A köztéri emlékművek gyakran hálátlan szerepet töltenek be. Némelyikük súlyos ideológiai terheltséggel bír, manapság pedig sokszor a múlt traumáinak mementóiként tekintenek rájuk. Sorsuk, hogy figyelmeztessenek, intsenek, üzenjenek. Éppen ebből fakad vegyes megítélésük: olykor szeretjük, olykor megvetjük őket. Mindezek ellenére a tereken látható emlékművek – időtállóságuk miatt – kétségtelenül az identitás megőrzésének és egy közösség egészséges működésének egyik leghatékonya

Mára magától értetődővé vált, hogy településünk a fővárost övező településgyűrű, vagyis a budapesti agglomeráció része. Ez a különleges viszony kicsiny falunk és a székesváros között korábban is létezett, de a 19. század második felétől vált igazán látványossá, a helyiek számára jól átélhető valósággá. Kijelenthető, hogy a robbanásszerű változást a solymári vasútállomás és az esztergomi vasútvonal megnyitása (1895) hozta el számunkra, ezután az agglomerációs lét jelentőségéne

Amikor Solymár múltjáról beszélünk, többnyire a község fontos döntéseit meghozó elöljárók, a helyiek lelki életét pasztoráló plébánosok, tekintélyes tanítók vagy éppen nevezetes birtokosok kerülnek fókuszba. Pedig a falu történetét a háttérben azok is alakították, akik az itt születettek első éveit közvetlenül formálták. 84 évvel ezelőtt, 1942. június 26-án hunyt el Mózes Ida, akit a fennmaradt dokumentumok alapján Solymár első ismert óvónőjeként tartunk számon. Mózes Ida (MI

Bár első pillantásra magától értetődőnek tűnik, hogy a solymári Madách utca híres költőnk emlékét őrzi, akad a történetben egy sokkal rejtélyesebb szál, amely mögött Madách Imre édesanyja, Majthényi Anna alakja sejlik fel. Legenda csupán? Minden legenda a valóságból inspirálódik ezért úgy döntöttünk, utánajárunk. Vajon a solymári “Anna-mítosz” csak egy lassan homályba vesző mendemonda a képlékeny szájhagyományban, vagy tényleg van az utcának köze a költő édesanyjához? Első

Az 1920-as években, a háborús veszteségek és a nemzeti gyász időszakában született meg az a hagyomány, amely évtizedeken át meghatározta Solymár május utolsó vasárnapjait. Ma talán bele sem gondolunk, amikor elsétálunk a Templom téren álló Hősök Emlékműve mellett, hogy milyen traumák, milyen mély érzelmi szálak futnak a felszín alatt ehhez a helyhez. Ez a település egyik első valódi emlékkertje: az örökifjaké, a hősi halált halt fiataloké, férfiaké, édesapáké – mindazoké, ak

A solymári helytörténeti gyűjtemény számos olyan régi kiadványt és nyomtatványt őriz, amelyeket egykor a helyi lakosság gyakran használt. A könyvek jellegéből némileg képet alkothatunk arról, hogy az itt élt emberek hogyan művelődtek a múltban. A múzeumban fennmaradt kötetek mennyisége és tartalmi összetétele természetesen nem ad teljes spektrumot a korabeli kultúrálódásról, az viszont jól látszik belőlük, hogy egyes nyomtatványokat nagy becsben tarthattak, így maradhattak fe

A Magyar Nemzeti Múzeum egyik virtuális kiállítása az 1938. május 25. és 29. között megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszusnak állít emléket. Bár ez a kiállítás erről nem emlékezik meg, az 1938-as kongresszus a solymáriak számára is nagy jelentőséggel bírt. Nem csak azért, mert egy helyi delegációs is részt vett a kongresszus férfiak számára rendezett Hősök téri szentségimádásán, hanem mert maga Solymár is helyet adott egy kisebb, a kongresszushoz kapcsolódó vallási

144 évvel ezelőtt Solymár olyan ünnepre készült, amelyhez foghatót addig aligha látott a környék. Településünk adott otthont ugyanis az első pilisi rózsaesküvőnek. A rendkívüli pompával megtartott és később legendássá váló hagyományt a település földesura, a régi vágású, vérbeli arisztokrata, gróf Beodrai Karátsonyi Guidó alapította az esküvő előtt egy évvel 1881-ben. A „rózsaleány-ünnepély” tulajdonképpen egy erénydíj volt, amely Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár szeg

