A XX. század első felének solymári történelmében meghatározó, szinte megkerülhetetlen személyisége volt Hufnagel Ferenc plébános, akinek az első világháború végétől a kitelepítést megelőző napokig úgyszólván mindenhez köze volt, ami a faluban történt. Az utókor mégis hajlamos őt elítélni az alapján a már többször cáfolt hiedelem alapján, mely szerint a kitelepítés napjaiban sorsára hagyta a solymáriakat. Nem érdemes rá neheztelni, aki teheti, inkább tartsa meg jó emlékezetébe

Adósságot törlesztünk a következő sorokban: majdnem elfeledkeztünk ugyanis egy húsz éves évfordulóról: nemrég múlt két évtizede annak, hogy a solymári református egyházközség búcsút kényszerült venni Szigethy László tiszteletes úrtól, aki a közösség első saját papja, és túlzás nélkül a történetének egyik legjelentősebb személyisége volt. Az alábbiakban rá emlékezünk. Szigethy László - vagy ahogy még a felnőttek, meglett családapák is hívták: Laci bácsi különleges lelkész volt

1946 április közepére a solymáriak számára is nyilvánvalóvá vált, hogy a kitelepítést nem kerülheti el a község, már csak az volt kérdéses, hogy kikaphat mentesítést. Az érkező hírek fokozódó lelki traumát jelentettek a solymáriaknak, ám papjuktól nem várhattak segítséget, Hufnagel Ferenc plébánosnak ugyanis időközben el kellett hagynia a községet. Egyedül egy 25 éves fiatal káplán maradt a plébánián,tőle kérhettek vigasztalást a keserves út előtt állók, és ő állt a temetőben

Egy település helytörténetének dokumentumai sokfajta eseményről tudósíthatnak: hírt adhatnak akár ünnepélyes, akár tragikus történésekről, de olyan hétköznapi esetekről is, amik a maguk idején csak az érintettek számára bírtak jelentőséggel. Az viszont ritkaság, ha egy hivatalos dokumentum kimondottan vicces, mulatságos történetet rögzít és tár az utókor elé... A közelmúltban mégis egy érdekes, és - legalábbis utólag visszatekintve - mulattató, solymári vonatkozású történet n