- Hegedűs András
Húsz éve búcsúztunk
Adósságot törlesztünk a következő sorokban: majdnem elfeledkeztünk ugyanis egy húsz éves évfordulóról: nemrég múlt két évtizede annak, hogy a solymári református egyházközség búcsút kényszerült venni Szigethy László tiszteletes úrtól, aki a közösség első saját papja, és túlzás nélkül a történetének egyik legjelentősebb személyisége volt. Az alábbiakban rá emlékezünk.
Szigethy László - vagy ahogy még a felnőttek, meglett családapák is hívták: Laci bácsi különleges lelkész volt. Látott már olyat a világ, hogy valaki felnőtt fejjel, érett emberként váltott hivatást és kezdett teljesen új életvitelt, de arra viszonylag kevés példát ismer még a hivatalos egyháztörténet is, hogy valaki 55 évesen kezdje meg lelkészi tanulmányait - márpedig vele pont ez történt, egy igen kacskaringós, több földrészen eltöltött életút után. 61 éves is elmúlt már, amikor elmondhatta első "hivatalos" istentiszteletét, és még ennél is idősebb volt, amikor nekilátott egy vadonatúj templom építésének, lelkészi pályája egyetlen igazi állomáshelyén, Solymáron.
Az 1923-ban született Szigethy [igazolványa szerint, hivatalosan Szigeti] László szegény családból indult neki az életnek: még fiatalon került a korabeli operett-társulatok egyikéhez, ahol színészként és titkárként is dolgozott, de karrierjét hamar kettétörte a politika: képességeit majd\' egy éven keresztül csak egy sztálinista nagyüzem építkezésén kamatoztathatta. Politikai továbbképzésnek mindenesetre jók voltak a hejőcsabai hónapok - az 1956-os forradalom leverése után rögtön tudta: jobban jár, ha legalább egy óceán választja el szülőhazájától.
Kanadai évei alatt jelentős kereskedelmi és könyvelési ismeretekre tett szert, így amikor az 1963-as amnesztiát követő években számára is megnyílt a lehetőség a visszatérésre, immár új, és a politikától is távol eső területen tudott magának biztos megélhetést találni. Nem sokkal a hazatérése után - immár jóval negyvenen felül - családot is alapított, és választottja révén (aki egy Balaton-vidéki református lelkész lánya volt) egyre többször ötlött az eszébe: gyerekként még az egész családja azt jósolta, hogy valaha pap lesz belőle.
1978-at írt már a naptár, amikor hősünk (szigorúan csak Szigeti néven, és csak esti tagozaton) beiratkozhatott református teológiai képzésre, és 1984 volt már, amikor el is végezte azt. Óbudai lakos lévén a lakhelyéhez legközelebbi egyházközségek egyikére, Pilisvörösvárra került, ahol a hivatalban lévő, nála jóval fiatalabb lelkipásztor - első meglepődéséből felocsúdva - viszonylag gyorsan megtalálta a mindenki számára ideális megoldást: kerüljön az új tiszteletes Solymárra, amely közösség ellátása egyre nagyobb gondot okozott a fiatal lelkész számára.
Laci bácsi - ahogy Solymáron rövid időn belül mindenki hívta - a kinevezését követő hónapok során egymaga kutatta fel szívós munkával a faluban élő református családokat, majd igyekezett mindent megtenni azért, hogy átragassza rájuk a lelkesedését. Szervező munkája révén a gyülekezet létszáma sosem látott nagyságúra, közel 500 fősre duzzadt, ehhez azonban mindenekelőtt az kellett, hogy otthont kaphasson a közösség: az ő hivatali idejében, s nagyrészt az ő szervezésében épült meg a 80-as évek második felében, a korábbi rogyadozó vályogház helyén a ma is álló, új templom, rendkívül erős politikai ellenszélben.
A Solymári Református Missziós Egyházközség 1988-ban vált önállóvá, ekkor választotta a közösség Laci bácsit is első hivatalos lelkipásztorává. A már 65 éves koron felül járó lelkész még akkor sem hagyott fel a "missziós" tevékenységgel az általa protestánsként azonosított - túlnyomórészt frissen, legfeljebb 5-10 évvel korábban beköltözött - családok körében, sőt sok része volt abban is, hogy a református családok egyike protestáns cserkészcsapatot szervezett a "vasárnapi iskolából" már kinőtt tizenévesekből (főleg lányokból), valamikor a \'90-es évek elején.
A színészként elsajátított "színpadi" fegyelem élete utolsó hónapjait is meghatározta: a \'90-es évek derekán már tudni lehetett, hogy nagybeteg, de amikor vasárnaponta "közönség" elé kellett lépnie, senki sem látta rajta, milyen kevés van már hátra számára. 1995. április 27-i halála épp ezért szinte mindenkit megdöbbentett; egy héttel későbbi temetése talán az utolsó olyan solymári gyászszertartás volt, ahol a gyászmenet elhaladásának idejére le kellett zárni a falu főutcáját a forgalom elől.
Szigethy Laci bácsi halála után a solymári református közösség egy időre kettészakadt: az utódlás kérdését illetően ugyanis több álláspont fogalmazódott meg a következő hónapokban. A vita csak 1996-ra ért nyugvópontjára - az akkor kinevezett solymári lelkész, Pásztor Antal azonban azóta alighanem minden érintett számára bizonyította, hogy méltó az elődjétől átvett örökségre. Ha pedig ma bepillantunk a református közösség egy-egy rendezvényébe, ahol ott látjuk a Szigethy tiszteletes által 25-30 éve "bevonzott" családok tagjait, vagy akár csak végignézünk az azóta többgyerekes anyává érett egykori református cserkészlányok példás életvitelű családjain, bízvást kimondhatjuk: Laci bácsi szellemisége ma is meghatározó a solymári protestánsok életében.
H. A.