A tánc világnapja alkalmából a helytörténeti gyűjtemény egy igazi „csemegével” rukkol elő. YouTube-csatornáján mostantól elérhetővé válik – és ezzel populárisabb formában is tanulmányozható lesz – az az 1976-ban, Solymáron forgatott filmfelvétel, amely településünk tánckultúrájának egyik legfontosabb emlékanyagának számít. Az egykor a művelődési házban rögzített felvételek képkockáin azokat az autentikus táncokat és dallamokat láthatjuk, illetve hallhatjuk viszont, amelyeket

A solymári helytörténeti gyűjtemény számos olyan iratot és dokumentumot őriz, amelyek többnyire családi hagyatékok révén kerültek az intézménybe. Közöttük nem egy figyelemre méltó darab akad: némelyik egy letűnt kor bürokratikus világát idézi meg, mások megmosolyogtató részleteket tárnak elénk, megint mások megrendítő történelmi emlékeket őriznek. Az alábbiakban egy olyan dokumentumot mutatunk be, amely a száz évvel ezelőtti Solymár mindennapjaiba enged bepillantást, s egyútt

Az igazat megvallva nagyon komoly kihívás a mai, virtuális élményektől hemzsegő világban belehelyezkedni, elképzelni, ráérezni, rácsodálkozni, hogy mit is éltek át 80 évvel ezelőtt az itt élő solymáriak. A monitort bámulom és az üres lapot, ahogy a kurzor szívdobbanás szerűen, éhesen várja a karaktereket. … Azt gondolom, hogy a leghitelesebb emlékezés ebben az esetben az, ha lejegyzem, milyen váratlan ajándék érkezett csendesen, de igazán átélhető módon 2026 április végén kö

Nehezen gondolunk bele manapság, hogy egykor hivatalosan is kérdés volt a településünk légterének védelme, pontosabban az ezzel kapcsolatos „földi” teendők megszervezése. Már a második világháború kezdetekor Solymáron is mindenki tisztába került azzal, hogy ha a falu feletti légtérből netán megérkezik az „áldás”, annak komoly következményei lehetnek a lakosokra nézve. A veszélyre való felkészülés rendkívül égető kérdésnek számított akkoriban. A helyi emlékezet sok ember nevét

A farsangot követő 40 napos böjt eredendően egyházi–liturgikus előírás, amelyet ma sokféleképpen értelmeznek, ám régebben Solymáron szorosan hozzátartozott a helyi mindennapok gyakorlatához. A farsang végét követően, hamvazószerdával veszi kezdetét ez az időszak, amelyet ma is a bűnbánat, az önmegtartóztatás és a lelki felkészülés idejeként tartanak számon, de különböző népi gyakorlatok is szép számmal kapcsolódnak hozzá. Barkaszentelés (Hegedűs András, 2011 Fixpont, május) A

Március idusát joggal valljuk magunkénak és szeretjük ünnepelni. A hónap közepét jelölő szó azonban nemcsak a magyar történelemben volt fontos pillanat: a világtörténelemben és Solymár múltjában is több emlékezetes esemény kötődik ehhez az időszakhoz. Nemzeti ünnepünk margójára ezért érdekességként mind a világ, mind a helyi történések közül szemelvényezünk néhányat. Március idusa a történelem során eseménydús időszaknak bizonyult: a természet újjáéledése mellett különböző f

A “Gyümölcsoltó Boldogasszony” napja elsősorban keresztény ünnep, amely az angyali üdvözlet eseményére emlékeztet. Ugyanakkor profán értelemben a fecskék megérkezését, a tavaszvárást, valamint a gyümölcsfák oltásának és szemzésének idejét is jelzi. Ez a több dimenzióban gyakorolt hagyomány március 25-éhez kötődően Solymár kultúrájának is szerves része. Bár ma már kevésbé kap hangsúlyt, korábban, amikor a település életét nagyrészt a mezőgazdaság ritmusa határozta meg, élénk f

Olyan embertől kell búcsúznunk, aki több mint harminc éven át volt Solymár közéletének egyik legismertebb hivatali dolgozója. A település olyan köztiszteletben álló alakja volt, akit szinte mindenki ismert, és aki maga is szinte mindenkit ismert a faluban. 1958 és 1995 között lényegében minden helyi házasságkötésnél jelen volt, és ő gondozta a születések és a halálesetek anyakönyvi adminisztrációját is. Büszke volt solymári gyökereire. 1938. október 26-án született, az egykor

