Wüstenrot-Solymár – hogyan tovább Partnerschaft?
Wüstenrot és Solymár együttműködésének története 1986-ban egy spontán ötlettel, a férfikórus fellépésével és a kitelepített solymáriak őszinte örömével kezdődött, ami 1989-ben hivatalosan partnerkapcsolattá vált. A Wüstenrottal való partnerség első évtizede igazán gyümölcsözőnek bizonyult, majd néhány évvel később kissé kimerülő pályára állt. Hullámzó intenzitással a mai napig a legrégebbi hivatalosan fennálló kapcsolatunknak számít. Az aláírás óta csaknem negyven év telt el, ez idő alatt a kérdőjelek is halmozódni kezdtek. Miben áll a wüstenroti partnerkapcsolatunk múltja jelene és jövője? Ezt a kérdést boncolgatjuk mostani írásunkban a kényes felvetésektől sem mentesen.
Kezdetek
Solymár már a ’80-as évek első felében kereste leendő testvértelepülését. A nyugatnémet Wüstenrottal kialakított kapcsolatot azonban két korábbi, egy keletnémet és egy felvidéki településsel folytatott sikertelen próbálkozás előzte meg. A sikeres találat története 1986-ig (más forrás szerint 1985-ig) nyúlik, és szorosan összefonódik a kitelepített solymáriak sorstörténetével.
Úgy kezdődött, hogy az akkori solymári férfikórus tagjai meghívást kaptak az Öhringen nevű település Urbanus Gesangverein kórusától egy fesztiválfellépésre. Ezen a fellépésen összeismerkedtek az innen 150 kilométerre fekvő Neuhütten település férfikarával, a Gesangverein Sängerlust tagjaival.
Ezek között több kitelepített solymári énekelt, többek között Strack György, akinek édesanyja éppen akkor ünnepelte születésnapját. Hirtelen ötlettől vezérelve a neuhütteni karnagy, Werner Schoch kitalálta, hogy a solymáriakat elviszi otthonába, hogy közösen felköszöntsék Strack György édesanyját.
A férfikórus derűs optimizmussal elfogadta az invitálást, kitértek Neuhüttenbe köszöntőt énekelni, aminek spontanaitása olyan hangulatosra sikeredett, hogy még egy rögtönzött koncertet is adtak a helyi templom előtt. Fontos pillanat volt ez, hiszen hosszú évek után a kultúra által találkozott újra solymári a solymárival.
A találkozás emelkedettségében Strack Gyuri bácsi felvetette, hogy fejlesszék barátivá a hirtelen örömöt a kórusok között. Ez látványosan megtörtént, aminek eredményeként 1987 tavaszán a solymáriak újra ellátogattak Neuhüttenbe, immár a Sängerlust kórus látta vendégül őket.
(Az akkori fellépés hanganyaga a Rádió2083 oldalán meghallgatható.)
A virágzás ideje
A szimpla kórusbarátság olyannyira lelkesítővé vált Solymáron és Neuhüttenben egyaránt, hogy 1989-re érezhetően többre lett hivatott. Hazánkban ekkor már érződött a szabadság szele, Strack Gyuri bácsi pedig javasolta az ottani polgármesternek (Ernst Schlagenhauf-nak), hogy emeljék a szimpla kórusbarátságot hivatalos partnerkapcsolattá Solymár és Neuhütten között. Schlagenauf-ot nem kellett sokat győzködni, 1989. május 6-án Solymáron, majd a nyár végén a neuhütteni Burgfriedenhalle sportcsarnokban Bogdán Istvánné solymári tanácselnökkel kölcsönösen aláírták a testvérvárosi okmányokat. A Wüstenrot-Solymár kapcsolat létrejötte különleges abból a szempontból is, hogy
ez volt hazánk első német-magyar partnerségi kapcsolata a rendszerváltás hajnalán, ennél fogva a németországi magyar nagykövet is részt vett az aláírási ceremónián.
A partnerkapcsolat az ezt követő években látványosan gazdagodott: mind a wüstenroti, mind a solymári önkormányzatok vezetői és képviselő-testületei kölcsönösen látogatták egymást tapasztalatcsere céljából, de természetesen jó alkalmak voltak ezek arra is, hogy rendszeresen megosszák egymással kulturális értékeiket. A kezdeti időszak talán legfontosabb lelki hozadéka nyilvánvaló volt: segített abban, hogy a mesterségesen szétszakított solymáriak ismét egy közösség tagjainak érezhették magukat. Új emberi kapcsolatok, születtek, kilépve az intézményi keretekből személyes barátságokká és családi ismeretségekké váltak, kórusok, zenekarok és tánccsoportok találkoztak, valódi kulturális pezsdülést jelentett a települések számára.
Lassú lanyhulás
A történet azonban nem töretlen. Az ezredforduló után fokozatosan csökkent a kapcsolat intenzitása. A 2009-ben, a partnerség huszadik évfordulóján készült solymári sajtóbeszámoló már arról írt, hogy az együttműködés az évek során kissé ellanyhult, és szükségessé vált annak megerősítése, új tartalommal való megtöltése.
