„Az igazi minőségek a szívhez tartoznak”

April 24, 2019

 

Talán nem túlzás azt állítani, hogy az idei húsvét egyik legszebb és kétségtelenül az ünnephez tökéletesen illő színfoltja a solymári Bauernhausban megrendezett Mária-kiállítás volt. Akik valamennyire ismerik Solymár történetét, azok tudhatják, hogy Szűz Mária, mint a keresztény kultúrkör egyik kiemelt alakja községünk életében is meghatározó szerepet játszott egykoron. Ha csupán ezzel a szemlélettel közelítve beszámoló jellegű írást közölnék, joggal lehetne elfogultsággal illetni, éppen ezért nem teszem. E helyett inkább Gera Olgát, a gyűjtemény megálmodóját kérdeztem meg mindarról, amit a magával ragadó, egészen különleges kiállítással kapcsolatban érdemes volt megtudnom.  

 

 

 

- Engedj meg elsőként egy egészen triviális kérdést a kiállításról. Az első ami szembeötlő az a mennyiség. Honnan és mennyi kegytárgyat, alkotást gyűjtöttél össze, és mikor kezdődött a gyűjtésük?

 

Több mint negyven országból valók. Manilától Japánon, Amerikán át, egészen Afrikáig, kalandos körülmények között kerültek hozzánk. Már az első kiállítás alkalmával, - főleg idős emberek - maguktól hozták a különböző kegytárgyakat, mondván, hogy méltó helyet keresnek nekik, hiszen a modern lakásokban élő unokák ezt már nem tűrik meg, kidobnák. Így a tárgyak adományozói rendszeresen elmesélik, egy-egy tárgy történetét. Idővel közgyűjteménnyé lett, mert rengetegen járulnak hozzá a számukra kedves kegytárgyak ilyen módon való megőrzéséhez. Jelenleg kilencezer darab környékén jár most a kegytárgyak száma. Felét képeslapok és szentképek alkotják. Gyerekkoromban 8-10 évesen, mint minden rendes kislány én is gyűjtöttem húsvét táján, karácsonykor, ünnepekkor a szentképeket, képeslapokat. Később pedig zarándoklatok, utazások alkalmával gyarapítottam a gyűjteményt emléktárgyakkal. Négy éve jött az ötlet  éppen húsvét táján, hogy ne csak én gyönyörködjek ezekben a tárgyakban, hanem jó volna ezt az örömöt másokkal is megosztani. Akkor még nem hittem, hogy ekkorára növi ki magát.   

 

 

- Ha megengedsz egy személyes benyomást: számomra itt  megelevenedett a Mária kultusz, aminek mély vallásos lelkülete helyben véget ért az 1940-es években. Olyan ez a kiállítás, mintha a Máriatisztelet kvintesszenciája (leglényege) jelenne meg. Ám azok kedvéért, akik nem járatosak ebben a különleges atmoszférával bíró vallásos lelkületben, kérlek áruld el, hogy miért kapta a kiállítás a "Mennyek Királynéja" címet? Mitől "királyné" és miért pont a "mennyeké"?

 

Őszintén szólva, mi magunk is tanakodtunk azon, hogy mi a helyes: királyné, vagy királynő? Én magamban azt gondolom, hogy mind a kettő igaz, hiszen az Égi Anya Jézus Krisztus édesanyjaként [a katolikus teológia szerint] minden mennyei lény koronázott királynéja is. Sokszor a szentképeken is együtt jelennek meg, mint a "Jézus-szíve", "Mária-szíve" ábrázolásokon. Ők nagyon összetartoznak, így a királyné is nagyon megfelelő kifejezés. A magyarság is a legnagyobb tisztelettel volt iránta, hiszen az évkör ünnepeiben megjelenő Mária, mint lelkében kiemelt szépségű Nagyasszony illetve Hétboldogasszony, azaz mint királyné jelenik meg.    

 

 

- Az is jól látszik – amint említetted is –, hogy az emberek többségére nagy hatással vannak az itt látható tárgyak. Milyen ez a hatás, milyen reakcióik vannak a látogatóknak?
 
Megmondom őszintén, hogy sokszor látom a megérintettséget, az elérzékenyülést. Vándorkiállítás vagyunk, azt látom, hogy akármilyen nép gyermekei legyenek is a látogatók, megérinti a szívüket. Sokszor személyes emlékekkel kötődnek egy-egy képhez és felismerik az egyes tárgyakat. Például ilyen a tiszta szobában a duplaágy feletti kegykép, aminek láttán a "nekünk is volt ilyen képünk!" felkiáltás hangzik el. Tehát nagyon fontos a személyes történet, a megérintettség. Van itt például olyan paladarabba faragott Krisztus-arc, amelyet egy francia hadifogoly táborban készített egy olyan katona, aki aztán haza is tért. Sorsok és élettörténetek vannak beleöntve, kifaragva a kegytárgyakba, amik számomra emiatt, sokszor már nem is tárgyak, mert megteltek személyes könnyekkel, imákkal. 
     

 

 

- Túlnyomó többségében a keresztény kultúrkör szentelményeit és rengeteg személyes tárgyat látok. Mitől válik a szó legnemesebb értelmében szentté egy ilyen tárgy?

