NNÖ – teher vagy érték? – Emlékezés Reményi Istvánra – Egy 31 éves örökség margójára

Bevallom: korábban nem mélyedtem el a Német Nemzetiségi Önkormányzat (NNÖ) hitvallásába, intézményi önmeghatározásába. A Kisebbségi Önkormányzat – ahogy korábban hívták – tevékenysége egészen természetes módon simult bele a helyi kultúra szövetébe, így létezése és működése teljesen magától értetődő jelenség volt az én generációm (X) számára. Az NNÖ alapító elnöke, Reményi Pista bácsi halála előtt pár évvel kért fel, hogy segítsek neki a visszaemlékezéseit esztétikus külsőbe rendezni. Személyes nézőpontú memoár szerű krónikáját nem szánta nagyobb nyilvánosság elé tárni, az írást tágabb családja számára írta meg, de azt elmondta nekem, hogy a Solymárért végzett tevékenységéről szóló részeket nyugodtan használhatom forráshivatkozásként, ha arról van szó.   

Reményi István (1925-2019) kulcsszereplője volt az 1994-ben intézményesülő solymári nemzetiségi életnek. Maga a szervezet azóta is a helyi önazonosságtudat erősítésében és a helyi sváb öntudat renoválásában érdekelt.  

Cikkírásra két okom volt ezúttal, mindkettő ehhez a szervezethez, illetve Reményi Pista bácsihoz kötődik. Idén októberben lett volna ugyanis 100 éves, így írásom főhajtás is egyben emléke előtt. Írásos visszaemlékezése hiteles kordokumentumnak tekinthető, és pontosan visszaadja, hogy miként gondolkoztak az alapítók 31 évvel ezelőtt. Ezt az eredeti szándékot idézem fel és veszem alapul, amikor másik témafelvetésemet boncolgatom: vajon mennyiben van változás a szervezet eredeti szándékaihoz képest 2025-ben?

Félreértés ne essék: nem fogok politizálni és kritizálni sem. Engem cikkíróként pusztán az érdekel, hogy egzakt választ találjak arra a kérdésre, hogy a solymári NNÖ-nek mennyiben dolga, vagy nem dolga az önálló véleményformálás olyan esetekben, amikor Solymáron jól láthatóan identitásokat is érintő szimbolikus közéleti döntések fogalmazódnak meg.  

Elöljáróban mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy Pista bácsi társadalmi tevékenysége nagyon sokrétű volt. Nem pusztán a nemzetiségi életre volt hatással, hanem Solymár egészére is: aktívan vállalt feladatokat a nagyközség kulturális identitásának formálásában. Fontos szereplője volt a katolikus egyházközség mindennapjainak, és a választások (parlamenti, önkormányzati) idején több bizottság munkájában is aktívan közreműködött.

Mérnökemberként a Vasút és Terstyánszky utcák mentén kiépülő földgázvezetékek és egyéb műszaki feladatok megoldásában sokszor ő maga – a tervezéstől a műszaki átadásig – irányított egy-egy folyamatot. Hosszabb ideig vezette a Temető Bizottságot is, amelyben a temető gondozása, parcellázása és a temetkezési szabályzat kialakítása tartozott hozzá. Nyugdíjazása után még aktívabban kapcsolódott be Solymár közösségi életébe: részt vett a Heimatverein–Falukör Egyesület hagyományőrző ténykedésében, illetve oroszlánrészt vállalt a Templom tér mai formában való átalakításáért a Templom tér Alapítvány kuratóriumában. 

1994-ben, az új kisebbségi törvény (77/1993) nyomán hamar létrejött Solymáron az országos szinten is mértékadónak tekintett “Német Kisebbségi Önkormányzat” (NKÖ). Reményi Istvánt titkos szavazással elnökké választották. A választások kapcsán így emlékezett: 

“Sokunk számára a meglepő az volt, hogy a kisebbségi önkormányzati tagok igen magas szavazati aránnyal kerültek megválasztásra, megelőzve a települési önkormányzati képviselők nagy hányadát is.” 