Természetesen ennek egyik fő oka az volt, hogy a kitelepítést és a partnerség kezdeteit személyesen is átélő, a kapcsolat érzelmi lényegét is értő emberek fokozatosan eltávoztak. Az új generációknak pedig (sem itt, sem Németországban) már nem volt saját élménye a partnerség 1986-os lényegével.
Csupán annak protokolláris hagyományába belenőve megörökölték annak gyakorlatát, de természetesen a nagy távolság is nehezítette a gördülékeny kapcsolatot.
Többek szerint az ezredforduló utáni első évekre kissé kényszeredetté vált a hivatalos kapcsolat, ám természetesen mindig voltak letagadhatatlan előnyei, amit a települések mindkét irányba ma is élvezhetnek, bizonyos keretek között. Mára úgy tűnik, hogy a kapcsolat előnye és talán hátránya is egyben a protokollaritás, vagyis az intézményi keretezés. A közösségi és emberi motiváció halványodása – kimondva, kimondatlanul – általában kényelmetlen érzetként vetül rá a partnerkapcsolat megítélésére ennyi idő után.
Gyorsan tegyük hozzá: ezt a jelenséget megjelenése óta igyekeztek minden időben javítani a települések felelős vezetői és résztvevői: a 2009-es jubileumi találkozó egyik deklarált célja például éppen az lett, hogy a kapcsolattartást megerősítsék és lehetőleg új tartalommal töltsék meg.
A negyven év alatt folyamatosan voltak olyan szerveződések, amelyek többé-kevésbé tartották a kapcsolatot Wüstenrot és Solymár között, mindig voltak olyanok, akik szívükön viselték és tettek is azért, hogy kölcsönösen közelebb hozzák egymáshoz a két települést. Itt elsősorban a mindenkori önkormányzaton túl az akkori Német Kisebbségi Önkormányzat tagjaira, a tánccsoportokra, az énekkarokra, zenekarokra, az iskolára, a Heimatverein Falukör Egyesület tagságára illetve számos szervezeten kívüli családra és magánemberre érdemes gondolni, akik hosszú időn át voltak a partnerkapcsolat állandó segítői.
2009-2010 környékén a partnerség látványosan felívelt, többek között a leleményes Heinz Nägele wüstenroti polgármester nagylelkűségének köszönhetően, akinek óriási élmény volt megismerkedni Solymár múltjával és hagyományaival.
Nagy potenciált látott a partnerkapcsolatban: elhatározta, hogy egy felújított 1954-es Deutz traktorral elutazik a településünkre a kapcsolat erősítésének jegyében. A Solymár-Wüstenrot közötti mintegy 1000 kilométert a veterán traktorral tette meg, és a magyar határon a solymári traktorbarátokkal konvojban érkezett meg Solymárra. Végül Nägele traktora jóval a várakozások fölötti áron jótékonysági árverés keretében a solymári búcsúban új gazdára talált. Nägele az utóbbi idők egyik leglelkesebb németországi támogatója volt a közös ügynek, ezért 2014-től Solymár Díszpolgára címet viseli a két település közötti kapcsolat ápolásában végzett munkájának elismeréseként.
A hullámzó intenzitású kapcsolat mindezzel együtt összességében inkább laposodó görbét mutat. Jellemzően jubileumok alkalmával időről-időre erőre kap, ekkor válik láthatóvá és ekkor tud kilépni intézményesült kereteiből is. 2016-ban (Solymár 750-es évfordulóján) például Wüstenrot 82 fős küldöttséggel vett részt a solymári búcsúban és egy létrás tűzoltóautót is hoztak ajándékba Solymár önkéntes tűzoltóinak. 2018-ban a tűzoltószertárunk felépítéséhez adott segítséget a wüstenroti önkormányzat. Természetesen a viszonosság és értékek tekintetében egészen eltérőek az erőviszonyok a felek között. Általában dilemma, hogy mi újat lehet mutatni 40 év után, és ez nemcsak Solymárra, hanem Wüstenrotra is igaz. Solymár leginkább a kultúrájával, és hagyományőrzésével tudott hozzájárulni a közös ügyhöz, míg Wüstenrot nyugati adottságaival, a technikai és innovációs előnyeivel járult hozzá a testvérkapcsolathoz.
A jövő
A partnerkapcsolatok “lélektanával” kapcsolatosan számos szociológiai kutatást végeztek. A több, mint negyven éves Solymár-Wüstenrot barátság a jelek szerint iskolapéldája az általános megfigyeléseknek. Nem egyedi jelenség, hogy a kezdeti közösségi lelkesedés először intézményesül, hivatalos partnerséggé virágzik, majd lassú kiüresedés vagy megszűnés jellemez. Ennek ellenére nem állítható, hogy minden partnerkapcsolatnak szükségszerűen ki kell üresednie, vagy meg kell szűnnie ha elér egy bizonyos életkort.
