reimpold) Nándor, akiről később Solymáron utcát is elneveztek.

 

1886. május 23-án született mezőtarpai dr. Tarpay Nagy Miklós, a község egyik legendás orvosa, akiről 2012-ben utcát is neveztek el Solymáron.
 

1892. május 15-én ünnepélyesen megnyitották az 1891. évben épített óvodát.
 

1896. május 5-én született dr. Máriaházy János (1896-1967), a község egyik köztiszteletnek örvendő orvosa.
 

1894. május 14-i ülésén kezdeményezte a képviselő-testület a mai községházával szembeni uradalmi ház megvételét községháza céljára.

 

1913. május 22-én született Milbich József (Kocka), Solymár utolsó éjjeliőre és kisbírója.

 

1920. május 20-án öt községi képviselő (Graf Márton, Krug Mihály, Herold János, Milbich János és Taller Márton) kérvényezte, hogy az iskolai tanítási nyelv ismét német legyen.

 

1929. májusában avatták vitézzé a solymári Bíró (Szedlák) Bernátot.

 

1944. május 21-én tartották meg a "felszabadulás" előtti utolsó Hősök Napját Solymáron, ezt követően 1990-ig nem kerülhetett ilyenre sor.

 

1945. május 6-án, a háború utáni új községi elöljáróságban Milbich (Majtényi/Schultz) Jánost választották meg a bírói tisztségre.

 

1946. május 5-én jött létre a Solymári Kalász Leánykör.

 

1946. május 19-én hunyt el Wenczel (Kuku) Tamás, a község egyik legendás viccmestere, akiről 2012-ben színdarab is készült.

 

1946. május 7-én végeztek a német származásúak Solymárról, Ürömről, Pilisborosjenőről, Nagykovácsiból és Pesthidegkútról való kitelepítésével.

 

1947. május 2-án szentelték fel a solymári angol katonai temetőt.

 

1950. május 5-én határozat született Csomay Ödön főjegyző elmarasztalásáról: 100 forint pénzbüntetésről és Budaörsre való áthelyezéséről született döntés.

 

1954. május 3-án este, gondatlan fűtés következtében felrobbant tizenkét kilogramm oldott celluloidanyag a solymári kisipari szövetkezet Templom téri (a mai CBA helyén létesített) celluloidüzemében. Bár személyi sérülés nem történt, az eset miatt a hatóságok megtiltották a műanyag-feldolgozást a község belterületén, így végső soron ez vezetett a PEMŰ mai helyén történő megalakulásához.

 

1955. május 27-én született Strack Ferenc, a solymári sváb hagyományőrzés egyik kimagasló egyénisége.

 

1959. május 4-én született Marlok Róbertné Mezei Ágnes, a Herbstrosen Tánccsoport egyik alapítója.

 

1960. májusában született Blazsek Andrea, a Solymári Szokolay Bálint Nőikar karnagya.

 

1967. májusában kérvényezte Solymár Község Tanácsa, hogy a települést a Fővárosi Vízművek ellátási területéhez kapcsolják.

 

1972. május 23-án döntés születik a szennyvízcsatorna és tisztítótelep építéséről.

 

1975. május 15-én megkezdi próbaüzemét az új solymári cserépgyár.

 

1977. május 1-jén volt a község új tanács- és pártházának (mai községháza) ünnepélyes átadása.

 

1977. május 22-én, indította be Kempelen Tünde a "Solymári Zenei Hetek" hangversenysorozatot.

 

1978. május 28-án nyílt meg a helytörténeti gyűjtemény negyedik állandó kiállítása.

 

1979. május 5-én halt meg Ringler Károly, népi költő és a solymári takarékszövetkezet megalapítója.

 

1980. május 1-jén kiemelt járási ünnepséget tartottak Solymáron.

 

1986. május 13-án avatták fel a "Kemipur Poliuretán System" gyárat.

 

1987. május 1-én került átadásra a PEMŰ új sportcsarnoka.

 

1990. május 27-én rendeztek először újból Hősök Napja ünnepséget Solymáron a szocialista évtizedek

majd' fél évszázados kihagyása után.

 

1991. május 24-én vette fel iskolánk Hunyadi Mátyás nevét.

 

1993. májusában történt az új Heimatverein épületének (volt paplak a Templom téren) átadása, melyet a

német partnerkapcsolat révén valósulhatott meg.

 

1994. május 23-án alakult meg a Solymári Környezetvédők Egyesülete.

 

2001. május 5-én, a kitelepítés 55. évfordulóján avatták fel Schwäbisch Hallban a kitelepítési emlékhelyet.


(Összeállította: Milbich Tamás, Hegedűs András)

 

Júniusi história

1397. június 1-jén, Budán kelt az az oklevél, melyben Zsigmond király elzálogosítja a solymári várat (a tolnai Földvár oppidummal együtt) 5000 aranyforint értékben egy jelentős, de később elszegényedett főúri családnak, Kwsal-i Jakch fiainak.

1404. június 1-jén Zsigmond király "in castro nostro Saalmar vocato prope Budam" keltezi egyik oklevelét, ami egyetlen írásos emléke az uralkodó Solymáron tartózkodásának.

1444. június 1-jén kelt okiratban olvasható, hogy Solymár várát elzálogosítják a Rozgonyi családnak.

1455. június 6-án Bécsben kelt, V. László király által kibocsátott levélben "Salmar" írásmóddal szerepel a középkori falu.

1490. június 17-i oklevélben olvasható az országnagyok végzése, mely szerint többek között Solymár vára továbbra is Corvin János birtokában marad.

