Világpolitika Solymáron?

Solymár, mint falu természetszerűleg ritkán volt a nemzetközi politika fókuszában. A világtörténelem javarészt a különböző háborúk és krízisek által “tisztelt” meg bennünket kétes dicsfényével. Voltak pillanatok, amikor a világpolitika hirtelen kis falunkra zuhant, és olykor rettegéssel vegyes megrendültséggel, máskor megrészegülve érezhettük magunkat különlegesnek. De a költői túlzásokat félretéve: tényleg nem ördögtől való azt állítani, hogy a világtörténelmet formáló politikusok és diplomaták jeles alakjai relatíve gyakran tettek nálunk látogatásokat. Példának okáért Malinovszkij marsallban, Margaret Thatcher volt brit miniszterelnökben, Roman Herzog egykori német köztársasági elnökben, vagy Esmond Harmsworth angol lordban közös, hogy mindegyikük járt Solymáron. Cikkemben ezen ritka, de emlékezetes látogatásokat idézem fel. A felsorolt személyiségek zöme már nincs az élők sorában, településünk krónikája sem túlzottan bőszavú velük kapcsolatban (egyiküket-másikukat kivéve). Akár ezt a hiányt pótlandó, érdemes felidézni emléküket és itt külön lapon megemlíteni őket.

1928. május 16.

Solymári “Nazca-vonalak” és az angol lord

A sort kétségtelenül a leglátványosabb villámlátogatással kezdeném. 1928. májusában Magyarországra látogatott, az angol sajtómágnás, Lord Rothermere fia, Esmond Harmsworth (1898-1978), aki a brit alsóház képviselőjeként vált ismertté abban az időben. Egyike volt azon angol konzervatívoknak, akik együttérzésüknek adtak hangot a trianoni sorstragédia miatt. A Rothermere család támogatását fejezte ki a békediktátum revíziója iránt, ennél fogva óriási népszerűségnek örvendett Magyarországon. Amikor hazánkba látogatott, a magyar közvélemény kitörő örömmel és rendkívüli lelkesedéssel fogadta őt. A 10 autóból álló konvojjal érkező Harmsworth közel 15 településen haladt át, míg Budapestre érkezett, ezek egyik állomása volt Solymár. 

A Pilisszentiván felől érkező konvojt gigantikus installáció köszöntötte a Zsíros-hegy oldalában: hatalmas, kövekből épített betűkkel volt olvasható a “Rothermere” felirat. Ezen felül további ünnepi meglepetésben részesítették őt az akkori solymáriak: a Templom térre kanyarodó Harmsworthot zöld ágakból készült diadalív és közel kétezer (zömében sváb) helyi lakos, köztük a teljes solymári levente állomány üdvrivalgása fogadta. A Trianon-ellenes magyarországi revíziós mozgalmak mellé álló angol herceget nyilván meghatotta a különleges fogadtatás. Harmsworth egy hónap után sürgönyben külön megköszönte a településnek a nemes gesztust:

A hatalmas "Rothermere" felirat a Zsíros-hegy oldalában, 1928. május (Szépsolymár archívum)

"Községi elöljáróság, Solymár. Elhagyva Magyarország területét, úgy Atyám, lord Rothermere, mint a magam nevében hálás köszönetemet akarom kifejezni azért a szíves fogadtatásért, amelyben engem Solymár község kedves közönsége részesített. A magyar nép vendégszeretetét sohasem fogom elfelejteni. Nagyon köszönöm. Esmond Harmsworth."

Esmond egyébként főleg szóban és jelenlétével támogatta a magyar revíziós törekvéseket, nem igazán volt aktív politikai szereplője a mozgalomnak. A trianoni igazságtalanság jóvátételeként, egyfajta szimbólumként tekintettek rá itthon.  

Lord Rothermere fia, Esmond Harmsworth (Kép: www.budaipolgar.hu)

1944-1945

Szovjet marsall a Templom téren?

A második világháború talán legszívszorítóbb eseménye kapcsán jegyzi a magyar történetírás Rogyion Jakovlevics Malinovszkijt (1898–1967), a Szovjetunió marsallját, aki Budapest véres ostromát vezette a 2. Ukrán Front parancsnokaként. Az ostrom 1944. december 20-án vette kezdetét a főváros bekerítésével. A harcok rendkívül intenzívek voltak, különösen a várnegyed és a hidak környékén, ahol a német és magyar védők szívósan ellenálltak. Az ostrom vége 1945. február 13-án volt, amikor a szovjet csapatok teljesen elfoglalták a várost. A mintegy két hónapon át tartó küzdelem során Budapest és lakói hatalmas szenvedéseket és pusztulást éltek át.

