Az együttműködést szeretném még szorosabbá tenni

Nemrégiben vezetőváltás történt a solymári kultúra egyik világítótornya, a Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény életében. Az alapító és névadó dr. Jablonkay István munkásságát több évtizeden keresztül lánya, Jablonkay Mária pedagógus példaértékűen folytatta, egészen idén tavaszig, mikor is a tagintézmény élére dr. Tóth Piroska került. Jablonkay Mária tanácsadóként továbbra is részt vesz a Gyűjtemény munkájában. Most azonban az új vezető elképzeléseire, terveire, benyomásaira, gondolataira voltunk kíváncsiak.

Mondanál pár szót magadról és solymári kötődésedről?

Nagycsaládban nőttem föl, szüleimmel és 3 testvéremmel több, mint 20 évvel ezelőtt költöztünk Solymárra. A településsel való kapcsolat azonban már korábban elkezdődött, hiszen szüleim részt vettek az első hazai Waldorf óvoda és iskola alapításában, ami innen, Solymárról indult. Testvéreim, és én magam is Solymárra jártunk óvodába – akkor még Budapestről. Iskolába a Pesthidegkúti Waldorfba jártam (ott is érettségiztem), azonban miután kiköltöztünk Solymárra, hamar bekapcsolódtunk a falu életébe. Testvéreimmel a helyi zeneiskolában tanultunk zenét, illetve rögtön az induláskor csatlakoztunk a Cédrus táncegyütteshez. Én később az együttes háttérmunkáiba is bekapcsolódtam, csoportvezetést is vállaltam, és jó pár éve az óvodai magyar néptánc foglalkozásokat is én vezetem a Napsugár óvodában és a Kék óvodában. Érettségi után az ELTE néprajz szakán tanultam tovább. A doktori fokozatomat 2017-ben szereztem meg.

- Milyen megfontolás vezérelt, amikor indultál a gyűjtemény vezetéséért?

Tanulmányaim befejezése után szerettem volna a szakmámban elhelyezkedni, ez azonban a lehetőségek korlátozott száma miatt sajnos nem könnyű. Nagyon megörültem, mikor megtudtam, hogy a Helytörténeti Gyűjtemény élére új vezetőt keresnek, hiszen ez szakmailag is izgalmas kihívásnak ígérkezett, ráadásul Solymárhoz is kötődik. Külön öröm számomra, hogy olyan munkát végezhetek, ami itt helyben van, és a település kulturális életéhez kapcsolódik.

- Milyennek ismerted meg és milyennek szeretnéd látni a solymári helytörténeti értékőrzést?

Úgy látom, hogy a solymáriaknak nagyon fontos a saját múltjuk ismerete, hagyományaik megőrzése. Nem csak a svábság, hanem sokan a betelepülés előtti korok története, értékei felé is érdeklődéssel fordulnak. Szerencsére a Gyűjteménynek jó a kapcsolata az iskolával is. Nagyon fontos, hogy a gyermekek megismerjék a település múltját, hiszen az ő kötődésük a településhez még most alakul. Ezt az együttműködést szeretném még szorosabbá tenni olyan múzeumpedagógiai programok kialakításával, amik jól illeszkednek a tanmenetbe, akár egy-egy tanórát is kiválthatnak. Ez a pedagógusok munkáját is megkönnyítené, és a gyermekek számára is biztosíthatnák az élményszerű tanulást. Azért is tartom ezt fontos feladatnak, mert az interaktív, gyermekbarát múzeumokat látogató gyermekekből a későbbiek során a művészetek és a világ, illetve a különböző kultúrák megismerése felé nyitott, elfogadó felnőtt válik.

- Szerinted a helytörténeti gyűjteménynek, mint helyi kulturális tényezőnek volna más szerepe is a XXI. századi Solymár közéletében?

A Gyűjtemény fontos feladata lenne véleményem szerint, hogy a nem tősgyökeres solymáriak kötődését, kapcsolódását a településhez elősegítse. Ma már nagyon sokan élnek Solymáron, akik Budapestről, vagy az ország más pontjairól érkeztek, költöztek ide. Jó lenne, ha ők nem csak „papíron” lennének solymáriak, hanem valóban kötődnének is a településhez. Ehhez elengedhetetlen, hogy megismerkedjenek Solymár történetével és hagyományaival, de ugyan ennyire fontos, hogy ők is lehetőséget kapjanak az általuk képviselt, vagy alkotott értékek, a magukkal hozott kultúra bemutatására. Ennek a párbeszédnek kiváló helyszíne lehetne a Gyűjtemény.

