top of page

Háztörténetek: A Halupka-ház

4 days ago
5 min read

A József Attila utca 41. szám alatt sokan megcsodálják az egyik utolsó nagykapus gazdaház burkolótéglás épületét. Ma a Waldorf Pedagógiai Intézet működik benne, egykor a falu egyik legadakozóbb lelkületű családjának tulajdonában volt. Sokat látott épület. A régi időkben Thaller-háznak, Haluk-háznak, Halupka-háznak hívta a közbeszéd, természetesen a tulajdonosok után. Még 2010 környékén is sokan a régi elnevezések formájában emlékeztek rá. Szórványosan “Thallerszéipü-”, vagy “Thaller-ház” alakban is emlegették a régiek.  


A Halupka-ház az 1950-es évek elején, a Földműves Szövetkezet idejében 1949-1956 körül (kép: Szépsolymár képarchívum)
A Halupka-ház az 1950-es évek elején, a Földműves Szövetkezet idejében 1949-1956 körül (kép: Szépsolymár képarchívum)

Üdítő kivétel, hogy az ilyen nagykapus, égetett téglával burkolt gazdaházaink egyike még csaknem eredeti formájában látható Solymáron. Ez az épület mondhatni kistestvére a művelődési háznak, hiszen mind stílusában, mind kialakításában rendkívüli módon hasonlítanak, talán nem véletlenül. Joggal feltételezhető, hogy a Halupka-ház mai formáját az a Jablonszky Ferenc (1864–1945) műépítész tervezte meg, aki később a művelődési ház századfordulós elképzeléseit is megvalósította.


Sajnos az idők folyamán a régi, díszes parasztházaink többsége eltűnt, vagy beleolvadt a kertvárosiasodó individuális eklektikába. A nevesített házakról szóló cikksorozatunkban így előkelő helyet kell kapjon a Halupka-ház nemcsak a stílusa és a fent említett tervező nimbusza miatt, hanem a ház eszmei értéke, az egykori tulajdonosaik története okán is.

Ami tényként elsőként elmondható: biztos, hogy a ház eredetileg nem így nézett ki. Az 1885-ös községi kataszteri térképen (a régi házszámozás szerinti 152-es számú épületet) egyszerű paraszti épületként jegyezték, a ház utcára néző “tűzfala” is jól kivehetően látszik. (A paraszti építészetben tűzfalnak nevezik a ház utcára néző oromzatát, vagyis a nyeregtető alatti, többnyire háromszög alakú homlokzatrészt.)


A mai József Attila utca (eredetileg József főherceg utca) a 18. század végétől, az új Templom körül elgondolt szabályosabb utcakép kapcsán alakult ki. Solymárnak ezen a részén elsősorban a módosabb gazdák éltek, az utcában jellemzően valamivel nagyobb földterületek kerültek kialakításra; az itt álló épületek zömében hosszabb parasztházak voltak gazdasági épületekkel. A finom különbség az említett kataszteri térképen jól érzékelhető.   


Az egykori tulajdonosról, Halupka Jánosnéról (Halupka Julianna édesanyjáról) készült portré. (Kép: Historia Domus, Szépsolymár képarchívum)
Az egykori tulajdonosról, Halupka Jánosnéról (Halupka Julianna édesanyjáról) készült portré. (Kép: Historia Domus, Szépsolymár képarchívum)

A Halupka-ház első ismert tulajdonosáról igen keveset tudunk. A családfő, Halupka János pesthidegkúti származású volt, ám a ház névadása nem hozzá, hanem inkább lányához, Juliannához (1865-1952) köthető. Őt ugyanis az akkori Solymár egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb embere, a későbbi községi bíró, Thaller (Motez) József (1862-1938) vette feleségül 1884-ben.

A parasztházat nagy valószínűséggel e házasság kapcsán alakították át később “L” alakúra és építették be az utca felőli udvari részt. Az égetett burkolótéglás homlokzat, a nagy íves kapubejáró leginkább 1890-1900-as évek trendjeire utal.  

Thaller Józsefet a faluban szimplán Szepi (“Szeipü”) bácsinak vagy “Szepi papának” nevezték, a Halupka családot pedig Haluknak rövidítette a közbeszéd. A “papa” elnevezés arról árulkodik, hogy József komoly népszerűségnek örvendett Solymáron. A házaspár a település vallásos és közösségi életének kiemelkedő támogatói közé tartozott, az ő példájukból világosan látszik, hogy régen a módosabbak, tehetősebbek mindenkor felelősséget éreztek a településért, – amit ha jól csináltak – a falu népe szeretetével és elismerésével honorált. Akár elöljáróként, akár magánemberként aki megtehette, feleslegéből célzottan a faluközösség javára adakozott valamilyen formában. Szepi bácsi rangos embernek számított ebből a szempontból, hiszen a Thaller-Halupka házaspár (többek között) a solymári egyházközség javára hatalmas (580 kg), Szent József tiszteletére szánt nagyharangot öntetett Slezák László budapesti műhelyében saját költségén. 


