• Milbich Tamás

Ünnepi záróbeszéd és vers

2021. június 29-én a késő délutáni órákban a solymári rk. templom felszentelésének 200. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepségsorozat zárásaként zenés irodalmi estet tartottak a templomban. A gazdag és színes eseményt Sarlós Ágnes és Elisch Erzsébet szervezte, a házigazda Milbich Edit volt. Közreműködött többek között Gesztelyi-Nagy Judit fuvolaművész, dr. Zámbó Károly atya, Ortnerné Radnai Erika, Kiss Márta, Hegedűs Zsuzsa, Homor Ferenc, Rozványi Dávid és Marlokné Cservenyi Magdolna. Az élményt természetesen ehelyütt visszadni nem lehet, ám két írással talán illusztrálható az esemény hangulata.




Marlokné Cservenyi Magdolna:

Mit jelent számomra ez a templom?


Tisztelt Jelenlévők!


Szeretettel köszöntök mindenkit, aki eljött a templomunk fennállásának 200.évfordulójára emlékező ünnepségsorozat mai záró rendezvényére. Köszönöm Sarlós Ágnesnek a megtisztelő felkérését, hogy mondjam el gondolataimat, mit is jelent számomra ez a templom. Igent mondtam, nem sejtve, hogy, ez egyáltalán nem lesz könnyű feladat. Különösen az elmúlt hétvége kitűnően megszervezett eseményei bizonytalanítottak el. Hiszen Milbich Tamás Fánum című, üzenetekkel, szimbólumokkal teli rövidfilmjei, a

sekrestyésház kiállítása, a díszes püspöki nagymise, Spányi Antal megyéspüspök Úr magvas prédikációja mind - mind templomunk jelentőségét, kincseit dicsérték, ennek hallatán, láttán, fel is merült bennem a gondolat, hogy ennyi szép, szinte művészien megfaragott gondolat után, én templomba járó

egyszerű hívő lélek mi újat tudnék mondani?? De Ágnes rábeszélésére megpróbáltam összeszedni magam és hosszas töprengés után végül is megválaszoltam a kérdést, hogy mit is jelent számomra ez a templom.


Ha röviden és tömören kellene összefoglalnom, azt mondanám egész életem, keresztény létem egy fontos része ez a templom. Itt kereszteltek, fehér ruhában kis mirtuszkoszorúval itt voltam első áldozó, majd bérmálkozó, de sajnos a szocialista idők tilalmai miatt, mint tanár, házasságot itt nem

köthettem, azt a Mária remetei templomban kellett megoldanunk. Emlékszem egy régi fekete fehér fotónkra – még a Brotszky bácsi készítette, ahol két-három évesen sváb népviseletben állok szüleimmel a templom előtt az Úrnapi feldíszített szőnyeg mellett. Az én korosztályomra is jellemző volt, hogy

alig tudtunk járni, már minden vasárnap ebbe a templomba vittek a szüleink misére. Még arra is emlékszem, hogy apai nagyanyám 20 fillért ígért, ha elmegyünk az unokatestvéremmel a litániára. Ezen egy frutit lehetett kapni, ezért szívesen áldoztuk fel a vasárnap délutánunkat.


A templom mindig nagy hatással volt rám, a fenséges mérete, az aranyozott szobrai, a csodálatos kegyképe miatt. Egészen egyetemista koromig semmit sem tudtam eredetéről, történetéről. A szakdolgozatom írása során –a solymári svábok betelepedését kutatva jutottam el a plébániára, a Canonica vizitációs dokumentumokig, amelyekben egy – egy püspöki látogatás során a plébánosok

leírták az akkori falu és az egyházközösség életét, vagyoni helyzetét. Ettől kezdve kezdett érdekelni és kezdtem megérteni, hogy a mi solymári templomunk tele van szépségekkel és rejtelmekkel. A következő lépcsőfokot az ismerkedés történetében akkor léptem be, amikor, mint nemzetiségi önkormányzati elnök vendégcsoportokat fogadtunk és elvállaltam a templom ismertetését magyarul és németül. Itt szeretnék köszönetet mondani Vácz József tanár úrnak, helytörténésznek, aki évtizedeken át kutatta a templom történetét és örökítette meg ismereteit az 1992-ben kiadott könyvecskéjében,

ami nagy segítség volt számomra. Újra megerősödött bennem a templom iránti szeretet, hiszen ez az épület azon túl, hogy községünk leghíresebb barokk műemléke, nevezetessége, a katolikus hívők tisztelt szent helye, valójában egy csoda, kincsekkel és rejtélyekkel.