 Rogyion Jakovlevics Malinovszkij (Kép: wikipedia)

Az egykori solymáriak emlékezete alapján joggal feltételezhető, hogy Malinovszkij az ostrom ideje alatt néhány héten át a Templom téri paplakban (ma Ezüstkor) épületében vert tábort, de arra is akad utalás, hogy a mai Vasút utca egyik házában táborozott a vezérkarával. 

A marsall személyzete részére a plébánia melletti kis épületet (korábban sekrestyésházat) szemelték ki a szovjetek, már a megszállás első napjaiban itt szállásolták el a kiszolgáló személyzetet, valamint egy hatfős, minden luxussal ellátott megfigyelő egységet. A marsall valamivel később érkezett Solymárra; őt is az említett épületek valamelyikében szállásolták el. A szovjetek a házak környékét is nagyon komolyan védték. Állítólag Malinovszkij igen nagy „udvartartással” dolgozott. A szovjet parancsnok solymári tartózkodását hivatalos történeti adatok ugyan nem támasztják alá, de nem is cáfolják. A helyi emlékezetmorzsák jól beleillenek az akkori történések szövetébe. A szovjet marsall ugyanis környékünkre tervezte azt a taktikai cselt, melynek folyományaként az ostromgyűrűből kitörő magyar és német katonák közül rendkívül sokan elestek, Solymáron is. Az ilyen manővert akkoriban lehetetlen lett volna távolról irányítani, ezért valószínűsíthető, hogy a parancsnok az akciót a műveleti terület valamely jól védhető, központibb, stratégiai kilátással bíró pontján vezényelte le. Solymár – sajnos – ennek a célnak kiválóan megfelelt.   

1947. május 2.

Az USA szeme és füle Solymáron?

Szintén a 2. világháború kapcsán kerültünk fókuszba, amikor 1947. április végére elkészült a solymári angol katonai temető, hivatalos nevén Budapest War Cemetery. Ennek ünnepélyes avatására május 2-án délben került sor és bár az országos sajtó alig közölt róla valamit, mégis igen komoly protokolláris eseménynek számított, magasrangú külföldi vendégek részvételével. Elöljáróban érdemes tudni, hogy 1945 januárjában, a fegyverszüneti egyezmény értelmében bizottság jött létre, amely a fegyverszünet végrehajtásának felügyeletét látta el. Magyarországon ezt a feladatot a Szovjetunió vezette, de az Egyesült Államok és Nagy-Britannia is delegált hozzá tiszteket.

A solymári angol temető avatásakor George Hatton Weems (1891–1957) amerikai tábornok is részt vett az eseményen. Ő képviselte Amerikát az ellenőrző bizottságban, lényegében az USA „szeme és füle” volt Budapesten.

Ő volt az, aki tájékoztatta az amerikaiakat, hogy a szovjet befolyás egyre erősebb a magyar politikában. Weems ténykedése során folyamatosan jelezte Washington felé, hogy a bizottság munkáját a szovjetek kisajátítják. Jelentései révén értesülhettek az amerikaiak arról, hogy Magyarország a vasfüggöny mögé sodródik.

Az angol katonai temető avatása 1947-ben. Háttérben a katonai delegáció szövetséges tagjai. (Kép: Dr. Jablonkay István Helytörténeti Gyűjtemény)

Koszorúzó szövetségesek

Az ominózus solymári eseményen koszorúzott Oliver Pearce Edgcumbe (1892-1956) brit tábornok is, aki hazájában számos kitüntetésben részesült, ő volt a legnagyobb katonai méltóság az ünnepségen. 1915-ben megkapta a Katonai Keresztet, 1942-től a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatának birtokosa volt, 1945-ben pedig az Egyesült Államok Érdemrendjének szintén a parancsnoki fokozatát vehette át. Ugyanekkor koszorúzott Sir Alexander Knox Helm (1893–1964) brit diplomata is, akit éppen ebben az évben (1947) a brit képviselet vezetőjévé neveztek ki Magyarországon. 1947 őszén vele tért vissza a brit képviselet Budapestre (miután 1941-ben megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok). Az ő személye jelezte, hogy formailag ismét részei lettünk a nemzetközi diplomácia vérkeringésének. Természetesen a szovjetek sem maradhattak ki az angol temető avatásáról: Vlagyimir Petrovics Szviridov (1897-1963) altábornagy az említett ellenőrző bizottság vezetőjeként testesítette meg a szovjet kontrollt a háború utáni Magyarországon, a hidegháborús kelet–nyugati szembenállás egyik szimbolikus alakja volt. 