Thaller József és Halupka Julianna unokájukkal Schäffer Terézzel 1936. búcsúján, a ház udvarán a haranggal. (kép: Szépsolymár képarchívum)
Thaller József és Halupka Julianna unokájukkal Schäffer Terézzel 1936. búcsúján, a ház udvarán a haranggal. (kép: Szépsolymár képarchívum)
1936. szeptember 13-án a Halupka-ház udvaráról indult a harang a templomba (kép: Szépsolymár képarchívum)
1936. szeptember 13-án a Halupka-ház udvaráról indult a harang a templomba (kép: Szépsolymár képarchívum)

Az adakozókedv hátterében persze személyesebb, családi körülmények is meghúzódhattak. A 20. század elején Solymáron a családok átlagosan három-négy gyermeket neveltek fel, Thallerék családja azonban a helyi viszonyokhoz képest akkor meglehetősen kicsinek számított. Ráadásul egyetlen lányukat, Thaller Terézt is túlélték, aki kvázi fiatalasszonyként, mindössze 38 évesen hunyt el, hátrahagyva lányát, Schäffer Terézt, aki – a családi emlékezet szerint – nagyon szerette nagyszüleit.

Nem tudhatjuk, mennyire befolyásolták ezek a körülmények a házaspár adakozókedvét, de könnyen elképzelhető, hogy a gyermekek kevés száma hozzájárulhatott ahhoz, hogy figyelmük és anyagi lehetőségeik egy részét mind inkább a solymári közösség felé fordítsák. 

Az említett nagyméretű bronz harangot 1936. szeptember 13-án, a solymári búcsú vasárnapján szentelte fel Vedres Béla pestújhelyi apát, pápai prelátus. Csak hogy érzékeltessük az adomány nagyságát: a harang összköltsége – mai viszonylatban átszámolva – mintegy 7-8 millió forintnak felel meg azzal együtt, hogy a harangállítás technikai feltételeinek anyagi vonzatait is ők finanszírozták. Sajnos a Thaller-Halupka-féle nagyharangot (is) 1944 novemberében hadi célokra elszállították, mára nyoma sincs Solymáron, csak az a néhány archív kép, amelyekből fentebb szemezgettünk néhányat a Halupka-házzal összefüggésben. 


Thaller József a századfordulótól fogva 12 éven át volt a község bírója, ami szintén nem ok nélküli. Még a tisztségbe való megválasztása előtt “Szepi papa” kiharcolta, hogy a solymári vasút nyomvonala és a vasútállomás ott legyen ahol ma található. Eredetileg ugyanis a vonalat közelebbre tervezték a faluhoz, Szepi bácsi viszont akkor rengeteg solymári zöldségtermelő gazda érdekét képviselte harcias kiállásával, így került a vasút a mai, falutól kissé messzebbi helyére. Családi visszaemlékezésekből tudjuk, hogy Szepi kimagaslóan szorgalmas ember hírében állt, egyfajta “polihisztorként”, ezermesterként emlékeztek rá. A legvagyonosabb solymáriak között tartották számon, egy időben az ő tulajdona volt a Bajcsy utcai pékség és a mai művelődési ház telke is (ezekről külön cikkben emlékezünk majd meg). 


A vasútállomás megépülése után egyre több városi, polgári életmódot folytató család költözött Solymárra. Közéjük tartozott az építési vállalkozással foglalkozó Jablonszky-család is, amelynek tagjai feltehetően már korábban is megfordultak a faluban nyaralóként. Szepi bácsi tekintélyes helybéli lévén alighanem jó kapcsolatot ápolt velük a kezdetektől, így kézenfekvő lehetett, hogy az urbánus család fiatal építészét, Jablonszky Ferencet kérjék fel a Halupka-ház korszerűsítésére. Az eredmény magáért beszélt: az épület Solymár első égetett téglás gazdaházai közé tartozhatott, ami akkoriban kifejezetten modern, divatos és polgárias megoldásnak számított.