Pista bácsi ebből azt a következtetést vonta le, hogy a szervezet létrejötte komoly feladatot lát majd el, hiszen a közösség világosan jelezte: fontos a helyi nemzetiségi kultúra gondozása, fontos hogy ezt a feladatot egy demokratikusan megválasztott testület képviselje és koordinálja.

Reményi István egészen konkrétan megfogalmazta visszaemlékezésében a kezdetekkori NNÖ hitvallását, céljait és feladatait. A solymári intézmény országosan is az elsők között volt, akik szervezeti formában léptek fel. Nem csoda, hogy sokan a solymári szervezet mintájára alkották meg sajátjukat. 

Lássuk, miként fogalmazódott meg a nemzetiségi minimum az alapításkor Reményi István emlékei szerint. A szervezet hitvallásának fundamentuma az volt, hogy kimondta: a 2. világháború utáni kollektív büntetés, a svábok elűzése, kitelepítése és a folyamatos asszimiláció súlyos identitásvesztést okozott a magyarországi, – így a solymári – németség körében. Az NNÖ eszmei alapállása a következő lett:

Kimondták, hogy generációk nőttek fel német nyelvoktatás nélkül és hogy sokan eltitkolták származásukat, ezért leszögezték, hogy a solymári nemzetiségi embereknek felvilágosító, türelemre építő, fokozatos identitás építő munkára van szüksége, továbbá azt, hogy a törvényben rögzített jogok, kötelességek és lehetőségek mellett a helyi sajátosságokat és a korábban már elért hagyományőrző eredményeket is figyelembe kell venniük.

Reményi Pista bácsi írásában megemlítette a nemzetiség fő célkitűzéseit, amelyeket tételesen is kategorizálni lehet. Fő célkitűzéseinek egyike az identitás és a hagyomány megőrzése. Ez a német nemzetiségi kultúra alapvető elemeinek (az anyanyelv, a szokások, a hagyományok) felelevenítését és továbbadását jelentette mindenek előtt. Fontosnak érezte, hogy az akkor még élő, idősebb generációkat is vonják be a hagyományok átörökítésébe.

Az alapításkor a szervezet kiemelten fontosnak gondolta a kulturális élet fejlesztését, a német ének-, zene- és tánckultúra támogatásával, népszerűsítésével. Ebbe a körbe tartozott a népviselet használatának ösztönzésére irányuló törekvés, amelyet Pista bácsi a kultúrcsoportokon keresztül látta biztosítva leginkább. Szintén ide tartozik, hogy a település nagyrendezvényein lehetőség szerint mindig mutassák meg ezeket az értékeket, akár saját szervezésű bálok, kulturális programok, vagy más települések eseményeinek támogatásán keresztül is.

Az NNÖ kiemelt célkitűzéseinek alappillérei között ott találjuk a német nyelv iránti törődést, amelyet Reményi István nagyon fontosnak tartott. Az NNÖ célkitűzései között szerepelt,  hogy a német nemzetiségi nyelvoktatást kiterjessze az óvodában és általános iskolában egyaránt. De elviekben a fejlettebb nyelvoktatási formákat is támogatniuk illik, (például két tannyelvű oktatás, bontott csoportok, stb.). Célkitűzés volt, hogy ha alkalom nyílik rá támogassák a felnőtt nyelvoktatás kialakítását, és az állami normatívák minél szélesebb körű igénybevételét.

Az NNÖ kezdetekor célkitűzésként fogalmazta meg, hogy a helytörténeti és nemzetiség történeti tudást lehetőleg terjesszék, büszkén képviseljék az ebből fakadó identitást, nyilván az önazonosság védelme és visszanyerése érdekében. Pista bácsi fontosnak látta, hogy a tágabb értelemben vett németség magyar történelmi szerepéről is szakértői előadások formájában – történjék ismeretterjesztő törekvés, mert

kardinális fontosságúnak gondolta, hogy a teljes solymári közösség tájékozott legyen e tekintetben. 

