Solymáron 2025. december 12-én közösségi demonstráció szerveződött. Ennek kapcsán arra voltam kíváncsi, hogy a helyi krónikások lejegyeztek-e valaha hasonlót? Vajon mennyire mondható tipikusnak az egyet nem értés kultúrája Solymáron? Milyen módon volt hatással ezekre az országos közhangulat, miként alakította őket a mindenkori országos politika? A választ Seres István, és Vácz József helytörténeti forrásmunkáiból, korabeli sajtóanyagokból, valamint a Solymári Arcképcsarnokban
Bevallom: korábban nem mélyedtem el a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) hitvallásába, intézményi önmeghatározásába. A Kisebbségi Önkormányzat – ahogy korábban hívták – tevékenysége egészen természetes módon simult bele a helyi kultúra szövetébe, így létezése és működése teljesen magától értetődő jelenség volt az én generációm (X) számára. Az NNÖ alapító elnöke, Reményi Pista bácsi halála előtt pár évvel kért fel, hogy segítsek neki a visszaemlékezéseit esztétikus külsőbe