A kutatások szerint a partnerségeknek felismerhető fejlődési és átalakulási dinamikájuk van, fennmaradásukhoz rendkívül fontos a fenntartás szándékának folytonos kinyilvánítása, a kiüresedés jeleinek ellenére is.
Egy nyolc német város partnerkapcsolatait vizsgáló tanulmány alapján kijelenthető, hogy az ilyen együttműködések sorsát önmagában nem a hivatalos megállapodás ténye határozza meg elsősorban. Legalább ilyen fontos, hogy milyen habitusú az aktuális intézményi háttér amely mögötte áll, vannak-e olyan személyek és közösségek, amelyek őszintén és ténylegesen törődnek vele. Harmadsorban pedig valóban fontos tényező, hogy képes-e a kapcsolat a megváltozott körülményekhez alkalmazkodva új tartalmakat, új szereplőket és rugalmasabb együttműködési formákat találni. A tanulmány rámutat, hogy egy élő partnerkapcsolat a mai generációk számára is tud élénk találkozási, tanulási, kulturális vagy közösségi lehetőségeket teremteni, ami tovább öregbítheti a partneri viszonyt.
Egy partnerkapcsolat esetében (is) kifejezetten előnyös lehet mindkét fél számára, ha a történelmileg kialakult hagyományain, kulturális örökségén keresztül tartják a kapcsolatot. Egy élő partnerség mögött valójában mindig találunk hiteles, aktív szereplőket és friss tartalmakat, a megújulás valójában ezen múlhat leginkább.
Solymár-Wüstenrot viszonylatában egy biztosan kijelenthető: a kapcsolat maga komoly hagyománnyal rendelkezik, a megújuláshoz azonban hiányzik néhány összetevő.
Érdemes pár szóban eloszlatni azt a tévhitet is, hogy ez a partnerkapcsolatunk pusztán sváb ügy lenne. Való igaz, hogy a solymári őslakosság traumájából sarjadt, sokáig a helyi nemzetiségi hagyományok éltették, jellegében egyértelműen a nemzetiséghez kötődik. Ám van minden solymári által értelmezhető szimbolikus olvasata, amely a nemzetiségi hagyományokkal kevésbé azonosuló solymáriak számára is üzenet értékű lehet. 1985-ben a partnerkapcsolatot kifejezetten a kultúra szeretete, a gyógyulás és a kapcsolatteremtés szándéka hívta életre. Ezek pedig igazán modern, egyetemesen is felfogható kollektív értékek, amelyek megállják a helyüket akár az összeurópai felfogásban. Az IEP – Institut für Europäische Politik kutatóintézetének 2024-es tanulmánya szerint a politikai gyakorlatban nagy elvárások fűződnek a testvérvárosi kapcsolatokhoz, hiszen eredetileg a megbékélés eszközeként tekintenének rájuk az öreg kontinensen. Céljuk pedig az lenne, hogy hozzájáruljanak az európai identitás egységesebbé válásának fennkölt gondolatához.
A Solymár-Wüstenrot partnerkapcsolat legsikeresebb pillanataiban az egész településnek hasznára volt: a solymári és a wüstenroti iskolák között kölcsönös diák- és tanárlátogatások, önkormányzati tapasztalatcserék alakultak ki, nem beszélve a közös kulturális élményekről. Solymáron – véleményünk szerint – ezt a partnerkapcsolatot sokkal többen becsülnék, ha az a kezdeti sikerekhez hasonlóan többet jelentene puszta protokollnál.
Persze mindez ma hatalmas kihívás. Komoly feladatot, munkát, együttműködést és elsősorban újraértékelést igényelne.
De ne feledjük: a Wüstenrottal kötött partnerkapcsolat mögött negyven évnyi emberi ráfordítás, érzelmi energia és munka halmozódott fel. Ezt a partnerséget valódi szándékok hozták létre, szép emberi kapcsolatok kísérték, ráadásul a solymári kultúrából, emlékezetből és hagyományból nőtt ki a gyógyulás jegyében. Az alapítás szándéka ma is garancialevél lehetne. Jó volna nem elengedni.
Milbich Tamás
Felhasznált irodalom:
Ben J. S. Hoetjes: Trends and issues in municipal twinnings from the Netherlands (2009)
Hegedűs András: Egy jó ürügy (Solymári Hírmondó, 2019. szeptember)
Hegedűs András: Nyolcvan éves a wüstenroti kapcsolat főszervezője (Solymári Magazin, 2012. szeptember)
Hegedűs András: Nyugatnak mutat példát a solymári hagyományőrzés (Fixpont, 2008. október)
M. Tamás – H. András: Solymári Arcképcsarnok 1266–2000 (2011)
Riese, Dorothee – Reiter, Renate – Lenhart, Simon – Gröbe, Benjamin – Grohs, Stephan: Dead or alive? Erfolgsbedingungen für europäische Städtepartnerschaften. In: integration, 47. évf. (2024), 3. sz.
Seres István: Adalékok Solymár történetéhez (2002)
Seres István: Solymár története és néprajza (1997)
Solymári Férfikórus: https://solymariferfikorus.blogspot.com
Comments