1713. júniusában a német betelepülők egy része igen rossz hírekkel, és szinte koldusként érkezik vissza a németországi Ulmba, ahol igen rossz magyarországi viszonyokról számolnak be. 

1716. június 15. Wattay János és István tiltakozására eltiltják Veresvár lakóit Solmár predium használatától;

1755. június 7-én csodálatos gyógyulás történt a solymári kegyhelyen: Hepler Ferenc tízéves fiú 7 napi vérhányás után egészséges lett.

1776. június 8-án kapott Perczel József solymári plébánosi kinevezést, Majthényi Károly földesúr előterjesztésére.

1776. június 22-én egy tarjáni asszonynak egy születéstől kezdve vak gyermeke a Segítő Szűz Mária közbenjárására a kápolnában visszanyerte látását, június hó 24-én pedig Gyöngyös János pesti lakos Teréz nevű leánya szabadult itt meg 7 éve tartó nehéz betegségétől.

1782. évi június 28-án kezdődtek meg a solymári templom építésének munkálatai.

1816. június 12.: egy ekkor kelt okirati bejegyzésben szerepel először Petrus Schieszl ludimagister, vagyis az első ismert solymári tanító neve.

1821. június 29-én szentelte fel Vurum József székesfehérvári püspök a ma is ismert barokk templomot, Szűz Mária neve tiszteletére.

1831. június 25-én kezdődött Pest megyében a század legnagyobb kolerajárványa, mely sok solymárit is érintett. A járvány 116 községben lépett fel, és november 22-ig 19.381 személy megbetegedését okozta; a betegek fele (szám szerint 9452 fő) nem élte túl a fertőződést.

1835. június 25-én járt először Solymáron Joseph Stanislaus Albach (1795-1853) ferences rendi szerzetes és prédikátor, botanikai gyűjtő, az Albach-Herbarium növénytani gyűjtemény létrehozója. Itteni látogatásai különösen azért jelentősek, mert Solymárról és környékéről származó anyaga 62 új növényfajt jegyzett fel.

1836. június 3-án, pénteken Solymárnak 5 erős férfiút kellett kiállítania a "budai nagy híd" építésére. A solymári jobbágyok 1834. augusztus 21. és 1836. június 3. között összesen 104 férfinapszám és 36 nehézfuvar erejéig működtek közre a kérdéses híd építésében, amely megfelel a 10-es út óbudai vasúti sorompójánál lévő hídnak.

1838. június 4-én villám sújtotta agyon a bajorországi származású, 37 éves Johannes Majert, aki akkor a solymári Szarvas csárda csaposa volt. Halálának anyakönyvi bejegyzése a Szarvas csárda egyik legkorábbi történelmi említése.

1839. június 26-án született Strack József, a legendás Strack-zenekar alapítója és karnagya.

1849. júniusától kezdték besorozni a helyieket is nemzetőrnek (összesen 117 férfit). A nemzetőrök nagy részének a szabadságharc bukása után a bujdosás volt a sorsa, de néhányan közülük 1849. augusztus 25. és szeptember 15. között hazatértek.

1850. június 17-én született Schäffer Bernát mészáros, községi bíró, az Első Solymári Temetkezési Egylet alapító elnöke.

1853. június 5-én hunyt el Majthényi Lúcia (*1765), Solymár egykori földbirtokosa.

1888. június 19-én házasodott meg a solymári Kerekhegy településrész egykori birtokosa, Keglevits Gyuláné gróf Karátsonyi Ilma Eugénia Erzsébet.

1890. június 16-án és 17-én történt meg Hoitsi Pál és társai vasúti engedményesek kérelmére az Óbuda-Filatorigáttól Solymár és Pilisszentiván községek érintésével Pilis­csabáig létesítendő vasút bejárása.

1891. június 15-én nyitott meg az első solymári óvoda.

1894. június 16-i ülésén úgy határozott a solymári képviselő-testület, hogy 4500 forintért megvásárolja az addigi urasági lakást, jegyzői lakás és községháza céljára.

1900. június 26-án született dr. Donáth-Dauner József solymári születésű katolikus pap.

1902. június 22-én született Dér-Dauner Tamás, aki 1990-ben a római katolikus templom nagyharangját adományozta a községnek.

1905. június 18-án alakult meg id. Muttnyánszky Ádám elnöklete mellett az Első Solymár Magyar Társaskör.

1906. június 19-én úgy döntött a község vezetősége, hogy a "Mexikó" elnevezésű külterületen (lényegében a mai Anna és Munkás utcák környéke) csak közsegélyre szoruló lakos kaphat szükséglakást.

1912. június 2-án köttetett az utolsó solymári rózsaesküvő, ahol Dauner Tamás 21 éves kőműves segéd (későbbi világháborús hősi halott) és Miereisz Borbála 20 éves hajadon esküdött egymásnak örök hűséget. Az első világháború idején ez az eseménysorozat megszűnt.

Az 1920. június 14-i vármegyei közgyűlésen Pálóczy Horváth István megyei képviselő, a Pest megyei pángermán izgatás tárgyában tett felszólalásában kifogásolta Hufnágel Ferenc solymári plébános azon felszólalását, melyet állítólag a solymári jegyzőválasztásnál tett.

1929. június 9-én avatták fel az azóta már nem létező Zsíros-hegyi menedékházat, fényes külsőségek között.

1929. június 13-án halálos motorbaleset érte Solymáron Terstyánszky Ödön kardvívó olimpiai bajnokot.

1930. június 7-én alakult meg a Solymári Polgári Lövész Egyesület, dr. Tarpay-Nagy Miklós elnöklete mellett.