Már a bejárat is üzenetet hordoz. A vörös márványból készült kapu fölött található a kegyúr Majtényi Károly címere és egy latin felirat látható, a következő szöveggel:

„Ingredi mini portas has et adorate Dominum coeli et terram.”

„ Lépjetek be ezen a kapun és imádjátok az ég és föld Urát.”


Nagyon érdekesnek találtam azt a tényt, hogy a XVIII. században az emberek úgy mond ”egyezséget” kötöttek a Jóistennel, fogadalmi kereszteket, szobrokat, emeltek, kápolnákat építettek családjuk védelmét kérve. És hogy a fogadalmi kereszt helyén, amelyet Long Péter sváb kőművesmester és felesége Annamária emelt, egy, a környék legnagyobb temploma épült, valamint hogy az

oltárkő pont a kereszt helyén található. S talán az is érdeklődést kelt, hogy ide helyezték el Innocentus, Candidus és Clemens vértanúk ereklyéit. Amikor, mint történelem tanár a gyerekeknek tanítottam Solymár történelmét, mindig is szöget ütött a fejemben, hogyan tudott a vár alatt kialakult kis falu

áttelepedni a megépült templom mellé és hogy lett az egykori lakóhelyből „Krautgarten” azaz káposztás föld, pedig ott a pusztító törökök megjelenése előtt virágzó középkori falvacska volt. Valószínűleg a templom védelmező erejében bízva váltottak őseink lakhelyet és ez is templomunk óriási hatását

igazolja az egyszerű emberekre.


Az elmúlt hétvégén sokszor hangzott el az építtető földesúri Majtényi család neve. Köszönet és hála illeti őket, hiszen ha kesselőkeői Majtényi Károly és felesége Beleznai Anna nem karolják fel a templom építését, nem állják az építkezés és berendezés költségeit, bizonyára máshol lenne a helyi katolikusok

legfontosabb közösségi tere, imaháza. Kitűnő mesteremberekkel dolgoztattak és próbáltak mindenre odafigyelni. Nem tudom a jelenlévők tudják- e, hogy a templom három csigalépcsővel rendelkezik, egy, amelyen az orgonát, a másodikon a szószéket lehet elérni és a harmadik pedig a baloldalt lévő

mellékoltár előtt, a templom talapzatába lett beépítve és egy kriptába vezet. Valamint, hogy a templom eredetileg kereszt alakúra épült, tőlem balra helyezkedett el a Majtényi család kriptája, amely azonban az idők során megrongálódott és lebontották, a család halottait pedig Budán temették el, így

csak a márványtáblák hirdetik a kegyúri család dicsőségét. Tanítványaimnak mindig felolvastam a márványtábla szövegét magyarul, tisztelegve a templomépítő előtt.


Három betű található a márványtábla felső részén: D M S feloldva így szólnak:

Dominus Meus Salvator. Azaz „Az Úr az én megmentőm”. Az alatta lévő szöveg pedig így hangzik:

„ Állj meg vándor! E márványtábla alatt kesselőkeői Majthényi Károly fekszik, aki híres volt

nemzetségének régiségéről és ősei dicsőségéről, de sokkal híresebb volt vallásosságáról, Istenbe vetett hitéről, uralkodója iránti hűségéről, és hazaszeretetéről. Különböző tisztségekben igen bevált, a hétszemélyes tábla tagja, és számos gyermek atyja volt. Élete 1790-ben ért végett Budán, 72 éves

korában. Hogy emléke fenn maradjon, szomorú hitvese és gyászoló gyermekei hálás szívvel emeltették e síremléket 1793-ban, Pilis vármegye Solymár községében.


Haladj tovább vándor, és mondj imát, ily nagy ember hamvaiért!”


