Anna asszony és a Madách utca

Bár első pillantásra magától értetődőnek tűnik, hogy a solymári Madách utca híres költőnk emlékét őrzi, akad a történetben egy sokkal rejtélyesebb szál, amely mögött Madách Imre édesanyja, Majthényi Anna alakja sejlik fel. Legenda csupán? Minden legenda a valóságból inspirálódik ezért úgy döntöttünk, utánajárunk. Vajon a solymári “Anna-mítosz” csak egy lassan homályba vesző mendemonda a képlékeny szájhagyományban, vagy tényleg van az utcának köze a költő édesanyjához?  

Első ránézésre önmagában az is gyanús lehet, hogy régóta a „Madách utca” forma a használatos, a teljes név, “Madách Imre utca” helyett. A legtöbb solymári utca – amely híres emberről kapta nevét – a vezeték- és keresztnevet is használja (például a Petőfi Sándor, Dózsa György, Ady Endre vagy Kollwentz Ede utcák). A Google térképen és az önkormányzat hivatalos jegyzékeiben következetesen csak a „Madách utca” elnevezés szerepel.

Úgy tudjuk, hogy ez már a névadás kezdetétől (a 20. század elejétől) fogva így van. Magát az utcát az 1840-es években kezdték kialakítani, folyamatosan épültek benne a házak, majd az 1890-es évekre elnyerte a többé-kevésbé ma is ismert struktúráját a hozzávetőlegesen 420 méteres hosszával, benne a kb. 50-60 lakóházzal.

Madách Imre ekkor már 25 éve elhunyt, neve híresnek számított a magyar közéletben. Solymáron kb. 10-15 évnek el kellett még telnie ahhoz, hogy a századforduló környékére a település vezetése úgy döntsön, az ő családnevére kereszteli át az utcát.  

Madách Imre (Utólag javított és színezett kép)

A Cigájnekózn - azaz Cigány utca

Témánk szempontjából mellékes, de említésre méltó információ, hogy az utcát eredetileg “Cigájnekózn” (svábul), azaz “Cigány utcának” hívták, és bár az 1900-as évek elejétől fogva hivatalosan Madách utcaként jegyzik, a közbeszédben feltűnően sokáig megmaradt eredeti formája. Még az 1960-as, 1980-es években is gyakran használták a “Cigájnekózn” alakot. A helyi emlékezet és a fennmaradt adatok alapján az elnevezésnek két lehetséges magyarázata körvonalazódik előttünk. 

Az egyik, hogy kezdetben az utca a település északi peremvidékének számított, ahol az amúgy nagyon kevés számú cigány származású jövevény telepedett le. A Madách utcához közeli lankás magaslaton, a mai Lidl-től északnyugatra (a PEMŰ helyén) a falu “dögkútja” (elhullott jószágok temetője) volt található. A hely a létfenntartás egyik eszközévé válhatott a mélyszegénységben lévő cigányok számára; a helyi emlékezet szerint a frissen elhullott háziállatokat ide szállították a régiek, a cigány családok pedig az elhullott állatok egy részét hasznosították. 

Az egykori Cigány utca (későbbi Madách utca) elképzelt látványa a 19. században (fantáziarajz az utca 20. századi dimenziónak megfelelően)

A romák itteni mindennapjairól, a dögkúttal kapcsolatos szokásaikról nem áll rendelkezésre további adat. Néprajzi gyűjtésből és írásos forrásból azonban tudhatjuk, hogy később az utca magasparti részén, – ahol nem volt ritka a svábok által lösszfalba vájt pince –, időnként beköltöztek, vagy meglopták a svábok pincéit, aminek végül az lett a következménye, hogy (1942 májusában) elkergették őket a faluból. A másik ok amiért így nevezték az utcát az volt, hogy (a hagyomány szerint) itt főként a szerényebb sorsú, szegényebb anyagi helyzetben élő sváb solymáriak éltek.

Ennek fényében már érthető a “Cigájnekózn” név, hiszen allegórikus áthallás keletkezett a szegénység, a peremhelyzet és a cigányok jelenlétével kapcsolatos élmények között, mindez természetes módon az utca elnevezésben is megfogalmazódott.  