1933. június 28-án igen súlyos bányabaleset (vízbetörés) történt a Solymár-aknánál, ahol a hirtelen jött áradat miatt 11 bányász rekedt a mélyben. Közülük 85 órai megfeszített munkával - melyet Kassay-Kuzen Antal bányaigazgató és Muttnyánszky Ádám főmérnök irányított - kilenc főt sikerült élve kimenteni, így a baleset következtében mindössze két fő, Cserni Ignác és Besendorfer Ferenc vesztette életét.

1937. június 6-án alakult meg a Solymári Iparosok Olvasó- és Dalköre.

1942. június 26-án hunyt el Mózes Ida, községünk első óvónője.

1945. június 23-án kezdődött meg harminchét személy internálásával a helyi lakosság üldözése.

1945. június 18-án lőszerrobbanás következtében elhunyt a 11 éves Körbl Ferenc.

1947. június 24-én született Sarlós Tibor, a legendás Wulcan Zenekar egyik alapítótagja.

1948. június 29-én újjáalakult a Nemzeti Bizottság. Az új bizottságban a község őslakosságát már csak három fő képviselte, tizenöt tagja új solymári lakos volt.

1954. júniusában készült el a solymári ivóvízvezeték első szakasza, melynek révén a Templom téren újra megjelent a Törökkút-forrás vize.

1959. júniusában jött létre a Pest megyei Faipari Vállalat, a PEVDI elődje, mely már nem községi  irányítással működött.

1959. június 10-től Cs. Horváth Istvánt bízták meg a PEMŰ vezetésével.

1960. június 19-én született Illéssy Mátyás, Solymár egyik közkedvelt plébánosa.

1969. június 23-án született döntés arról, hogy az új solymári téglagyárat - amit a megszűnő Újlaki Tégla és Cserépgyár kiváltására kívántak létrehozni - a Várhegy és a Vasút közötti területen, a Rókus utca mögötti ároktól keletre kell megépíteni.

1971. júniusában kezdődött meg a solymári vár második ásatása dr. Valkó Arisztid, Seres István és dr. Jablonkay István kezdeményezésére (az ásatás 1971-77 közt folyt).

1972. júniusában dr. Jablonkay Istvánt kérte fel a község tanácsa a Solymáron fellelt helytörténeti emlékek megőrzésére szolgáló helytörténeti gyűjtemény létrehozására.

1972. június 25-én avatták fel, több egykori olimpiai bajnok részvételével Terstyánszky Ödön solymári emlékművét.

1976. június 22-én született dr. Tokodi Bence solymári katolikus pap.

1977. június 10-én jelent meg a solymári vízvezetékekben a szentendrei víz.

1980. júniusában a választások után Kovács Béláné utóda, Bognár Lajos lett a tanácselnök.

1983. június 12-én hunyt el dr. Oswald Emma, községünk egyik közkedvelt körzeti orvosa.

1984. június 3-án hunyt el Solymári Walkó László, szobrász, festő, éremművész, aki 1941-ben Solymár domborműves címerét készítette a községháza homlokzatára.

1986. júniusában kezdődött a patika immár negyedik költöztetése a jelenlegi helyére, az orvosi rendelő mellé.

1988. június 7-én hunyt el dr. Valkó Arisztid, a solymári vár első kutatója.

1989. június 15-én hunyt el Dauner Bernátné Stich Margit, a község egyik közkedvelt pedagógusa.

1994. júniusában nyílt meg Solti Borbála vezetésével a Klinger-Hof étterem, mely a sváb hagyományőrző jellege, és főként jobboldali politikai baráti társaságok rendszeres gyűlésezései miatt volt közkedvelt vendéglátó egység Solymáron. [Solti Borbála 2010. június 7-én hunyt el.]

1999. június 19-én, Horváth Iván által jegyzett előterjesztés indította meg azt a láncreakciót, amely végül a Solymári Kortárs Művészeti Gyűjtemény létrejöttéhez és a községházán 2012-ig működött állandó kiállítás megnyitásához vezetett.

1999. júniusában került sor a Cédrus Táncegyüttes névválasztó ünnepségére. A tiszteletbeli "keresztapa" dr. Pesovár Ernő Kossuth-díjas néptáncoktató volt.

2000. június 2-án tartotta alakuló ülését a Solymári Művészetbarát Kör.

2009. június 6-án hunyt el Irtzl Tamásné Taller Erzsébet, a Solymári Hagyományőrző Asszonykórus egyik alapító tagja.

2010. június 3-án hunyt el John Jánosné Lipka Éva, aki a solymári gyógyszertár fennállása óta a leghosszabb ideig vezette a létesítményt.


(Összeállította: Milbich Tamás, Hegedűs András)

 

Júliusi história

A község történetírásában fellelhető, júliusi dátumokra mutató történések jegyzéke

1451. július 11-én, Melnikben (Csehország) megszületett Cillei Borbála (Barbara) magyar, horvát, német és cseh királyné, német-római császárné, Magyarország régense, aki a solymári vár birtokosa is volt 1420-tól 1437-ig.

 

1526. július 18-án állította ki II. Lajos király azt az okmánylevelét, amiben Bakics Pálnak illetve családjának adományozta a Thurzó Elek kincstartó által korábban a király számára átengedett solymári várat és több más birtokot, a törökök ellen vívott harcokban szerzett érdemeinek elismeréséért.

 

1731. július 19-én kelt egy bizonyos Eszterházi József tiltakozó levele, mely szerint Solymár lakói állítólag elfoglaltak egy Vörösvárhoz tartozó erdőrészt, melyet Plutópergh-nek neveztek. [Ez a név talán a mai Szél-hegyre utalhat.]

