Háztörténetek: Népbolt
Updated: 7 days ago
Solymáron ma is állnak olyan házak, amelyeknek saját nevük van. Ezek az elnevezések többnyire egykori tulajdonosaik, lakóik vagy családjaik emlékét őrzik, és különösen érdekesek a régi solymári lakosság szempontjából. Amikor a település kiterjedése még emberléptékű volt, és szinte mindenki ismert mindenkit, a házak nevei a mindennapi tájékozódást is szolgálták. Egyfajta szóbeli „Google Térképként” működtek: elég volt megemlíteni egy ház nevét, és a helybeliek máris tudták, melyik épületről, családról vagy utcáról van szó.
A nevesített házaknak azonban nemcsak gyakorlati szerepük volt. Mindegyiknek megvolt a maga története, korszaka és sajátos hangulata éppen a tulajdonosaik révén. Hacsak példaként a Halupka-házat, a Winkhardt-házat, a Pettes-házat vagy a Muttnyánszky-házat említjük, akkor felsejlik, hogy a nevek mögött emberi sorsok, családi örömök és tragédiák, olykor több nemzedéken át öröklődő emlékek húzódnak meg. Ezek a házak a település kollektív emlékezetének különleges szigetei, amelyek akkor is őrizhetik egykori lakóik történetét, amikor maguk az épületek vagy az eredeti családok már rég eltűntek.

Az elnevezéseket sok esetben már csak az élő szájhagyomány tartja fenn, így félő, hogy annak megszakadásával a háznevek és történeteik is könnyen feledésbe merülhetnek.
Új cikksorozatunkban a "süllyedő" háznevek nyomába eredünk. Szeretnénk felidézni nevüket és történetüket, hogy megőrizzünk valamit ezekből. Szerintünk ezek nemcsak önmagukban érdekesek, de valamit hozzátesznek a helyi múlt megértéséhez és az épített örökségünk megbecsüléséhez is.
Első emblematikus házunk a mai Bajcsy utcában lévő ruházati bolt, amelyet egykor Tallér-házként ismertek, de a szájhagyományban, nevesített házként, talán a mai napig “a Népbolt”-ként maradt meg.
A Népboltokat az 1950-es években, a Rákosi-korszakban hozták létre, a magánkereskedelem felszámolása és államosítása után. A törvényhozás célja ezzel az volt, hogy a vidéki kisvárosok és falvak lakosságát ellássák a mindennapi élethez szükséges alapvető árucikkekkel. Míg a fővárosban és a nagyobb városokban a KÖZÉRT vállalatok üzemeltették az élelmiszerboltokat, addig a vidéki településeken a NÉPBOLTok jelentették a kiskereskedelem gerincét. Lényegében ezek váltották a szatócsboltok szerepét. Az emblematikus solymári épület történetét szerencsére Behovics Mátyásné Tallér Mária (1938-2026) visszaemlékezése nyomán jól ismerjük.

Hajdan Tallér (Taller/Tű) János (1912-1980) vásárolta meg az akkor még Erzsébet királynénak nevezett utca 13 sz. alatti házat (1936), amely a szokásos stílusban megépített egyszerű parasztház volt. Az utcai frontra merőlegesen ezután építtetett üzletnek alkalmas helyiséget, amelyben rövidesen vegyeskereskedést (szatócs boltot) nyitott. 1938-ra megszaporodott a forgalom, ezért rövidesen növelte az alapterületet. Raktárhelyiséggel és fedett kapubejáróval egészült ki. (Azt is tudjuk, hogy az építőmester Draxler János volt.)

A ház egyik különlegessége, hogy az utcafronton lévő közkút – amely egykor a telekhatáron állt – a homlokzatba süllyesztve, fülkében, ma is látható.
A kút egyébként nagyon régi, 1928-ban is már bőven állt, erről tanúskodik az eredeti beton fellépőben lévő évszám. A húszas évek végén a kút fellépőjét mintegy 40 cm-nyi betonnal megemelték. Sajnos az eredeti faragott évszámot ma már a legújabb réteg, a térkő járdaburkolata fedi, de a 2000-es évek járdaépítő munkásainak hála az új fellépőbe az 1928-as évszámot jelzésképpen belekarcolták. A kút egyébként 25-30 méter mély, mai napig kőburkolattal rendelkezik, azaz nem a modernebb betongyűrűs kivitel. Ez a kút virágkorában 8-12 család vízellátásáról gondoskodott.

1938 után a bizonytalan háborús évek miatt a tulajdonos sokszor volt távol, és ekkor felesége és annak édesanyja vitték az üzletet. A front közeledtével az áruellátás akadozott, 1944. karácsonyát követően megszűnt. Az érkező német hadsereg ugyanis a boltot rekvirálta, de a család az árukészlet nagyrészét még időben egy rejtekhelyre menekítette. A Tallér-család a szomszédban, a Folláth-családnál kapott helyet. Egy szomszéd valamilyen oknál fogva felfedte a katonáknak a rejteket, így a maradék szatócsáruból mondhatni semmi sem maradt.

A gazda, Tallér János a hadifogságból visszatérve 1946-ban nagy reményekkel újraindította kereskedését. Kitakarította a boltban felhalmozódott, helyenként 30-40 cm magasan álló lótrágyát, ugyanis a katonaság istállónak használta a helyiséget. Az újrainduló szatócsbolt kezdő készlete mindössze egy vég textil volt, ami ki tudja hogyan, de “túlélte” a rekvirálást.

A politikai helyzet durvulásával a tulajdonos három év után ismét kénytelen volt bezárni a kereskedését, majd 1950-ben „kiigényelték" a helyiséget a Népbolt hálózat részére, így vált élelmiszer üzletetté az egykori szatócsbolt. 1951-ben további szobát is bevontak. Kis idő múlva az üzletet textil és cipő profillal Ruházati Bolttá alakították, ami sikeresen működött 1969-ig. A hetvenes évek vége felé a forgalom csökkenni kezdett, de lehetőség nyílt a szoba államtól való visszaigénylésére. Ehhez persze “kártalanítani” kellett az államot, amelynek összege akkor 4000 Ft volt. 1989 után egy ideig még ruházati boltként működött, majd az 1990-es években papír- és írószer bolt váltotta, mígnem 2005-ben az üzleti tevékenység gyakorlatilag megszűnt. Napjainkban azonban ismét kereskedésként működik.
Milbich Tamás
Felhasznált irodalom:
Milbich-Hegedűs: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000
Behovics Mátyásné Tallér Mária emlékirata (Szépsolymár Archívum)






















Comments