Az Anna-mítosz

A solymáriak még a közelmúltban is szórványosan őrizték annak emlékezetét, mely szerint Madách Imre édesanyja, Kesseleőkeői Majthényi Anna (1789–1885) egykor ebben az utcában lakott rövid ideig. Sajnos a helyi emlékezet rendkívül szűkszavú az esetről, nem árul el több részletet sem arról, hogy mikor történt mindez, sem azt, hogy melyik lehetett az ominózus ház. Az általunk ismert írásos forrásaink egyike sem igazolja Anna ideiglenes itt tartózkodását.

A Majthényiak kiterjedt és elismert nemesi família volt, településünk életében meghatározóak. Legismertebb és Solymár számára kivételesen fontos képviselőjük Majthényi Károly császári és királyi kamarás, Mária Terézia és II. József egyik legbizalmasabb tanácsosa volt.

Az ő kezdeményezésére épült meg Solymár mai római katolikus temploma, amely egyszersmind a család ezen ágának sírboltjául is szolgált évtizedeken át. 

Majthényi Anna fiatalkori és időskori portréja. (Utólag javított, és rekonstruált képek)

A templomépítő földesurat 1792-ben helyezték ide végső nyugalomra, ezt követően a nemesi család számos tagja kapta végső nyughelyéül a solymári sírboltjukat. A Madách és a Huszár család egy tagja szintén itt nyugszik. A tanácsos halála után lánya, Lúcia örökölte Solymárt, férje (Nagykállói Kállay Péter császári és királyi kamarás) földi maradványai szintén templomunkban talált végső nyughelyet. Majthényi Lúcia majorságot (allódiumot) építtetett ide, nagyjából abban az időben, amikor a Madách utca első kapavágását is megejtették, így nagy valószínűséggel az utca létrejötte az allódium létrehozásával is összefüggésben van.   

A “Lúcia majorság” közepén a majorsági lakóépület állt, amely a Pilisvörösvári utcában a pincesor fölötti magaslaton épült meg. A köznyelvben ezt az uradalmi házat a 20. századi tulajdonosai után Ringler-, illetve Lautner-házként ismerték a régi solymáriak.

A majorság környezetében az úthálózat és a környező házak többsége szemmel láthatóan a birtokközpont felé irányulnak, azzal összefüggésben lettek kialakítva. Az épület gazdasági jelentősége miatt az 1840-es évektől kezdve fokozatosan megjelentek a majorság működéséhez fűződő mesterségek képviselői és a szolgáltató funkciók az épület közelében. 

A Pilisvörösvári utca elképzelt, 19. századi látványa. A domb tetején az uradalmi épület.

Az uradalmi házhoz közvetlenül kapcsolódó Pilisvörösvári utcában a kovácsok éltek: még a 20. század elején is konkrétan három különböző utcabeli család tagjai foglalkoztak ezzel a mesterséggel. Több lösszfalba vájt pince emlékét őrzi az emlékezet ezen a területen.

A mai Árpád utca környékén vályogvetők és a pásztorok  éltek, a Madách utcában pedig a 20. századi emlékek szerint feltűnően sok volt a legkülönbözőbb kézműves és iparos tevékenységet végző családok száma: szatócsokat, kőműveseket, takácsokat, cipőkötőket, asztalosokat, állatkereskedőket, cipészeket, de még pékeket és vendéglősöket is találunk ebben az utcában.

Nyilván nem véletlen az ilyen szakmát űzők nagy száma ebben az utcában. A Majthényi-birtokon a 19. század első felében kibontakozó allodizálás és majorsági gazdálkodás hozzájárulhatott a helyi zselléresedés erősödéséhez, így nem kizárt, hogy a Madách utca korai lakói között is nagyobb arányban voltak jelen a földszegényebb jobbágyok. 

Solymár az 1840-es években. Jól látható, hogy az uradalmi majorság köré szerveződik a település úthálózata.

Így különösen nem tűnik életszerűnek, hogy Majthényi Anna hosszabb időn át egy szerény solymári parasztházban élt vagy tartózkodott volna, hacsak azt valamilyen különleges körülmény vagy kapcsolat nem indokolta. Az asszony kutatható levelezéseiből sem tudunk meg többet.

A rendelkezésre álló információkból nem derül ki, hogy a nemes hölgy milyen gyakran járt Solymáron vagy a környékén.