Az NNÖ eredeti elgondolásában a hitélet támogatása is komoly célkitűzésként fogalmazódott meg, hiszen a solymári identitás forrása az egykori Mária kultuszból fakad. A nemzetiségi önkormányzatnak elviekben és gyakorlatban is támogatásáról kell biztosítania azon vallási és hitéleti törekvéseket, amelyek ennek a szakrális örökségnek az emlékét őrzik, erősítik, vagy megélik, akár a nyelv, akár a népviselet formai megnyilvánulásán keresztül. (Talán ide sorolhatóak egyébként a szimbólumok is, amelyet bár Pista bácsi nem említ külön, ma már magától értetődő eleme a helyi hagyományoknak éppúgy, mint a teljes település kultúrörökségének.) Az alapítók úgy gondolták, hogy a plébánossal együttműködve kell ösztönözni a (nemzetiségi) híveket ezen célkitűzés gyakorlására.

Célkitűzésként fogható fel Pista bácsi narratíváiban az is, hogy a helyi nyilvánosságban és kommunikációban foglalja el a neki járó helyet: az elért eredményekről, a láthatáron lévő feladatokról és célokról rendszeresen tájékoztassa mind az országos, mind a helyi sajtót. Mai szóhasználatban tehát a rendelkezésre álló összes médiafelületen adjon magáról hírt, életjelet. 

Nem gondolom, hogy az NNÖ feladatai egyszerűbbek lettek 30 év távlatából nézve. Sőt, valójában jóval komplexebb problémák tornyosulnak előtte, és az NNÖ mai képviselőinek jóval nehezebb pályán kell most helytállnia, mint az alapítóknak. A világ sokat változott 30 év alatt, talán túl sokat is. Reményi István NNÖ elnök gondolatai azonban segíthetnek a jó vezérlőcsillagot megtalálni a mai kihívások tengerén. 

A magam részéről őszintén megemelem a kalapom azok előtt, akik ezt a feladatot szívből felvállalják és képviselik. Mindenkinek látnia kell, hogy óriási plusz feladat ez az életükben, és komoly áldozat.

Ugyanakkor az NNÖ alapításkori szándékaiból az is kiviláglik, hogy a véleményformálás, a teoretikus (elvi) állásfoglalás kinyilvánítása nem csak joga, de megkockáztatom: egyfajta identitásbéli kötelessége is a szervezetnek. Mindez természetesen tűnhet politizálásnak. A szó klasszikus értelmében talán az is, hiszen a közügyekkel való foglalkozásra utal a jelentése. Ezt a határvonalat nyilván senki sem lépi át szívesen, nehéz is meghatározni, hogy hol húzódik valójában.

Azt azonban látni kell, hogy az NNÖ puszta léte önmagában nézve is politikai aktus, pontosabban közéleti jelentőségű, hiszen egy adott kultúra intézményes társadalmi képviseletét jeleníti meg – nem pártpolitikai, hanem közösségi és identitáspolitikai értelemben.

Pista bácsi – úgy gondolom – hitt abban, hogy a nyelv, a hagyományok és a közös emlékezet felelevenítése nem pusztán (kiüresedő) kulturális feladat, hanem a történelmi igazságtalanságok jóvátételének csendes, de elszánt formája is.

Bár a kisebbségi lét külön tanulmányt igényelne, a képviseleti tevékenység szerintem hatalmas lelki ajándék is lehet annak, aki hitelesen műveli, hiszen nem pusztán izzadságos terhet ró a sváb képviselőkre, hanem méltóságot is ad ezáltal a teljes solymári közösségnek, amit  – változás ide, változás oda –, a fiatalabb nemzedékek is előbb vagy utóbb, de érezni és értékelni fognak.

NNÖ képviselők 2025-ben. (Forrás: facebook)