1. H. Weems, 2. O. Edgcumbe, 3. V. Szviridov

1984. február 4.

A “Vaslady” Solymáron

Margaret Thatcher (1925-2013), a “Vaslady” becenévvel ismert politikus, hivatalos látogatáson járt egy alkalommal Solymáron. 1979-től 1990-ig töltötte be a brit kormány miniszterelnöki posztot, így ideutazása nagy hír volt, még annak ellenére is, hogy a szocialista korszellem nem kerített nagy feneket neki. 1984-es solymári látogatásának célja az angol katonai temető volt, itt rótta le kegyeletét a II. világháborúban hősi halált halt angol katonák síremlékénél.

Margaret Thatcher 1984. február 2–4. közötti budapesti látogatása volt az első alkalom, hogy egy brit miniszterelnök a keleti blokk egyik országába utazott. Ez akkoriban jelentős politikai eseménynek számított.

Margaret Thatcher Solymáron, 1984. (Kép: Arcanum)

A hivatalos tárgyalások során a Nyugat–Kelet kapcsolatok jövőjéről, az 1956-os forradalom erkölcsi tanulságairól, valamint a szabadság és a demokrácia értékeiről beszélt. A látogatást a brit miniszterelnök gesztusértékű akciói jellemezték: piacra látogatással, helyi lakások megtekintésével igyekezett közel kerülni a magyar hétköznapokhoz is. Solymár neve ekkor került először egy nemzetközileg is jelentős esemény fókuszába, ezzel párhuzamosan a helyi emlékezet számára is maradandó emlékké vált. Margaret Thatcher politikai ars poeticája a meggyőződéses konzervativizmusra épült, célkitűzései között szerepelt az állami beavatkozások visszaszorítása, a vállalkozói szellem és az egyéni felelősségvállalás erősítése, miközben egyébként radikális gazdasági reformokat vezetett be hazájában.

1986. október 14.

Az NSZK köztársasági elnökének látogatása Solymáron

Richard von Weizsäckerről (1920-2015) dióhéjban érdemes tudni, hogy a CDU (Christlich Demokratische Union Deutschlands) liberálisabb szárnyához tartozó politikus volt, korábban a Nyugat-Berlint kormányzó polgármesterként vált ismertté. Az ő hivatali ideje alatt egyesült újra Németország. 1984-ben a Német Szövetségi Köztársaság elnökévé választották, és már ebben a minőségében látogatott kíséretével, október 13-án Magyarországra. A találkozót Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke kezdeményezte. A parlament épületében többek között Kádár Jánossal, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárával tárgyalt a nemzetközi béke és kölcsönös bizalom fontosságáról, majd másnap tett látogatást Solymáron. Itt a sváb népviseletes solymári általános iskola diákjai köszöntötték. 

A politikus a Kemipurnál, a Solymáron létesült magyar-NSZK vegyipari közös vállalatnál tett látogatást, amely akkoriban a legnagyobb ilyen vállalat volt Magyarországon. Weizsäcker rövid látogatása során személyesen beszélgetett a solymári üzemi dolgozókkal, megismerkedett a gyár munkafolyamataival, majd a vállalat műanyaglemez-gyártó üzemében fejezte be helyi látogatását.

A német államelnököt solymári diákok köszöntik a Kemipurban. (Kép: Arcanum)

A településen nagy visszhangja volt az eseménynek, sokáig emlegették az emberek. Richard von Weizsäcker ars poeticája a történelmi felelősségvállalás fontosságára irányult, a történetírók szerint a valódi német egységen és a megbékélésen munkálkodott. Fontos eszményképei voltak a demokratikus és keresztény értékek. Fontosnak érezte, hogy a németek tisztázzák magukban a terhes múlttal való viszonyt, úgy tartják, hogy érdemei közé tartozott a múlt feldolgozásának elősegítése, a német politikai stabilitás és a társadalmi egység erősítése az 1980-as és 90-es években.

1988. május 24.

A kenti herceg Solymáron

Prince Edward George Nicholas Paul Patrick Windsor (1935-) kenti herceg talán a leghosszabb nevű diplomata, aki valaha Solymáron járt. Edward a brit királyi család tagja, VI. György király unokája és II. Erzsébet királynő unokatestvére. 1988 májusában látogatott Budapestre, mint a Brit Kereskedelmi Tanács elnökhelyettese. Látogatása inkább szimbolikus jellegű volt, a korabeli sajtó így számolt be róla:

“Németh Károly, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke szerdán az Országházban udvariassági látogatáson fogadta Edward kenti herceget, a Brit Külkereskedelmi Tanács alelnökét, aki a Budapesti Nemzetközi Vásár alkalmából gazdasági-kereskedelmi küldöttség élén tartózkodik hazánkban.”