A századforduló környékén az égetett téglás homlokzati burkolás egyre inkább a polgáriasodás védjegyének számított, így a Halupka-ház a 19. század végi Solymár építészetének egyik iránymutató épülete lehetett.

Évekkel később Jablonszky Ferenc hasonló stílusban tervezte meg a mai művelődési házat. Solymáron ráadásul a modern építőanyagért sem kellett messzire menni: ekkor már javában működött Fried Zsigmond helyi gőztéglagyára, amely Solymáron és a környéken az elsők között tömör falazótéglát, burkolótéglát és tetőcserepet is gyártott. 


Szepi papa a harang adományozása után két évvel, 1938-ban meghalt. A Halupka-ház új tulajdonosa Szedlák János lett, de nem sokáig lakhatott benne, mert a háború gyökeres fordulatot hozott a település életében. Máig nem tudni pontosan, hogy mi történt Jánossal, ellentmondásosak az információk sorsáról. Egyesek szerint a háború során szovjet hadifogságba került, mások szerint 1945-ben elesett. Ami biztos, hogy 1946-ban a Halupka-házban lakó családjának valamennyi tagját kitelepítették Németországba. Szedlák János nem szerepelt a kitelepítési listán, így a házát nem utalták ki az újonnan betelepülő magyar családok részére. A Halupka-ház ekkor egy időre üresen maradt, mígnem 1949-ben állami tulajdonba került és a Solymári Földművesszövetkezet kapta meg. Ebben az időben termény “átvevő pontként” hasznosították tágas helyiségeit. 


A Halupka-ház az ezredforduló után is tartja eredeti formáját (Kép: Seres István)
A Halupka-ház az ezredforduló után is tartja eredeti formáját (Kép: Seres István)
1956 után a Halupka-ház méltóbb szerepet kapott: az épület egy részét körzeti orvosi rendelőnek és orvosi szolgálati lakásnak alakították át. Itt praktizált a solymári származású Dr. Máriaházy (Miereisz) János körzeti orvos nyugdíjazásáig, 1966-ig.

Az ezt követő évek bizonytalanok, de az biztosnak tűnik, hogy 1975-ben már az iskola részére hasznosították, két szükségtantermet alakítottak ki, majd 1977-től a községi tanács költségvetési osztálya vagy üzeme munkálkodhatott benne. 1987 év végén azonban ezt is felszámolták, és beszüntették. A Halupka-házat ezután átmenetileg a PEMÜ használta fel raktározásra. Aztán elérkezett a rendszerváltás, az önkormányzat előbb bérbe adta, majd eladta a Waldorf Alapítványnak, amely kezdetben gyermekek számára alakított ki tantermeket. A ház jelene azóta is a gyermeknevelésről szól: ma Waldorf-pedagógusképzést működtetnek benne. 


Máriaházy doktor bölcsödei dolgozók gyűrűjében (Kép: Szépsolymár képarchívum)
Máriaházy doktor bölcsödei dolgozók gyűrűjében (Kép: Szépsolymár képarchívum)

A Halupka-ház udvara, pincelejárója és a nagykapu kerékvetője (Kép: Seres István)
A Halupka-ház udvara, pincelejárója és a nagykapu kerékvetője (Kép: Seres István)

A ház az 1980-as évek elején egy május 1-i felvonuláskor (kép: Szésolymár képarchívum)
A ház az 1980-as évek elején egy május 1-i felvonuláskor (kép: Szésolymár képarchívum)

Az ezredforduló környékén létezett egy elismerés, amely a Solymár Mecénása Díj néven több alkalommal kiosztásra került. Ha ma létezne ilyen és épületnek is lehetne adományozni, vagy a helyi múltra nézve hiánypótló jelleggel posztumusz osztható volna, akkor a Halupka-ház kapcsán Thaller Józsefet és Halupka Júliát biztosan felterjesztenénk rá. Szerencsére a házuk még megcsodálható, a védett házak közé tartozik. Ha arra járunk, legalább az épület emlékeztet minket lakóira és életművükre. Érdemes figyelni, és vigyázni rá!     


Milbich Tamás


Felhasznált irodalom:

Franziska Milbich-Münzer: Solymár Családkönyve I. (2024)

Seres István: Adalékok Solymár történetéhez (2002)

Seres István: Solymár története és néprajza (1997)

Milbich-Hegedűs: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000

Budavári Mihályné Schäffer Julianna visszaemlékezései (Szépsolymár)

Historia Domus


Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra:

© 2009-2025

SOLYMARIVAR.COM

SZEPSOLYMAR-LAB.COM 

bottom of page