Mai ingerdús közéletünk zajos, digitális szeméttengerében hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy a felszín alatt szerethető értékek lapulnak. Ezeket emberek hozták létre, emberek munkálták közös értékké. A Solymáron élés élménye nem pusztán épületekből, intézményekből, jogokból és szolgáltatásokból áll: a felszín alatt érzékeny emlékek szövedéke lüktet észrevétlenül, és az avatatlan szemnek gyakran láthatatlanul. Akadnak olyanok, amiket tekintélyszemélyek formáltak meg,
Solymáron 2025. december 12-én közösségi demonstráció szerveződött. Ennek kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy a helyi krónikások lejegyeztek-e valaha hasonlót? Vajon mennyire mondható tipikusnak az egyet nem értés kultúrája Solymáron? Milyen módon volt hatással ezekre az országos közhangulat, miként alakította őket a mindenkori országos politika? A választ Seres István, és Vácz József helytörténeti forrásmunkáiból, korabeli sajtóanyagokból, valamint a Solymári Arcképcsarnokban
Bevallom: korábban nem mélyedtem el a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) hitvallásába, intézményi önmeghatározásába. A Kisebbségi Önkormányzat – ahogy korábban hívták – tevékenysége egészen természetes módon simult bele a helyi kultúra szövetébe, így létezése és működése teljesen magától értetődő jelenség volt az én generációm (X) számára. Az NNÖ alapító elnöke, Reményi Pista bácsi halála előtt pár évvel kért fel, hogy segítsek neki a visszaemlékezéseit esztétikus külsőbe
Solymár zenei múltja, a dallamokhoz fűződő kapcsolata több mint példás. Számos kiemelkedő hivatásos és autodidakta zenész élt településünkön, akik sajnos ritkán jegyezték le zenei tevékenységük történetét az utókornak. A 12 éve elhunyt Strack János bácsi (1920–2013) kivétel. Alábbi visszaemlékezésében az egykor nagy népszerűségnek örvendő Ifjú Strack Zenekar történetét meséli el. Írásából nemcsak a korabeli solymári muzsikusok ambícióit és zeneszeretetét ismerhetjük meg első