 

A hittel teli hozzáállás és a személyes élettörténetek azok, amik kicsit még szentebbé teszik a tárgyakat. 

 

- Mai racionális világunkban a szakralitás, a vallásosság egyre inkább visszahúzódik és úgy tűnik, hogy másodlagossá kezd válni többségünk modern világlátásában. Vajon miként és hogyan kell rátekintenünk a tradíciók világának vallásos tárgyi "termékeire"?
 
Amiben különleges a mi kiállításunk, hogy láthatóan rengetegféle módon ábrázolják az emberek a saját hitük tárgyát, és az imádság által alkotnak. A régi tárgyak az imahangulatot mutatják meg, ez volt az egykori ember szentsége a mindennapokban. Azt hiszem ez az egyik közös titka a kiállított szent tárgyaknak.  Én azt vallom, hogy a hétköznapi tevékenységekben is ott élhet ez a szentség. Azt érzem, hogy a mai világ nagyon ezt kívánja, kéri, szomjazza. A régi emberek [a tárgyak tulajdonosai] minden munkájukba imádságaikat, a lelküket, a szívüket beletették. Azt hiszem, hogy a ma embere akár kertet gondoz, ír, fest, rajzol, vagy főz, tisztelje az adott cselekedetet. Ezt lenne nagyon jó rehabilitálni. Ehhez hangulat kell és szív. Azt gondolom, hogy a fej [racionalitás] nem nagyon képes a tiszteletre. Sok mindet tud, mindenféle tudással felvértezheti magát, de az igazi minőségek, mint az áhítat, az odaadás, a becsületesség, mind-mind a szívhez tartoznak. Ezek az alkotások szívvel-lélekkel készültek. Ezt jelenti számomra a hétköznapi vallásosság.

 

 

- Mit gondolsz a korszellemről, milyen világban élünk most? 

 

Nehéz időket élünk, de ha azt nézzük, méltó kihívást ad nekünk ez a felpörgött, gyors, rohanó világ. Azt üzeni: nehogy megálljunk egy szóra, nehogy elcsendesedjünk, nehogy időt szakítsunk egy imára. Hiszem, hogy a keresztben a világnak ez a feszültsége, ínsége, szomjúsága jelenik meg. Őszintén szólva én ezt tapasztalom. Vannak olyan barátaim, akik nagyon nagy mélységekből, alkoholizmusból, pszichiátriai betegségekből, drogból jöttek ki éppen a szomjúság: azaz a szentség felé való igény és a kegyelem által.  Itt nem a hagyományos vallásosságról beszélek elsősorban. A helyzetükből a szeretetéhségük révén  jutottak el végső soron oda, hogy az életükben valami más is kell, hogy létezzen, ami megtartja őket.  A szentség a mai korban nagyon rejtett módon jelenik meg, és a szívbéli igény hívja életre. Nehéz meglelni, akár magunkban is, mert minden mással törődünk, mindenféle mást megcsinálunk, munkánk az van rengeteg. Meg nem bocsájtott ügyeinkkel nem törődünk és nem tudjuk, miért toporgunk egyhelyben. Mert amit a legfontosabb volna azt nehéz felvállalni és gyakorta elodázzuk. Ez mind mind feszültséggel jár, de a szeretet által lehetséges a változás. Szerethetjük Istent, egymást, a teremtett világot és a természetet.

 

 

- Úgy érzem, hogy ezt a kiállítást egyfajta misszióként éled meg. Tévesek a megérzéseim? Amennyiben így van, akkor miben fogalmazható meg? 

 

Azt hiszem a küldetés az, hogy a szívekhez hacsak egy pillanatra is elérjünk. Ha valaki megáll egy szóra ebben a rohanó világban, vagy egy könnycseppet látunk, ha megkérdik, szabad-e leülni egy picit imádkozni, ha ehhez hozzá tudtunk járulni, ha egy ilyen "szív-szigetet" akárhol a világban létre tudunk hozni, akkor a küldetés beteljesedik. A szív és az ima köt össze bennünket, hiszen mindannyian az Égi Anya gyermekei vagyunk.     

 

- Zárszóként, engedj meg egy kifejezetten helyi vonatkozású kérdést. Mit üzenhet a kiállításod egy olyan helynek, mint Solymár, amely egykor a Mária-kultusz egyik kiemelt "végvára" volt?  

 

A solymári segítő Szűzanya tisztelete jut az eszembe. Hallottam a történetet, hogy hogyan segített egy rózsafűzér, egy kegykép és a mély bizalom két gyermek hazatalálásában Németországból Ausztrián át, mindössze három hét alatt. Mária óvó palástja alatt bizalommal és hittel élhettek itt a svábok, és nemcsak ők, hanem mindannyian. Ezért nagy öröm, hogy ide hazatalálhattunk, otthonra lelhettünk mi is a kiállítással. Köszönjük!"

 

(A kiállítás-sorozatról többet a

www.istenanya.hu weboldalon olvashat.)

 

 

 

 

 

 


 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

Vezércikk:

Holnapután - jövőteóriák 10 éve

November 7, 2019

1/10
Please reload

Legújabb blogbejegyzés:

October 17, 2019