Ma már közhely, hogy egy múzeumlátogatás nem csak a vitrinek biztonsága mögé rejtett tárgyak mechanikus megtekintéséből, vagy távolságtartó sétálgatásból áll. Világszerte az átélhetőség illetve az élményszerűség került a múzeumlátogatási trendek fókuszába. Ennek elengedhetetlen kelléke lett, hogy a digitális technikai eszközöket is igyekeznek bevonni egy-egy tárlat bemutatásához. Helytörténeti gyűjteményünk előszeretettel alkalmazkodik ehhez a trendhez, aminek részeként 2022-

Solymáron, egy sváb gyökerű faluban nem meglepő, ha időről időre felbukkannak történetek a helyi hagyományokról, régi szokásokról. Most egy kicsit távolabb tekintünk az időben: több évszázaddal a kereszténység előtti germán közösségek világába pillantunk, hogy teljesebb képet kaphassunk a település történetének fontos időszakáról, a helyi németség őseinek világképéről. Különösen időszerű ez, hiszen a télűzés és a tavaszvárás időszakában vagyunk. A régi germánok pogány világké

Tény, hogy régen Solymáron bőséggel akadtak nagy, szinte az egész falut megmozgató farsangi mulatságok. A szokások sokat változtak, de a modern idők sem nélkülözik a farsang közösségben való megélését; az önfeledt mulatozás színes kavalkádja bontakozik ki előttünk. Elég csak az iskola alsós és felsős farsangjára, a zeneiskola farsangjára, az asszonybálra, a Lustige Zwerge óvoda nagypapa-báljára, a KUD-arc vagy az Ezüstkor farsangjára gondolni – hogy csak néhányat említsünk. F

Bár cikkünk eredetileg a Schaumarer Musikanten helyi fúvószenekar hagyományos újévi koncertjére fókuszált volna, a cikkírás során újra és újra a társulat múltjába ütköztünk. Aligha véletlenül. Az első formáció megalakulása óta ugyanis immár 31 év telt el: a Musikanten ennyi idő alatt rég maga mögött hagyta a „kezdetek korszakát”. Mára érett és felnőtt korába lépett és valódi közösségként tevékenykedik Solymáron. Tavaly méltó módon ünnepelték meg a jubileumot, ennek ellenére a

Jóban voltunk, kedveltük egymást. Sokat mesélt a régi Solymárról, emberekről, közéletről, egyházról, papokról, elmúlt idők történéseiről. A régi képek mindegyikéhez volt hozzáfűzni valója, információja. Ha találkoztunk örültünk egymásnak és volt egymáshoz egy-egy kedves szavunk. Büszke volt solymári származására, családjára. Most Ő is elment. A kor falára ehelyütt felidézem életútját, érdemeit. Nyugodj békében, Julcsi néni! Budavári Mihályné 1934. július 17-én született. 1

Mai ingerdús közéletünk zajos, digitális szeméttengerében hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy valójában szerethető értékek között élünk. Ezeket emberek hozták létre, emberek munkálták közös értékké. A Solymáron élés élménye nem pusztán épületekből, intézményekből, jogokból és szolgáltatásokból áll: a felszín alatt érzékeny emlékek szövedéke lüktet észrevétlenül, és az avatatlan szemnek gyakran láthatatlanul. Akadnak olyanok, amiket tekintélyszemélyek formáltak meg, hi

Solymáron 2025. december 12-én közösségi demonstráció szerveződött. Ennek kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy a helyi krónikások lejegyeztek-e valaha hasonlót? Vajon mennyire mondható tipikusnak az egyet nem értés kultúrája Solymáron? Milyen módon volt hatással ezekre az országos közhangulat, miként alakította őket a mindenkori országos politika? A választ Seres István, és Vácz József helytörténeti forrásmunkáiból, korabeli sajtóanyagokból, valamint a Solymári Arcképcsarnokban

Bevallom: korábban nem mélyedtem el a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) hitvallásába, intézményi önmeghatározásába. A Kisebbségi Önkormányzat – ahogy korábban hívták – tevékenysége egészen természetes módon simult bele a helyi kultúra szövetébe, így létezése és működése teljesen magától értetődő jelenség volt az én generációm (X) számára. Az NNÖ alapító elnöke, Reményi Pista bácsi halála előtt pár évvel kért fel, hogy segítsek neki a visszaemlékezéseit esztétikus külsőbe