Két hagyomány egy napon

Viszonylag réginek mondható egyházi szokásokat elevenítettek fel a katolikus hívek 2023. július 2-án a déli harangszó előtt pár perccel. A solymári kegytemplom egyik legrégebbi tárgyát, a szépen kimunkált, felújított, és virágfoglalattal díszített hordozható Mária-szobrot a templom körül egyszer körbehordozták a hívek kíséretében, majd visszavitték a templomba.

Elischné Draxler Erzsébettől, a szokás felújításának egyik ötletgazdájától megtudtam, hogy a szobor különlegessége többek között abban keresendő, hogy már az 1764-es egyházmegyei látogatás jegyzőkönyvében (Visitatio Cannonica) is megemlítik. Ezek a jegyzőkönyvek ma fontos forrásmunkának számítanak, hiszen a megyéspüspük a vizitációival mérte fel az egyházmegyéjének állapotát és – meglehetősen hatékonyan – igyekezett egyfajta minőségi kontrollt gyakorolni a plébániák felett. Azzal, hogy leírta/leíratta tapasztalatait egyben kordokumentumot, forrásanyagot is készített az utókor számára. A püspök látogatásakor jelentést írt a templom állapotáról, a helyi plébános felkészültségéről és a hívek vallásos szokásairól, sokszor a legmélyebb részletekbe menően. Ez komoly ösztönzőerővel bírt a plébános, rajta keresztül pedig a hívek felé, hogy a tőlük telhető legnagyobb mértékben tisztán tartsák a szent tereket, odafigyeljenek a vallásos áhitat milyenségére és megkövetelje tőlük is a liturgikus hagyományok makulátlanságát.

A solymári hordozható Mária-szobor eredetileg az első, Keresztelő Szent Jánosról elnevezett templom liturgikus tárgyai közé tartozott, amely valaha a mai temető bejáratánál állt. A már említett 1764-es vizitáción kívül az 1817-esben is szerepel a felsorolt kegytárgyak listáján, mint fából készült hordozható Mária-szobor, amit az egykori első templomból lebontása után helyeztek el a mai barokk templomban. Arról azonban, hogy a hajdani solymáriak milyen alkalmakkor és milyen liturgikus szokásokkal, milyen gyakran használták a hordozható szobrot sajnos csak sejtések vannak. Minden bizonnyal a székesfehérvári levéltárban található még ezzel kapcsolatos további feljegyzés, talán egy célirányos kutatás fényt deríthetne a további részletekre.

Az alább közölt régi, elvileg 1955-ből származó fotó az általunk is ismert egyetlen archív, amely erről a szokásról tanúskodik és vélhetően a szobor egyik utolsó útján készülhetett. Korábban volt olyan vélemény a képpel kapcsolatban, mely szerint a négy népviseletes leány által hordozott kegytárgy fotója bár valóban Solymáron készült, mégsem a solymári Mária-szobor látható rajta, hanem az 1954. szeptember 19-én a máriaremetei kegyszobor Solymárra érkezését illusztrálja. A két állításból egyik igaz lehet; a dátum valóban inkább 1954. Ezen alkalom tiszteletére ugyanis egy hatalmas szabadtéri oltárt építettek a templom északi oldalába, ez a képen is jól kivehető virágból font több méter magas feszület formájában látható a háttérben. A szobor látványa ugyanakkor a megszólalásig hasonlít a mai solymári szobora, végsősoron kijelenthető, hogy biztosan a solymári szobor látható rajta.

Ismert politikiai és szociális állapotok összjátékának végeredményeként végül a körbehordozás hagyománya feledésbe merült. Végül 2003-ban a templom belső felújítása kapcsán került újra elő; a Horányi család bízta meg Elisch János díszítőfestőt és aranyozót, hogy restaurálja az akkor már megviselt és egyre fakuló Mária-szobrot. A felújítást követően még mindig funkció nélkül "kereste" a helyét a templomban, hol ide, hol oda került, ahol éppen nem volt útban. Majd a szentélyben a főoltár mögött pihent sokáig. 2021-ben, a templom felszentelésének 200 éves évfordulójának megünneplése után Szemere János plébánossal egyezteteve megszületett az ötlet, hogy a szokást valamilyen formában újra átélhetővé kell tenni. Az idea végül megvalósult. Régi-új szokásként a Mária-szobor körmenete összekapcsolódott a templom felszentelésének évfordulójával, amit szintén egy régi akarat alapozott meg. 202 évvel ezelőtt ugyanis Vurum József székesfehérvári püspök rendelkezett afelől, hogy Solymáron minden évben legyen megünnepelve a felszentelés emléke a június 29-e utáni vasárnapon. Így lényegében két hagyomány is újjáéledt a 2023-as évben.

A szobor szimbólumairól, liturgikus környezetéről és ikonográfiai jelentőségéről következő írásomban esik majd szó.

MT.

Külön köszönet: Elisch Jánosné, Szabó Lászlóné