 

1744. július 22-én kötött házasságot Tápióbicskén Majthényi Károly, Solymár egykori földesura Beleznay Annával, aki Beleznay János tábornok és gyaraki Grassalkovich Zsuzsanna leánya volt.

 

1752. július 6-án történt a solymári kegykép tíz dokumentált csodatételeinek egyike: a budajenői Flasman János nyomorék gyermeke a szülők áldozása után visszanyerte kezének épségét.

 

1757. július 25-én született Marczibányi István templomépítő, mecénás, utcanévadó. Ő fejezte be a solymári barokk templom építtetését.

 

1769. júliusában hunyt el Nádasi Tersztyánszky József táblabíró és alispán, Solymár földesura egykori földesura.

 

1837. július 14-én hunyt el Solymáron, a 17 éves Majthényi Adriana, Majthényi Károly földesúr leánygyermeke, kolera következtében.

 

1878. július 30-án tartott ülésén a pestvidéki királyi törvényszék jóváhagyta a solymáriak "úrbéres barátságos egyezségét", mellyel a több mint fél évszázadon át elhúzódó solymári úrbéres pereket lezárták. Ezt követően a jobbágyok által használt föld örök megváltás címén a birtokukba juthatott, s a földesúr csak a község területének töredékét tarthatta meg birtokában.

 

1891. július 18-án a képviselőtestület, a tervezett vasútépítésről tárgyalva, azt támogatva úgy határozott, hogy ahol a nyomvonal miatt községi vagy közbirtokossági területet kell kisajátítani, az adott területrész fizetés nélkül, térítésmentesen kerülhet a vasút tulajdonába.

 

1901. július 2-án született Hoyos Béla gróf, a solymári uradalom egyik utolsó résztulajdonosa.

 

1910. július 3-án született Mezőkövesden Kakuk Mátyás, aki 1948-50 között községi bíró, illetve törvénybíró volt Solymáron.

 

1913. július 14-én született Budakeszin Almásy Ferenc, községünk 1962-68 közötti plébánosa.

 

1917. július 29-én hunyt el Kaiser Károly, aki 1899-től haláláig volt a solymári egyházközség plébánosa.

 

1919. július 20-án hunyt el John György (1876-1919) községi bíró.

 

1919. július 22-én kelt igazoló jelentésében Schlatzmüller András, mint a Tanácsköztársaság solymári politikai megbízottja megállapította, hogy a községben nem tapasztalható ellenforradalmi hangulat.

 

1919. július 27-én a községi munkástanács elrendelte a Ludvig József kocsmárosnál lévő bor lefoglalását, mert a nevezett nem engedelmeskedett a munkástanács rendelkezésének a bor árára vonatkozóan.

 

1921. július 4-én született Friedrich Ignácné Reményi Margit (Manci néni), a község egyik legendás pedagógusa, a helyi hagyományőrzés kiemelkedő egyénisége.

 

1922. július 16-án született és 1989. július 20-án hunyt el Pappert Ádám, aki 35 évig volt Solymár képviselője a megyei tanácsban, a solymári férfikarban társadalmi vezetői tisztséget töltött be, civil életében pedig hajógyári öntőmunkás volt, e minőségében Kossuth-díjat is kapott egy szakmai újításáért.

 

1925. július 16-án békéltető tárgyalás zajlott Karátsonyi Jenő gróf, solymári földesúr és 97 hitelezője (közöttük több solymári lakos) között, akiknek a gróf tartozott, és akik között a bíróság a letétben lévő összeget fel akarta osztani.

 

1927. július 21-én hunyt el, 63 évesen az első solymári rózsaleány, Milbich Mihályné Thaller Borbála. (Férje csaknem két évtizeddel élte túl.)

 

1934. július 17-én született Budavári Mihályné Schäffer Julianna (Julcsi néni), a solymári Heimatverein-Falukör alapító elnöke.

 

1938. július 15-én született dr. Taller Jánosné Szirmai Terézia, a solymári Karitász Egyesület alapító elnöke.

 

1942. július 23-án született, Németh Lajosné Temesi Valéria, Temesi (Tix) Mátyás állami tanító lánya, iskolánk 1982-84 közötti igazgatója.

 

1944. július 26-án hunyt el Stich Gyula, Solymár egyik legendás kántortanítója.

 

1945. július 17-én leváltották Őry Ferenc addigi solymári rendőrparancsnokot - "bűne" feltehetőleg az volt, hogy korábban a csendőrség tagja is volt -, utóda Szalay Lajos lett.

 

1946. július 11-én jelentősen átalakították a község vezetését ellátó Nemzeti Bizottságot. Az új testület négy párt, illetve a Földműves szövetkezet három-három képviselőjéből állt, titkára Csomay Ödön községi főjegyző, elnöke pedig Szalay Lajos, mint a Magyar Kommunista Párt küldötteinek egyike lett.

 

1948. július 1-jével formálisan is megszűnt a Solymári Iparosok és Kereskedők Olvasó- és Dalköre (taglétszáma már korábban alaposan megcsappant, a kitelepítés következtében).

 

1950. júliusában lépett hivatalába Redeczky Kálmán, Solymár község utolsó bírója.

 

1951. július 1-jén a községi tanács végrehajtó bizottsága úgy döntött, hogy községi tulajdonba veszi a Kerényi Károlyné tulajdonát képező fatömegcikk-ipari üzemet (a mai Grand Ács Kft. és a szomszédos faipari cégek 60 évvel ezelőtti elődjét).

 

1951. július 1-jén újból bevezették Solymáron az élelmiszerjegy-rendszert, ami körülbelül egy évig maradt hatályban.