Csak annyit tudunk, hogy a család itteni hivatalos ügyeit az asszony intézője bonyolította a helyiekkel. Sok a kérdőjel, így nagy a valószínűsége annak, hogy a család tulajdonában álló, Budapest körüli birtokaikhoz – így Solymárhoz és Pilisvörösvárhoz – inkább csak adminisztratív viszony fűzhette Anna asszonyt, mintsem valamilyen személyes élmény, vagy érzelmes kapcsolat a hellyel. A szájhagyomány mögött így talán nem is annyira az utcanév eredete, mint inkább a solymáriaknak a Majthényi családhoz fűződő sajátos viszonya sejlik fel. 

Az Anna-fotó

Hajlanánk arra, hogy a Madách utca szóbeszédben terjedő Anna-féle eredetmondáját városi legendaként kezeljük, és ezzel akár le is zárhatnánk a vizsgálódást.

Csakhogy az Anna-mítoszt egy róla készült portré is erősíteni látszik. A kép nem ismeretlen Solymáron, a Schultz söröző falán is látható. Ez a felvétel az utolsó kapaszkodó, amely a történetet erősíteni látszik.

A fotót a Majtényi (Schultz–Milbich) család őrizte [magyarosított név, nem tévesztendő össze a “Majthényi” névvel], tőlük került gyűjteményünkbe (Szépsolymár Archívum). Közelebbről vizsgálva a felvételt: szabályos raszterpontok figyelhetők meg rajta, ami arra utal, hogy nem eredeti fotópapír-kép, hanem nyomdai reprodukció, vagy annak másolata lehet. Emellett utólagos nyomdai képaláírás is látható rajta, ami végképp arra utal, hogy a felvétel egy korábban már publikált anyag reprodukciója, nem pedig eredeti fénykép.     

Majthényi Anna, Madách Imre édesanyjának képe eredeti és javított változatban.

Feltételezéseink szerint ez a másolat nem olyan régen, úgy 1937 környékén bukkanhatott fel Solymáron. Az akkori plébános, Hufnagel Ferenc ugyanis mély baráti levelezésben állt a Majthényiakkal, oda-vissza küldözgettek egymásnak kiadványokat, írásokat, család- és helytörténeti anyagokat. Talán egy levél melléklete tartalmazta Madách Imre édesanyjáról készült portré másolatát, amely idővel a solymári Schultz-Milbich családhoz is “leszivárgott” a plébánoson keresztül. A feltétlezés azért nem légből kapott, mert Hufnagel plébános idejében Solymár egyik legnépszerűbb községi bíróját is a Schultz-Milbich család adta (Milbich János személyében), aki nagy valószínűséggel Hufnagel plébánossal is jó viszonyban volt, talán így került a másolat a községi bíró családi albumába.

Milbich (Majtényi) János községi bíró és Hufnagel Ferenc esperes plébános. (Utólag javított és színezett fotók.)

Ezzel a legenda utolsó építőköve is bizonytalanná vált, a rendelkezésre álló információk alapján joggal feltételezhető, hogy Majthényi Anna soha nem lakott a Madách utca egyik parasztházában sem, legfeljebb átutazóban a majorság uradalmi házában.

A „Madách utca” névváltozatot – Imre keresztneve nélkül – feltehetően azért választották a korabeli solymári vezetők, mert a híres költő neve jól csengett és egyszersmind Solymár és a Majthényi család szoros viszonyát is jól reprezentálta. Ebben a gondolatban azért válhatott kulcsszereplővé Anna úrhölgy alakja, mert rajta, az ő vérvonalán keresztül kapcsolódott a Madách család (és maga Imre is) a település múltjához. A Majthényiak csaknem száz éven át voltak Solymár földesurai, és ténykedésük mély nyomot hagyott a helyi mikrotörténetben. Nyomozásunk végére talán kevesebbek lettünk egy legendával, viszont gazdagabbak egy hagyományosan régi utcanévadás kulturális értékével.  

Milbich Tamás

Felhasznált irodalom:

Andor Csaba: Majthényi Anna levelezése (Madách Könyvtár, 1996) 

Bonomi Jenő: A budai hegyvidék cigányai (Ethnogáfia, 1943.)

Mohás Lívia : Fráter Erzsébet pszichológiai arcképe (Kortárs, 1997.)

M. Tamás - H. András: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000 (2011)

Seres István: Solymár története és néprajza (1997)

Seres István: Adalékok Solymár történetéhez (2002)

Török Gyula: Solymár temploma és kegyképe (2009)