- Milyen változásokat látsz szükségesnek az intézmény életében?

Fontosnak tartom, hogy a Gyűjtemény elinduljon afelé, hogy a XXI. századi kihívásoknak is jobban megfeleljen, a mai igényeket is jobban kielégítse. Ez természetesen nem megy egyik napról a másikra. A modern muzeológia sokat foglalkozik azzal, hogyan tudnánk felelni korunk újabb és újabb kihívásaira, úgy hogy közben az általunk őrzött, illetve fontosnak tartott értékeket se adjuk föl. Ezeket az eredményeket érdemes tanulmányozni, az ötleteket, javaslatokat felhasználni a múzeum jövőbeli kiállításain, programjain. Szeretném például, ha olyan interaktív pontokat hoznánk létre az állandó kiállításban, ahol nem csak nézni, megfigyelni lehet a bemutatott tárgyakat, hanem fizikailag is lehet hozzájuk kapcsolódni: meg lehet érinteni, szagolni, ki lehet próbálni. Márciusban elindult egy múzeumi digitalizációs program is. Ennek keretében a Gyűjteményben őrzött tárgyak digitális leltárba kerülnek, így az interneten keresztül azokat a tárgyainkat is meg tudjuk majd mutatni a nagyközönségnek, amik az állandó kiállításba nem fértek be, jelenleg raktárban vannak.

- Mi az, amin semmiképpen nem változtatnál?

A múzeum nem csak állandó és időszaki kiállítások helyszíneként működik, hanem otthont ad különféle Solymárhoz kapcsolódó előadásoknak, kisebb programoknak. Ezt a sokszínűséget mindenképp szeretném megőrizni. A múzeum ezen kívül nagyon jó kapcsolatot ápol sok helyi szervezettel (pl. Heimatverein Falukör, Solymári Ipartestület, Helytörténeti Társaság, Nemzetiségi Önkormányzat, stb.), illetve ezek tagjaival. Ezeket a jó kapcsolatokat fontos megőrizni, tovább ápolni, vagy akár kibővíteni.

- Szerinted mitől lesz vonzó, érdekes, tartalmas és értékalapú egy múzeum-jellegű intézmény?

A múzeumok, különféle archívumok korábban egyfajta hatalmi erőtérként működtek – az értékek, hagyományok őrzőjeként mintegy a látogatók fölött álltak. Ma ez egyre inkább átalakul. A cél már inkább a közzététel, az együttműködés azokkal, akikről az adott múzeum szól, vagy akik valamiképpen kapcsolódnak az intézményhez. Ezt segíti az is, ami sok múzeumban már gyakorlat, hogy a tárgyak nem csak vitrin mögött jelennek meg, a múzeum nem csak „tanítani akar”, hanem igyekszik a kiállított értékeket – amennyire lehetséges – fizikailag is közelebb vinni a látogatókhoz, illetve bevonni őket akár a szakmai munkába is. A múzeum így a lokális közösség építésének, illetve örökség-alapú megerősítésének is a helyszínévé válik.

Fontos ezen kívül a múzeumban őrzött tárgyak kontextualizálása is. A Helytörténeti Gyűjtemények (és természetesen más múzeumok is) sok olyan tárgyat őriznek, amik nem különlegesek, egyediek, amik sok más gyűjteményben is megtalálhatók. Amennyiben az ilyen tárgyakhoz történeteket tudunk kapcsolni, akár magáról a tárgy életéről, akár a használókról, máris egyedivé és megismételhetetlenné válnak, a látogatók is egészen másként tekintenek rájuk, tudnak hozzájuk kapcsolódni.

Az április 13-án megnyitott mesterségek dicsérete című kiállítás volt az első, ami már az én vezetésem alatt készült. Szeretném, ha Gyűjtemény olyan nyitott múzeumként tudna működni amilyen ezen a megnyitón is volt – ahol a múzeum használóinak is aktív szerepe van, ők maguk is hozzájárulnak, nem csak látogatóként, hanem egyfajta partnerként is a programok megvalósulásához. A Gyűjtemény ne a „régiségek temetője” hanem inkább Solymár és a solymáriak emlékezete legyen.

(Készítette: Milbich Tamás, fotó: Dobák Balázs)

#múzeum #jablonkay