 

1951. július 2-án tizennyolc solymári kisiparos belépési nyilatkozatot írt alá, melyben egy kisipari termelőszövetkezet alapításáról döntöttek, Víg Ferenc vezetésével.

 

1964. július 9-én számolták fel végérvényesen a solymári Úrbéres Közbirtokossági Társulatot.

 

1965. július 1-jén egyesült a solymári vegyesipari szövetkezet a hasonló profilú Pilisvörösvári Vegyes Ktsz-szel, solymári központtal.

 

1969. július 26-án hunyt el, életének 81. évében Draxler Tamás, aki Solymár törvénybírója volt az 1930-40-es években.

 

1971. július 19-én kezdődött meg a második várhegyi ásatás, az Országos Műemléki Felügyelőség közreműködésével.

 

1973. július 16-án hunyt el Herberth János solymári bányatulajdonos; nevét 2012. szeptembere óta egy rövidke utca őrzi az egykori kakukkhegyi kőporbányák közelében.

 

1974. július 16-án kezdte meg Solymár nagyközség tanácsa a házi szemét elszállítását. Előtte ezen a téren igen áldatlan állapotok uralkodtak.

 

1975. július 1-jén ítélte 2-2 év letöltendő börtönbüntetésre a bíróság azt a négy solymári fiút (Gróf Tibort, Sebes Mártont, Posovszki Mihályt és Wenczel Jánost) akik tavasszal, az április 4-i nemzeti ünnep előtti éjszaka letépték és a sportpályán elégették a kirakott vörös zászlókat.

 

1977. július 1-jén a solymári takarékszövetkezet beolvadt a pilisvörösvári takarékszövetkezetbe, ezzel megszűnt az alapító elnök, a megszervezést végző Ringler Károly megbízatása.

 

1979. július 2-án adták át a pusztamaróti járási úttörőtábort - korábbi honvédségi létesítményt -, ami ebben az évben Solymár tulajdonába került azzal a céllal, hogy ott lehessen nyaraltatni a járás gyermekeit.

 

1983. július 12-én adták át a végleges szennyvíztisztító telep.

 

2000. július 13-án hunyt el Magyar Ferenc újságíró, a solymári egyházi képviselő-testület tiszteletbeli elnöke.

 

2010. július 24-én hunyt el Kis Zoltánné Eger Mónika, a Nagycsaládosok Országos Egyesülete solymári csoportjának vezetője.

(Összeállította: Milbich Tamás, Hegedűs András)

 

Augusztusi história

A község történetírásában fellelhető, augusztusi dátumokra mutató történések jegyzéke

1435. augusztus 24-én Pozsonyban kelt az az oklevél, melyben Borbála királyné megkérte a királyt (Zsigmondot) és a csepeli ispánt, hogy űzzék ki a solymári várból az azt jogtalanul elfoglaló Sano olasz rablólovagot.

 

1457. augusztusában a budai káptalan előtt Felsőkovácsi Gergely özvegye, Dorottya és fia, Benedek 60 aranyforintért elzálogosították Pilis megyében levő birtokuk felét nemes Dormánhazi Miklós solymári várnagynak azzal, hogy a birtokon általa emelendő épületek árát neki a visszaváltáskor megtérítik. Ennek az okiratnak a révén ismerjük, hogy ki volt Solymár várnagya ebben az évben.

 

1700. augusztusában Wattay János kérésére határkiigazítás történt a Zichy-családdal szemben Solymár és Óbuda között, melynek során Solymár a Wattay-, Óbuda a Zichy-családé lett.

 

1777. augusztus 20-án kelt az a levél, melyben Solymár egykori földesura engedélyt kér a püspöktől a mai barokk templom megépítésére. A püspök válaszában megadta az engedélyt és erről engedélyokiratot is küldött.

 

1817. augusztus 7-én született Karátsonyi Guido gróf, aki Solymár, Pilisvörösvár, Pilisszentiván földesura volt a XIX. század második felében.

 

1818. augusztus 25-én született Hellebrandt Mihály, a legendás Hellebrandt zenekar alapítója.

 

1836. augusztus 6-án hunyt el a megyében tomboló kolerajárvány első ismert solymári áldozata, Laurentius Vindisch 41 éves katolikus plebejus.

 

1837. augusztus 2-án hunyt el Pesten Kállay Péter, aki házassága révén került be a solymári földesurak sorába; temetése a solymári kegytemplom szentélyében zajlott.

 

1840. augusztus 24-én tűzvész tört ki a faluban, amelyben kilenc ház égett le. Ez volt Solymár ismert történelmének második legnagyobb tűzesete, az 1862-es tűzvész mögött, melynek 61 ház esett áldozatul, köztük a falu akkori plébániája és az ott őrzött iratanyag egy része is.

 

1853. augusztus 17-én ismét tűz pusztított a faluban, ahol villámcsapás miatt égett le egy lakóház teteje, szerencsére a szakadó eső sokat segített a lángok megfékezésében. Az esetről szóló, másnapi dátummal keltezett bírói levél érdekessége, hogy megőrizte az oltásban leginkább jeleskedő két helyi lakos nevét is.

 

1861. augusztus 5-én született Karátsonyi Jenő császári és királyi kamarás, titkos tanácsos és főrendházi tag, Solymár utolsó földesura.

 

1862. augusztus 6-án született Perágovics Márton, aki az 1910-es években törvénybíróként, 1920-23 közt pedig községi bíróként is tevékenykedett Solymáron.

 

1876. augusztus 16-án született Taller András, aki 1919 és 1932 között kétszer is volt községi bíró Solymáron, összességében közel 10 évig.

 

1885. augusztus 31-én született makkfalvi Dósa Béla, Solymár 1919 és 1922 közti patikusa.

