top of page

LEGFRISSEBB:




Magyar Ferenc – egy országos hírű újságíró Solymár szolgálatában
Településünk kultúrája szempontjából meghatározó személyiség volt Magyar Ferenc (1916-2000), akiről ezen sorokkal most azért emlékezünk meg, mert idén volt születésének 110. évfordulója és éppen a millennium évének nyarán (júliusban) hunyt el. Magyar Ferencre sokan, mint az országosan ismert Új Ember című folyóirat felelős szerkesztőjére, Aranytollal és Stephanus-díjjal kitüntetett újságíróra emlékeznek, aki a pártállami idők katolikus egyházi sajtójának talán legismertebb és
Milbich Tamás
4 days ago3 min read


Több, mint emlékmű? – 10 éves a születés parkja Solymáron
A köztéri emlékművek gyakran hálátlan szerepet töltenek be. Némelyikük súlyos ideológiai terheltséggel bír, manapság pedig sokszor a múlt traumáinak mementóiként tekintenek rájuk. Sorsuk, hogy figyelmeztessenek, intsenek, üzenjenek. Éppen ebből fakad vegyes megítélésük: olykor szeretjük, olykor megvetjük őket. Mindezek ellenére a tereken látható emlékművek – időtállóságuk miatt – kétségtelenül az identitás megőrzésének és egy közösség egészséges működésének egyik leghatékonya
Milbich Tamás
Jul 153 min read


A vasút, amely majdnem elérte Solymárt
Mára magától értetődővé vált, hogy településünk a fővárost övező településgyűrű, vagyis a budapesti agglomeráció része. Ez a különleges viszony kicsiny falunk és a székesváros között korábban is létezett, de a 19. század második felétől vált igazán látványossá, a helyiek számára jól átélhető valósággá. Kijelenthető, hogy a robbanásszerű változást a solymári vasútállomás és az esztergomi vasútvonal megnyitása (1895) hozta el számunkra, ezután az agglomerációs lét jelentőségéne
Milbich Tamás
Jul 94 min read


Mózes Ida emlékére – Solymár első óvónője
Amikor Solymár múltjáról beszélünk, többnyire a község fontos döntéseit meghozó elöljárók, a helyiek lelki életét pasztoráló plébánosok, tekintélyes tanítók vagy éppen nevezetes birtokosok kerülnek fókuszba. Pedig a falu történetét a háttérben azok is alakították, akik az itt születettek első éveit közvetlenül formálták. 84 évvel ezelőtt, 1942. június 26-án hunyt el Mózes Ida, akit a fennmaradt dokumentumok alapján Solymár első ismert óvónőjeként tartunk számon. Mózes Ida (MI
Milbich Tamás
Jun 273 min read


Anna asszony és a Madách utca
Bár első pillantásra magától értetődőnek tűnik, hogy a solymári Madách utca híres költőnk emlékét őrzi, akad a történetben egy sokkal rejtélyesebb szál, amely mögött Madách Imre édesanyja, Majthényi Anna alakja sejlik fel. Legenda csupán? Minden legenda a valóságból inspirálódik ezért úgy döntöttünk, utánajárunk. Vajon a solymári “Anna-mítosz” csak egy lassan homályba vesző mendemonda a képlékeny szájhagyományban, vagy tényleg van az utcának köze a költő édesanyjához? Első
Milbich Tamás
Jun 106 min read


Izgalmas iratok a múltból – erkölcsi ponyvairodalom Solymáron?
A solymári helytörténeti gyűjtemény számos olyan régi kiadványt és nyomtatványt őriz, amelyeket egykor a helyi lakosság gyakran használt. A könyvek jellegéből némileg képet alkothatunk arról, hogy az itt élt emberek hogyan művelődtek a múltban. A múzeumban fennmaradt kötetek mennyisége és tartalmi összetétele természetesen nem ad teljes spektrumot a korabeli kultúrálódásról, az viszont jól látszik belőlük, hogy egyes nyomtatványokat nagy becsben tarthattak, így maradhattak fe
Milbich Tamás
May 223 min read


Múzeumlátogatás a kanapéról – Eucharisztikus Világkongresszus 1938
A Magyar Nemzeti Múzeum egyik virtuális kiállítása az 1938. május 25. és 29. között megrendezett 34. Eucharisztikus Világkongresszusnak állít emléket. Bár ez a kiállítás erről nem emlékezik meg, az 1938-as kongresszus a solymáriak számára is nagy jelentőséggel bírt. Nem csak azért, mert egy helyi delegációs is részt vett a kongresszus férfiak számára rendezett Hősök téri szentségimádásán, hanem mert maga Solymár is helyet adott egy kisebb, a kongresszushoz kapcsolódó vallási
Tóth Piroska Anna Phd
May 222 min read


