A Magyar Nemzeti Múzeum egyik virtuális kiállítása az 1938. május 25. és 29. között megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszusnak állít emléket. Bár ez a kiállítás erről nem emlékezik meg, az 1938-as kongresszus a solymáriak számára is nagy jelentőséggel bírt. Nem csak azért, mert egy helyi delegációs is részt vett a kongresszus férfiak számára rendezett Hősök téri szentségimádásán, hanem mert maga Solymár is helyet adott egy kisebb, a kongresszushoz kapcsolódó vallási
144 évvel ezelőtt Solymár olyan ünnepre készült, amelyhez foghatót addig aligha látott a környék. Településünk adott otthont ugyanis az első pilisi rózsaesküvőnek. A rendkívüli pompával megtartott és később legendássá váló hagyományt a település földesura, a régi vágású, vérbeli arisztokrata, gróf Beodrai Karátsonyi Guidó alapította az esküvő előtt egy évvel 1881-ben. A „rózsaleány-ünnepély” tulajdonképpen egy erénydíj volt, amely Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár szeg
Olyan embertől kell búcsúznunk, aki több mint harminc éven át volt Solymár közéletének egyik legismertebb hivatali dolgozója. A település olyan köztiszteletben álló alakja volt, akit szinte mindenki ismert, és aki maga is szinte mindenkit ismert a faluban. 1958 és 1995 között lényegében minden helyi házasságkötésnél jelen volt, és ő gondozta a születések és a halálesetek anyakönyvi adminisztrációját is. Büszke volt solymári gyökereire. 1938. október 26-án született, az egykor
Jóban voltunk, kedveltük egymást. Sokat mesélt a régi Solymárról, emberekről, közéletről, egyházról, papokról, elmúlt idők történéseiről. A régi képek mindegyikéhez volt hozzáfűzni valója, információja. Ha találkoztunk örültünk egymásnak és volt egymáshoz egy-egy kedves szavunk. Büszke volt solymári származására, családjára. Most Ő is elment. A kor falára ehelyütt felidézem életútját, érdemeit. Nyugodj békében, Julcsi néni! Budavári Mihályné 1934. július 17-én született. 1