 

1890. augusztus 10-i jegyzőkönyvben olvasható, hogy a 4. Huszárezred 5. százada 36 napra lett beszállásolva a község területén.

 

1914. augusztus 14-én, a háborús élelmiszerhiány folytán a községi képviselő-testület határozatot hozott arról, hogy a községet 6 kerületre osztják, és ugyanennyi segélyező bizottságot hoznak létre, hogy a nélkülöző lakosság segélyezése könnyebben megszervezhető legyen.

 

1918. augusztus 4-i ülésén a képviselő-testület úgy határozott, hogy az addigi három helyett hat mezőőrt alkalmazzanak, az egyre szaporodó mezei lopások elkerülése végett.

 

1919. augusztus 22-én a járási főszolgabíró felfüggesztette állásából Kozman Lipót solymári főjegyzőt, amiért részt vett a tanácsköztársaság direktóriumának tevékenységében. Utódja ideiglenesen Ármai Lajos pesthidegkúti aljegyző lett.

 

1919. augusztus közepén a Budapestet megszálló román katonaság Solymárra is bevonult.

 

1929. augusztus 26-án hangzott el az a bejelentés, mely szerint Solymár községnek 107 kötetes gazdasági népkönyvtárat adományoztak, ezzel megnyitott a község első könyvtára.

 

1929. augusztus 26-án adta át Shvoy Lajos megyéspüspök Jablonszky Géza részére a pápa kitüntetését, amit az egyházfő a solymári templom restaurálása körül kifejtett érdemeiért adományozott a solymári építésznek.

 

1933. augusztus 23-án hídmérleg felállításáról döntött a községi elöljáróság. Ezen a mérlegen 4000 kg súlyhatárig lehetett mérni, a Mátyás király utca 16. számú ház előtti községi gémeskút és itatóvályú mellett helyezték el.

 

1934. augusztus 7-én született Mits János, a község 1988-1997 közötti plébánosa.

 

1938. augusztus 30-án hunyt el Taller József, aki 1900 és 1912 között Solymár bírája volt, de ő építtette a mai művelődési ház épületét - amely eredetileg vendéglőként működött -, és ő volt a templom egyik legnagyobb harangjának az adományozója is.

 

1942. augusztus 31-én a megszüntetett solymári szénbánya területét megvette az Úrbéres Közbirtokosság.

 

1945. augusztus 30-án gyilkosság történt a falu határában: Hőnig György 35 éves cipészsegéd Csobánka felől tartott hazafelé kétlovas szekerén, amikor ismeretlen személyek (valószínűleg portyázó szovjet katonák) megtámadták, lelőtték, majd a lovakkal és kocsival elhajtottak.

 

1950. augusztus 9-én megszüntették a solymári rendőrőrsöt, és a községet rendészeti szempontból a pilisvörösvári rendőrőrshöz csatolták.

 

1952. augusztus közepén megnyílt a község első bölcsődéje, amelyet a korábbi jegyzői szolgálati lakás átépítésével alakítottak ki, a mai Napsugár Óvoda helyén.

 

1952. augusztus 6-án született Marlokné Cservenyi Magdolna, a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, iskolánk 2009 és 2012 közötti igazgatója.

 

1952. augusztus 20-én avatták fel a korábbi Schäffer-nagyvendéglő államosításával létrehozott Alkotmány Kultúrházat, a mai művelődési ház elődjét.

 

1968. augusztus 18-án hunyt el Kopp (Koppány) Márton, aki 1919-ben törvénybírói tisztséget töltött be Solymáron, majd a háború után is szerepet vállalt a községet irányító Nemzeti Bizottság vezetésében. Visszaemlékezések szerint jelentős része volt abban, hogy a faluban lényegében eseménymentesen telt a proletárdiktatúra máshol véresen tomboló négy hónapja. Emlékét 1969 óta a Kerekhegyre felvezető utca neve őrzi.

 

1972. augusztus 19-én nyitotta meg kapuit a Pilisvölgye Helytörténeti Gyűjtemény (a mai Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény elődje).

 

1973. augusztus 16-án adták át a lakóknak az első lakásokat a solymári lakótelepen.

 

1974. augusztus 14-én a Dunamenti Regionális Vízmű Vállalat vette át Solymár vízellátását.

 

1976. augusztus 22-én hunyt el John (Jármai) György, aki a háború utáni években Solymár törvénybírója volt.

 

1977. augusztus 20-án került átadásra a PEMŰ felajánlásából épített Kék Ovi.

 

1979-ben a községi tanács elismerést alapított a település érdekében kifejtett kiemelkedő társadalmi, gazdasági vagy kulturális tevékenység honorálására, "Solymár Nagyközségért" elnevezéssel, amely attól fogva minden év augusztus 20-án került átadásra, ünnepélyes keretek között. Az elismerést 1979 és 1990 között 30 magánszemély kapta meg (főleg helyi cégek, intézmények vagy szervezetek vezetői), de részesült ugyanebben az elismerésben a PEMŰ, mint cég, a vállalat két sportcsapata, az asszonykórus és a férfikórus is (utóbbi két alkalommal is!).

 

1980. augusztus 20-án adták át a PEMŰ melletti új ABC-t (a mai CBA Príma kisáruház elődjét).

 

1981. augusztus 9-én szentelte fel dr. Kisberk Imre székesfehérvári püspök az új, kétszintes plébániaépületet, amit részben a hívek adományából, részben külföldi támogatásból építettek.

 

1981. augusztusában debütált a solymári és pilisszentiváni zenészekből szerveződött Start zenekar, a solymári tagok Zwickl Márton és Piri István voltak.