Kedves jelenlévők, a mi templomunk gazdag művészeti értékekkel rendelkezik, ha a csodálatos freskók, festmények, szobrok, az oltár, a szószék, a csillár, az üvegablakok és az orgona történetét, ismertetném, bizonyára egy teljes napot igényelne.


Azonban egy kérdés gyakran felvetődött bennem a miséken való részvétel során: Miért hívják a kegyképet passau Madonnának? Azt talán mindenki tudja, hogy Passauban ábrázolták főleg íly módon a festők Szűz Máriát és kisdedet. De nem hagyott nyugtot a gondolat, hogy miért pont

ez az ábrázolásmód hatott az egykori Monarchiában? Ennek is Vácz tanár úr járt a nyomában: idézem


„A választ a történelem adja: 1683-ban a török már Bécset ostromolja. Lipót császár és király udvarával

Passauba menekül. Ott a kapucinus szerzetesek templomában lévő Mariahilf kegykép előtt könyörög a kereszténység ügyéért. Bécs városa már válságos helyzetben van, de szeptember 12.-én Szűz Mária nevének ünnepén megérkezik a fölmentő sereg, és elsöpri az elbizakodott Kara musztafa

nagyvezér seregét. A győzelmet a kegykép közbenjárásának is tulajdonították, így az hamarosan

törökverő és Habsburgokat segítő jelképpé vált és páratlan népszerűséggel terjedt el az egész Habsburg birodalomban és valószínűleg így juthatott el a budai festőhöz is, akitől Long Péter megvásárolta.”


Nos, Így már érthető, hogy zarándokok tömege látogatta meg templomunkat, különösen azután, hogy csodás gyógyulásokat jegyeztek fel. Összesen negyvennégy községből érkeztek csoportok Solymárra, köztük Pozsonyból, Kecskemétről, Gyöngyösről, hogy csak a legmesszebb fekvő plébániákat

említsem, 1974 –ig. Milyen kár, hogy ez szép szokás elvesztette jelentőségét. Egy utolsó fontos gondolattal szeretném még mondandómat zárni: a templom számomra, nem csak egy szépséges műemlék, hanem az Úr háza. Mi keresztényemberek, ha belépünk ide, érezzük az Isten jelenlétét. Engem mindig elmélyülé


sre, gondolkodásra sarkal, számadásra ösztönöz, és főleg megnyugtat,

lelki békét teremt. Mindez úgy érzem fontos az ember életében. A sok szép egyházi élmény, misék, körmenetek, a Kitelepítési és Betelepülési német nyelvű megemlékezések, a feltétel nélküli hit, letisztítja az ember lelkét és talán egy kicsit nemesíti is azt.


Kívánom, hogy ez templom még sokáig hirdesse a keresztény katolikus egyház dicsőségét, legyen mindig tele hívőkkel, és az emberek találják meg azt a fajta lelkiséget, amit én érzek, ha egy misén részt veszek. Köszönöm megtisztelő figyelműket. Dicsértessék a Jézus Krisztus.


Marlokné Cservenyi Magdolna


2021.június.29.


* * *


Rozványi Dávid:


A solymári templom 200 éves évfordulójára

A templom több, mint a kő, miből építették szorgos elődeink. Több, mint a freskók barokkos színei. Több, mint a szentek ájtatos szobrai:

a templom otthonunk.

Falait nem a malter s habarcs, hanem hitünk tartja meg: vagyunk élő kövei Isten templomának, s vagyunk az Úr házanépe: összegyűlünk az oltár köré, mint asztal köré ülnek a gyermekek, hogy lelkünket táplálja a Szentség, mely köztünk él két évezrede, szellemünket éltesse a Szó, az Örök Ige, melynek visszhangja kellene, hogy legyen minden szavunk.

E ház: otthonunk, hová hazatérni jó; szív, mely életet lüktet belénk, alapkő, melyre épül falunk és életünk, örökség, mely csak akkor miénk ha őrizzük és osztjuk, éljük s gyarapítjuk, ha kitárjuk kapuit jel lesz mindenkinek.

- ahogy volt már

két évszázadon át.

Így legyen mindig,

hogy mikor Jézus visszatér,

ébren találjon minket,

s örömünk közös legyen Vele.

Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra: