top of page
  • Hartmann Hellebrandt Hilda

A fák maradnak!


Hellebrandt nagyszüleim 1905-ben házasodtak. Ők voltak Solymáron a hetedik rózsapár. Karácsonyi Guidó, Solymár, Pilisszentiván és Pilisvörösvár földesura (1882-1914 között) a „nemesség kötelez” elve alapján sok nagyszerű felajánlást tett. 1882-ben Rudolf trónörökös első házassági évfordulója alkalmából megalapította a Rózsalány díjat. Rózsalány, jó magaviseletű, a magyar nyelvben jártas, római katolikus, 17-19 éves, szegénysorú hajadon lehetett. A díjra a községi elöljáróság terjeszthetett fel jelölteket. A rózsapár az esküvő napján 2000 koronát kapott hozományul.


Nagyszüleim e díjból két hold földet tudtak venni, továbbá az Ady Endre és Petőfi Sándor utca sarkán álló telket. Erre hamarosan szoba-konyhás házat húztak, présházzal, istállóval és pincével. A ház mögé a nyugati oldalra öt mezei juharfát ültettek, ahogy nagyanyám mondta, „um taz Haus zu schützen”, hogy védjék a házat.Az ötből három juharfa a mai napig dacol az idővel. A tavaszi gallyazásokkor és az építkezésekkor a fák védelmében úgy a nagymama, mint anyukám és később én is, vérremenő vitákat folytattunk a férfiakkal.

- Ha nem lehet a fákat kivágni, hova építsük az istállót? – kérdezte nagypapa.

- Hol legyen a kerítés, a kapu? – kérdezte apukám.

- Hova építsük a garázst? – tette fel a kérdést a bátyám.

Családi ok folytán a telek egy része eladásra került. A fiatal házaspár nekilátott az építkezésnek és a kertrendezésnek. Julika, a fiatalasszony semmit nem tudott a fák történetéről, mégis eltökélten védte őket.

- Hol legyen a garázs?- kérdezte a férje.- Bánom is én, hogy oldod meg – válaszolták az asszonyok a fakivágást fontolgató férjüknek -, de a fák maradnak!


Néhány éve egy neves természetgyógyász vendégeskedett nálunk. A kertben sétáltunk, és nekidőlt az egyik juharfa törzsének. Hosszú percekig némán, magába szállva állt ott, majd megszólalt:

- Ennek a fának ritka jó a kisugárzása!Mi, asszonyok, ezt az érzést az eltelt 115 évben így soha nem fogalmaztuk meg, de az biztosan tudtuk, hogy a fák maradnak.


Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra:
bottom of page