 

1989. augusztusában alapítvány létesült a Waldorf oktatási rendszer magyarországi meghonosítása érdekében, ugyanekkor jött létre Solymár és az NSZK-beli Wüstenrot közötti partnerkapcsolat is.

 

1993. augusztus 19-én Seres István, korábbi solymári vb-titkár átvehette Pest megye legmagasabb, köztisztviselőknek adható elismerését, a Nyáry Pál Díjat a megye ünnepi rendezvényén.

 

2001. augusztus 1-jén hunyt el Víg Ferenc, a solymári Ktsz alapítója.


(Összeállította: Milbich Tamás, Hegedűs András)

 

Decemberi história

1405. december 6-án koronázták magyar királynévá Székesfehérvárott Cillei Borbálát, aki később a solymári vár tulajdonosa is volt.

 

1460. december 12-én, a solymári várban kelt az az okirat, melyben Ország Mihály nádor adóbehajtásra szólított fel.

 

1718. december 9-én Forstal Tamás atya, a királyi út menti budai ágostonos remeték vikáriusa tiltakozást jelentett be a birtokukban lévő Szentivány-pusztát jogtalanul használó csabai, kovácsi és solymári lakosok ellen.

 

1810. december 21-én hunyt el Budán Marczibányi István mecénás, a Marczibányi utca névadója.

 

1835. december 1-jén született az a határozat, amely alapján Solymárnak 18 kocsit és 25 napszámost kellett küldenie az óbudai híd (a mai 10-es út Aranyvölgyi-patak fölötti hídja) megépítéséhez.

 

1870. december 15-én hunyt el Huber János sebész, Solymár és Pesthidegkút közorvosa.

 

1876. december 17-én született Schäffer József solymári tűzoltóparancsnok.

 

1889. december 8-án kezdődött el az addig felekezeti általános iskola községi iskolává minősítési procedúrája, mely a községben komoly belviszályok közepette történt meg.

 

1889. december 8-án született Érsekújváron Kertész Ferenc tanító, aki a solymári leventeélet egyik kiemelkedő egyénisége, s a község nagy köztiszteletnek örvendő közéleti szereplője volt, az elmondások szerint.

 

1895. december 16-én zajlott a solymári képviselő-testület azon ülése, melyen egy új jegyzői lakás építését határozták el.

 

1908. december 10-én döntés született arról, hogy a távbeszélőt a községházára be kell vezetni, ami a rá következő évben, 1909-ben meg is történt.

 

1908. december 12-én alakult meg a Solymári Birtokosság nevű szervezet.

 

1909. december 24-én született Angeli Márton, Solymár 1946 és 1962 közti plébánosa.

 

1910. december 15-én született dr. Szabadkai József, Solymár 1968 és 1987 közti plébánosa.

 

1913. december 16-án született Solymáron a Helytörténeti Társaság alapító elnöke, és a helytörténeti gyűjtemény első vezetője, dr. Jablonkay István.

 

1918. december 26-án népgyűlés volt a községben, melyen a község lakossága 32 panaszpontból álló beadványt adott át a Nemzeti Tanácsnak. A képviselőtestület és a Nemzeti Tanács december 30-án együttes ülésen úgy határozott, hogy a panaszokat a járási főszolgabíróhoz továbbítja, kivizsgálás céljából.

 

1920. december 14-én a solymári képviselő.testület szerződést kötött Gartner József és Székely György budapesti lakosokkal, szénkutatási és bányászati célból, nyolcvan év időtartamra, a kitermelt szén 5%-ában megállapított bérért.

 

1926. december 23-i ülésen a képviselőtestület községi testnevelési bizottságot alakított, melybe Schäffer József földművest és mészárost, Graff Márton napszámost és Taller István kertészt választották meg.

 

1926. december 27-én alakult meg a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület solymári szervezete.

 

1928. december 14-én hunyt el Branauer István, a Solymári Katholikus Polgári Kör elnöke.

 

1932. december elején a csepeli kultúrházban, majd december 8-án és 11-én Piliscsabán, a König vendéglőben, naponta két-két alkalommal újra előadták a solymári német nyelvű passiót, nagy sikerrel.

 

1944. decemberében a solymári leventéket besorozták, és a nyugati frontra küldték őket, ahol jó részük hősi halált halt.

 

1944. december elején az akkori Boldogasszony (mai Templom) téren német javítóműhelyt létesítettek, ahol a harctéren megsérült tankokat, ágyúkat javították. December 25-én hajnalban a német javítóműhely és az itt lévő katonaság váratlanul elhagyta a községet. Ugyanaznap szovjet csapatok szállták meg Solymárt: a szovjet egységek Nagykovácsi irányából, a Zsíros-hegyen át érkeztek a faluba, a karácsonyi nagymise ideje alatt.

 

1944. december 19-én négy, 8-9 éves korú gyerek - Schokátz János, Solymári András, Taller Ferenc és Taller József - életét oltotta ki egy játékszernek használt háborús gyalogsági akna, a mai Sebes ABC közelében.

 

1944. december közepén hirdetmények jelentek meg az utcákon, melyek szerint az 1928-as születésű, korosztályú, és ennél idősebb férfiaknak december 15-én és 16-án katonai szolgálatra kellett jelentkezniük Hűvösvölgyben, a Balázs vendéglőben, 3 napi élelemmel ellátva. A hirdetmények azzal fenyegettek, hogy aki nem jelentkezik, azt rögtönítélő biróság elé állítják és felkoncolják.

 

1944. december közepe táján elrendelték a rádiókészülékek beszolgáltatását, ezeket a községháza raktárába kellett beszállítani. Ilyenformán elvágták a lakosságot attól a hírforrástól, amit a külföldi rádióadók jelentettek.

