• Milbich Tamás

Középkori elmélyülés a solymári templomban

A római katolikus templom jubileumi műsorának zárásaként hangzott el Homor Ferenc előadásában egy nagyon régi és ritkán hallható hálaadó ének az ún. Peer-kódexből. A kézirat vélhetően a 16. század első negyedében készülhetett. Szent Elek és Remete Szent Pál legendáin kívül vegyes imádságokat, énekeket tartalmaz, többek között a Szent László-éneket, és Apáti Ferenc, valamint Vásárhelyi András kantilénáját (népdalát). Cikkünkben most külön videón újra elérhetővé tettük a csodálatos kontemplatív keresztény imádságot, valamint alább olvasható és hallható az előadóval, Homor Ferenccel készített rövid interjú is.



A Peer-kódex Peer Jakab piarista tanárról kapta a nevét, akiről az tudható, hogy 1777-től 1792-ig Pozsonyban történelmet tanított. Itt tartózkodott akkor, amikor II. József feloszlatta a szemlélődő szerzetesrendeket, és a kódex ekkor kerülhetett a tulajdonába. Érdekes párhuzam, hogy ugyanennek a rendelkezésnek köszönhetően kerültek a solymári templomba a ma is látható bútorok jórésze. Peer halála után Jankovich Miklós vásárolta meg a nyelvemléket, majd az ő halála (1846) után 1852-ben a Nemzeti Múzeumba került. A kódex érdekessége továbbá, hogy eredetileg személyes használatra és nem pedig kolostori célokra készült, erről a méretén kívül a tartalma is tanúskodik.

A solymári jubileum záróakkordjaként elhangzó darabról az előadóval, Homor Ferenccel beszélgettünk: „Az elhangzó gregorián dallam egy középkori nyelvemlék. Magyar nyelven, szólal meg, amit egy kódexben találtak, de ez nem annyira elterjedt és ismert. Talán azért is lehet, mert elég nagy a hangterjedelme legalábbis nekem 71 évesen. Ez lényegében egy Te Deum, vagyis hálaadó ének, amit úgy éreztem, hogy nagyon is passzol a kétszáz éves solymári templom jubileumához. Elég indok arra, hogy hálát adjunk ilyenformán is. Ez a mű szembejött velem, tehát nem én választottam, hanem egyszerűen a kezembe akadt, pár nappal a jubileumi ünnepségsorozat előtt.



Mivel nem volt aki elénekelje, ezért én lettem az előadója. A Jóistentől úgy tűnik szép hangot kaptam, amiről mostanáig azért annyira nem igazán tudtam. Mindenesetre volt egy erre terelő esemény az életemben, amikor sorkatonának kellett volna lennem 20 éves koromban. Én nem nagyon szerettem volna katonának állni, ezért elébe mentem úgy, hogy jelentkeztem a honvédség kórusába a Magyar Néphadsereg Központi Művész Együttesének Férfi Karába. (Úgy emlékszem így hívták ezt akkor.) Rögtön fel is vettek. Azt mondták, hogy amennyivel több fizetést adnak ott, mint az előző könyvtárosi munkahelyemen, azt fordítsam inkább az énektanulásra.

Egy ideig azután keresztanyámhoz (Simányi Erzsébethez) jártam éneket tanulni, a mai napig hálás vagyok neki. Ő arra vigyázott a leginkább, hogy el ne rontson valamit. Aztán persze a honvéd kórusos időszakom is véget ért, mert nem szerettem volna öt évre elkötelezni magamat, mint polgári alkalmazott. Onnantól kezdve már csak amatőr kórusok fogadtak be énekelni. Volt úgy, hogy szívesen mentem, volt úgy, hogy a feleségemmel közösen mentem csak, de igazából onnantól kezdve az éneklés egyre kevésbé volt meghatározó az életemben.


Úgyhogy most én magam csodálkozom a legjobban, hogy a Jóisten velem tolmácsolja ezen az alkalmon a hálaadó éneket. Tudom, hogy ez most ebben a formában nagyon nagyképűnek hangzik, de nagyon szeretem a Jóistent. Katolikusként éltem az életemet eddig is és itt Solymáron is szívesen vállalok aktív részvételt. A négy gyermekem közül kettő itt él Solymáron, és ez hét unokát jelent. Azért, hogy ne kelljen mindig ingázni, vállaltuk a feleségemmel, akivel 47 éve vagyunk házasok, hogy akkor inkább itt kezdünk egy szép csendes nyugdíjas életet.

Úgy adódott, hogy jártam a szentmisére láttam, hogy nincs ministráns, még a Csaba atya idejében, akkor jöttem ministránsnak. Abból az lett hogy most akolitusként, világi lelkipásztorként kisegítőként többet is vállaltam. Zavarban voltam, hogy én ilyen feladatot kapok, de aztán úgy tűnt, hogy az éneklés a szolgálat is találkozott a lelkem igényével, illetve a Jóisten szándékával is. Úgyhogy, én szeretek itt lenni ebben a templomban aktívan is.”


Hangfelvétel: Rádió Solymár, Horváth Imre

Kép: Barcsik Géza

Videó, szöveg: Milbich Tamás




Legújabb blogbejegyzés:
KULCSSZAVAK:
Legrégebbiek:
Keresés kulcsszavakra: