A Gyümölcsoltó Boldogasszony hagyománya Solymáron

A “Gyümölcsoltó Boldogasszony” napja elsősorban keresztény ünnep, amely az angyali üdvözlet eseményére emlékeztet. Ugyanakkor profán értelemben a fecskék megérkezését, a tavaszvárást, valamint a gyümölcsfák oltásának és szemzésének idejét is jelzi. Ez a több dimenzióban gyakorolt hagyomány március 25-éhez kötődően Solymár kultúrájának is szerves része. Bár ma már kevésbé kap hangsúlyt, korábban, amikor a település életét nagyrészt a mezőgazdaság ritmusa határozta meg, élénk figyelem övezte mind vallási, mind kulturális, mind hétköznapi szinten.

Nieger Károly festménye (1903) a solymári templomban

Elsőként érdemes felidézni, hogy ez a nap a középkorban általában a legkedvesebb ünnepek közé tartozott Európa szerte. A tény nem meglepő annak tudatában sem, hogy a régi ember elsősorban a tavaszt tartotta az év kezdetének, amely később szervesen beépült a keresztény hagyományba és Mária anyaságának kezdeteként még népszerűbbé vált. A vallási gondolat logikus, hiszen karácsonyig éppen kilenc hónap telik el ettől a naptól számítva. Bár az ünnep Mária nevét viseli, liturgikus értelemben ugyanakkor mégis Krisztusé a főszerep, hiszen - a hagyomány szerint - az angyali üdvözlet jelzi, hogy Jézus belépett az emberi történelembe. A latinul Annuntiatio egy esemény, amely az üdvözítés nagy műveletének kezdetét jelenti a vallásos felfogás szerint. Nincs is olyan keresztény hagyománnyal bíró ország, régió, vagy település, ahol ezt a napot ne a remény, az életigenlés vagy az új élet kezdeteként köszöntötték volna. A nap fontosságát jól jelzi, hogy volt olyan gyakorlat a középkori Európában, amely az évkezdetet egyenesen március 25-re tette. 

Solymári gyümölcsös

A magyar keresztény hagyomány több, Máriához kötődő ünnepet nevez „boldogasszonynak”. Ilyen például a február 2-án tartott Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe, (szimbolikusan a fény visszatérése, a tisztulás napja). Vagy említhetjük akár augusztus 15-ét, az egyik legnagyobb Mária-ünnepet is, amikor Nagyboldogasszonyt, vagyis Mária mennybevételének ünnepét üli az egyház. Ősszel pedig ott találjuk a szeptember 8-át, Kisboldogasszonyt, azaz Mária születésének napját. De említhetjük július 2-át, amikor Sarlós Boldogasszony az aratás kezdetét jelöli, mint a magyar parasztkalendárium egyik „negyvenesnapja", időjósló jelentéssel. A magyar folklórban további gazdag és szép  hagyományok ismertek Máriával kapcsolatban. Ezek közös vonása, hogy mindegyik összefüggésben áll a különböző mezőgazdasági, vallási és a spirituális kulturális jelenségekkel. 

A solymári templom helyén egykor kápolna állt, melyet ezen Gyümölcsoltó Boldogasszony napján áldottak meg először

De visszatérve Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepéhez: hagyományosan ez a gyümölcsfák szaporításának ideje is. Máig ez a nap jelzi, hogy az oltást és szemzést ilyenkor érdemes megejteni a gyümölcsösökben. A gyümölcsfák nemcsak magról, hanem levágott részeikből is szaporíthatók. Ilyenkor az új növény az anyafa pontos „másolatává” válik, és gyorsabban hoz termést – ezt a tulajdonságot használja ki az oltás és a szemzés eljárása is amit sarjak, dugványok, sőt akár egyetlen hajtásról vagy rügyről végeztek a gazdák, és végeznek ma is. Profán értelemben erre utal a “gyümölcsoltó” jelző, de természetesen ennek átvitt értelme az új élet fakadásának szimbóluma, transzcendens értelemben pedig a bennünk élő Krisztus megfoganásának jelképe. 

Solymár vonatkozásában sem panaszkodhatunk. Sőt, nekünk még egy igen komoly kultúrtörténeti pillanatunk is kapcsolódik ehhez a naphoz. 285 évvel ezelőtt, 1741. március 25-én váltunk hivatalosan is Mária zarándokhellyé, hiszen ekkor áldották meg először az akkor még kis kápolnát a mai templomunk helyén, legalizálva a solymári kegykép köré kialakuló kultuszt. 

A gyümölcsoltás kapcsán érdemes megemlíteni Körbl Károly kántortanítót, aki a 19. század közepén Solymáron oltásos módszerrel nemesítette ki a solymári gömbölyűt – azt a politúr cseresznyét, amely hivatalosan is solymári fajtának számít, és amely száz évvel ezelőtt a helyi lakosság fő jövedelemforrását jelentette. Végül pár szót a helyi néphagyományról: a legtöbb Buda környéki sváb településen – így Solymáron is – március 25-én reggel kitárták az istállók ajtajait, hogy a fecskék beköltözzenek. A szakemberek azt vélelmezik, hogy a rítus célja a tűzvész elleni bajelhárítás volt, mások úgy tartják, hogy a termékenységvarázslás egy ősi szokásának maradványa. 

Mindenesetre a fecske a keresztény ikonográfiában egyértelműen Krisztus- és Mária-szimbólum. Solymáron március 25-től kezdve gyakran mondogatták a háziasszonyok, hogy “megvolt az angyali üdvözlet, a fecskék most már hozzák a nyarat” (más változatban a munkát). Ettől a naptól fogva gyakran lehetett látni fecskék után kémlelő gyerekeket, felnőtteket egyaránt az utcákon. A fecskéket szerencsehozónak tartották, fészkeiket óvatosan kezelték vagy fehérre meszelték, leesésüket balszerencsének tekintették. A gyerekek, ha fecskét láttak, földre vetették magukat, remélve, hogy pénzérmét találnak – amit gyakran a közelükben “ólálkodó” nagyszülők titokban ejtettek a földre, így a gyerekek azt hitték, a fecskék ejtették le nekik a pénzt.

Milbich Tamás

Források:

Kaiser Károly: Historia Domus (1915)

Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár Nagyközség történetéhez (2002)

Seres István: Solymár története és néprajza (1993)

Vácz József: A solymári kegykép története (1991)

Milbich Tamás, Hegedűs András: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000 (2010)

Jankovics Marcell: Jelképkalendárium (1997)

Bonomi Jenő: Az egyházi év Budaörs német község nyelvi és szokásanyagában (1933)

(Cikk forrása: Apáczai Csere János Művelődési Ház, 2026. március)