 

1944. december 26-án éjjel 2 órakor akna csapódott be a Nagykovácsi utca 24. számú házba, a robbanás következtében meghalt az ott lakó Goffin Viktor 49 éves magántisztviselő, Schorm Sarolta nevű 48 éves felesége, valamint az ott tartózkodó Petzina Anna 32 éves varrónő.

 

1944. december 26-án a szovjet parancsnok utasította Csomay Ödön községi főjegyzőt, hogy vezesse tovább a község ügyeit.

 

1944. december 29. és 1945. január 13. között 35, február 12-én és 13-án összesen 3 szovjet katona halt meg a község területén. A község határában és a környező erdőben meghalt 103 magyar és német katonát a fennálló járványveszély miatt a helyszínen temették el. Exhumálásukra és a temetőben való elhelyezésükre 1948. december 8-án és az azt követő napokban került sor.

 

1945. december 13-án kelt központi határozattal, a tűzoltóság és a tűzrendészet újjászervezéséről szóló rendelet alapján feloszlatták az első solymári Kötelező Tűzoltó Egyesületet.

 

1945. december 25-én jelent meg a kitelepítést elrendelő kormányrendelet, amely az elkeseredést Solymáron is a végsőkig fokozta. A rendelet kimondta, hogy "Németországba áttelepülni köteles az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek vagy anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki a Volksbundnak vagy valamely fegyveres német alakulatnak (SS) tagja volt." Tartalmazott a rendelet ugyan kivételeket is, de azok kevés embert érintettek.

 

1945. december 29-én megjelent az a miniszterelnöki rendelet, mely szerint azokat az állampolgárokat is ki kell telepíteni, akik a magyar nemzetiség mellett német anyanyelvűnek vallották magukat. Elrendelte a kitelepítésre kerülő személyek minden ingó és ingatlan vagyonának 1945. december 29-től való zár alá vételét.

 

1947. december 17-én a Belügyminisztérium Népgondozó Osztálya által kiadott rendelet végrehajtása érdekében újabb összeírást rendeltek el a község lakói körében, további kitelepítés céljából. A jegyzékre 136 családot vettek fel, de erre a kitelepítésre már nem került sor.

 

1948. december 8-án kezdték meg a községben elesett magyar és német katonák exhumálását és a temetőben való eltemetését.

 

1949. december 20-án lemondatták az Úrbéres Közbirtokosság teljes vezetőségét.

 

1949. december 25-én államosították Majtényi János korábbi községi bíró homokbányáját.

 

1954. decembertől Seres István lett a községi tanács végrehajtó bizottságának titkára, aki ezt a munkakört (amely körülbelül a mai jegyzői feladatkörnek felel meg) ettől fogva csaknem 35 éven keresztül, az 1988. április 30-i nyugdíjazásáig töltötte be.

 

1955. december 18-án hunyt el Gräflné Jablonkay Mária pedagógus, a solymári színjátszás egyik jeles személyisége.

 

1960. december végén felszámolták Dózsa Tsz. vagyonát és földjét, amit a Hunyadi Mátyás Mgtsz. kapott meg.

 

1962. december 28-án született a solymári származású Magyar Gergely, aki 2006 óta az ország valamennyi ferences szerzetesének elöljárója.

 

1969. december 31-én, egy központi határozat alapján végleg bezártak a Pilisi-medence még működő barnaszénbányái, köztük a solymári határ közelében (már pilisszentiváni területen) nyíló Jóreménység-altáró.

 

1970. december 27-én alakult meg a Helytörténeti Társaság. Alapító tagjai: Dér László, dr. Jablonkay István, Kelemen István, Magyar Ferenc, Seres István, dr. Szabadkai József és dr. Valkó Arisztid voltak. A társaság fő célkitűzései közt szerepelt a történelmi múlt feltárása, valamint a szellemi és tárgyi emlékek megőrzése is.

 

1972. december 31-én a PEMŰ átvette a Zsámbéki Műanyagipari' Vállalatot.

 

1976. december 22-én átadták Püspökszilágyon azt az új izotóptemetőt, ahova átszállították az addig Solymáron (a mai Auchan-buszvégállomás közelében) addig tárolt radioaktív hulladékmennyiséget is.

 

1978. december 18-án 111 hektár földet csatoltak a solymári belterülethez.

 

1983. december 20-án a régi budapesti telefonhálózatról a vidéki "crossbar" hálózatra kapcsolták a községet.

 

1989. december 1-jén hunyt el Szombatiné Kovács Margit iskolaigazgató, aki 1984 és 1988 között igazgatta a solymári általános iskolát.

 

1992. december 8-án megalakul a Helytörténeti Alapítvány. Alapító tagjai: dr. Jablonkay István, ifj. Hamvas Márton és Taller Károly. Az alapítvány célkitűzései az alapító okiratban rögzítettek szerint: Solymár múltjáról készített munkák megjelentetése, a helytörténeti munkák támogatása, Solymár műemlékeinek megóvása.

 

1992. december 11-én adták át az új solymári postahivatalt a régi épület alatti területen. Ezzel egyidejűleg a Templom téren új hírlappavilont is avattak.

 

2001. decemberében jelent meg először a Sólyomszem nevű községi közéleti havilap.

 

2010. december 19-én hunyt el, életének 91. évében Czellao Lajosné Szűcs Janka, a solymári református gyülekezet egyik köztiszteletnek örvendő presbitere.

© 2009-2019 

SZEPSOLYMAR.HU

SZEPSOLYMAR-LAB.COM