A boldog békeidők solymári „fesztiválja”: 144 éves az első rózsaesküvő
144 évvel ezelőtt Solymár olyan ünnepre készült, amelyhez foghatót addig aligha látott a környék. Településünk adott otthont ugyanis az első pilisi rózsaesküvőnek. A rendkívüli pompával megtartott és később legendássá váló hagyományt a település földesura, a régi vágású, vérbeli arisztokrata, gróf Beodrai Karátsonyi Guidó alapította az esküvő előtt egy évvel 1881-ben. A „rózsaleány-ünnepély” tulajdonképpen egy erénydíj volt, amely Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár szeg
Milbich Tamás
May 154 min read


Rég nem látott solymári táncok az online térben
A tánc világnapja alkalmából a helytörténeti gyűjtemény egy igazi „csemegével” rukkol elő. YouTube-csatornáján mostantól elérhetővé válik – és ezzel populárisabb formában is tanulmányozható lesz – az az 1976-ban, Solymáron forgatott filmfelvétel, amely településünk tánckultúrájának egyik legfontosabb emlékanyagának számít. Az egykor a művelődési házban rögzített felvételek képkockáin azokat az autentikus táncokat és dallamokat láthatjuk, illetve hallhatjuk viszont, amelyeket
Milbich Tamás
May 53 min read


Izgalmas iratok – egy solymári levente hagyatéka
A solymári helytörténeti gyűjtemény számos olyan iratot és dokumentumot őriz, amelyek többnyire családi hagyatékok révén kerültek az intézménybe. Közöttük nem egy figyelemre méltó darab akad: némelyik egy letűnt kor bürokratikus világát idézi meg, mások megmosolyogtató részleteket tárnak elénk, megint mások megrendítő történelmi emlékeket őriznek. Az alábbiakban egy olyan dokumentumot mutatunk be, amely a száz évvel ezelőtti Solymár mindennapjaiba enged bepillantást, s egyútt
Milbich Tamás
Apr 303 min read
KATEGÓRIÁK:
Milbich Tamás
4 days ago3 min read
Milbich Tamás
Jul 94 min read
Milbich Tamás
Jun 273 min read
Milbich Tamás
Jun 106 min read
Milbich Tamás
May 53 min read
Milbich Tamás
Apr 303 min read
Milbich Tamás
Apr 243 min read
Milbich Tamás
Mar 224 min read
Milbich Tamás
Mar 223 min read
Milbich Tamás
Mar 223 min read
Milbich Tamás
Mar 32 min read
Milbich Tamás
Feb 194 min read
Milbich Tamás
Feb 192 min read
Milbich Tamás
Jan 232 min read
Milbich Tamás
Jan 133 min read
Milbich Tamás
Dec 17, 20257 min read
Milbich Tamás
Nov 5, 20253 min read
Milbich Tamás
Oct 20, 20255 min read
Milbich Tamás
Sep 22, 20259 min read
Milbich Tamás
Jun 23, 20251 min read
Milbich Tamás
May 26, 20256 min read
Milbich Tamás
Mar 14, 20252 min read
Hegedűs András
Feb 20, 20253 min read
Milbich Tamás
Feb 17, 20252 min read
Milbich Tamás
Feb 2, 20252 min read
Milbich Tamás
Nov 28, 20241 min read
Milbich Tamás
Oct 9, 20246 min read
Milbich Tamás
Sep 19, 202411 min read
Milbich Tamás
Jul 29, 20241 min read
Milbich Tamás
May 18, 202411 min read
Milbich Tamás
Mar 16, 20245 min read
Milbich Tamás
Mar 13, 20245 min read
Milbich Tamás
Jul 4, 20233 min read
Milbich Tamás
Apr 11, 20232 min read
Milbich Tamás
Mar 27, 20232 min read
Milbich Tamás
Feb 9, 20235 min read
Milbich Tamás
Dec 8, 20221 min read
Milbich Tamás
Oct 31, 20223 min read
Milbich Tamás
Aug 23, 20223 min read
LISTÁZÁS:
ARCHÍVUM:
bottom of page