A Magyar Nemzeti Múzeum egyik virtuális kiállítása az 1938. május 25. és 29. között megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszusnak állít emléket. Bár ez a kiállítás erről nem emlékezik meg, az 1938-as kongresszus a solymáriak számára is nagy jelentőséggel bírt. Nem csak azért, mert egy helyi delegációs is részt vett a kongresszus férfiak számára rendezett Hősök téri szentségimádásán, hanem mert maga Solymár is helyet adott egy kisebb, a kongresszushoz kapcsolódó vallási
144 évvel ezelőtt Solymár olyan ünnepre készült, amelyhez foghatót addig aligha látott a környék. Településünk adott otthont ugyanis az első pilisi rózsaesküvőnek. A rendkívüli pompával megtartott és később legendássá váló hagyományt a település földesura, a régi vágású, vérbeli arisztokrata, gróf Beodrai Karátsonyi Guidó alapította az esküvő előtt egy évvel 1881-ben. A „rózsaleány-ünnepély” tulajdonképpen egy erénydíj volt, amely Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár szeg
A “Gyümölcsoltó Boldogasszony” napja elsősorban keresztény ünnep, amely az angyali üdvözlet eseményére emlékeztet. Ugyanakkor profán értelemben a fecskék megérkezését, a tavaszvárást, valamint a gyümölcsfák oltásának és szemzésének idejét is jelzi. Ez a több dimenzióban gyakorolt hagyomány március 25-éhez kötődően Solymár kultúrájának is szerves része. Bár ma már kevésbé kap hangsúlyt, korábban, amikor a település életét nagyrészt a mezőgazdaság ritmusa határozta meg, élénk f