A kenti herceg látogatása Solymáron, 1988. (Kép: Arcanum)

Szintén a sajtóból volt tudható az is, hogy a kenti herceg kíséretében további magasrangú diplomaták is jelen voltak, például Leonard Vincent Appleyard, Nagy Britannia és Észak-Írország Egyesült Királyságának budapesti nagykövete. Talán a közelgő rendszerváltás hangulata lehetett az oka, hogy erről az eseményről már jóval több sajtóorgánum emlékezett meg, mint a korábbi, nem olyan barátinak vélt látogatásokról. 

1993. május 21.

A helikopterrel érkező német államtitkár

Dr. Horst Waffenschmidt (1933-2002) egy időben a német szövetségi belügyminiszter parlamenti államtitkára, 1988 és 1998 között a szövetségi kormány hazatelepítésekért felelős biztosa volt. Ebben a minőségében látogatott két alkalommal Solymárra. Először 1993. május 21-én, majd 1997. februárjában.

A bőkezű német államtitkár Horst Waffenschmidt (Kép: wikipedia)

Az 1993-as látogatás érdekessége, hogy helikopterrel érkezett az akkor még működő Pemű-sporttelep focipályájára, ahol a magasrangú vendéget és kiséretét Mentesi József alpolgármester, Budavári Mihályné (Julcsi néni), a Heimatverein elnöke, Dauner Henrik képviselő és még sokan mások fogadták.

Innen a Templom térre siettek, ahol a küldöttséget Dercsényi Péter, Solymár polgármestere fogadta. A gyermek tánccsoport kedves műsort adott a vendégek tiszteletére, majd az államtitkár és kísérete a meghívott vendégekkel együtt a Heimatverein épületébe (ma Ezüstkor) vonult, ahol kellemes baráti beszélgetés következett. Az Asszonykórus két tagja, Borosházi Józsefné és Zwickl Györgyné sváb dalokat énekelt a vendég tiszteletére. Akkoriban a német szövetségi kormány külön hangsúlyt fektetett nemcsak a külhonban élő németség erkölcsi támogatására, hanem anyagi erősítésére is. Az egykori Heimatverein épületének felújítását nagyban elősegítette ez a látogatás, hiszen 30 ezer márka körüli összegből újították fel aztán az épületet. Ehhez hasonló nemzetiségi támogató gesztus történt akkoriban Pécs és Bóly településeken is, itt szintén járt az államtitkár.

Ugyanekkor, 1993. június elején tartották Solymáron a Páneurópai Fesztivált, aminek kapcsán felröppent a hír, hogy maga Habsburg Ottó (1912-2011), az utolsó osztrák trónörökös is ellátogat községünkbe. Ottó a 20. század második felének egyik legjelentősebb európai egységpárti politikusa volt. A Páneurópai Unió elnökeként és európai parlamenti képviselőként célkitűzése volt, hogy a kontinens békés újraegyesítése megtörténjen. Figyelt Közép-Európa integrációjára, Magyarország sorsát a szívügyének tekintette. Nevéhez fűződik az 1989-es Páneurópai Piknik támogatása is, amely szimbolikus lépésként hozzájárult a vasfüggöny lebontásához. A solymári rendezvényen védnökként jegyezték a nevét, ám végül európai parlamenti elfoglaltságaira hivatkozva nem tudott részt venni rajta.

1997. február 26.

Nem mindennapi vendég Németországból

1997. elején Roman Herzog (1934-2017), a Német Szövetségi Köztársaság elnöke és kísérete látogatott el hozzánk. Az akkori német államfő fontosnak tartotta a demokratikus alapértékek védelmét, a történelmi felelősségtudat erősítését, valamint Németország modern identitásának megerősítését. Legfontosabb eredményei között említhető, hogy elnökként az alkotmányos patriotizmust hangsúlyozta, és ő kezdeményezte a nácizmus áldozatainak emléknapját. Ténykedése elősegítette az európai politika stabilitását az 1990-es években.

Solymári látogatását a 13 magyarországi kisebbség vezetőivel való tanácskozás előzte meg, célja a 2. világháború után kitelepített németek emlékére állított kitelepítési emlékmű előtti főhajtás volt.

A Német Szövetségi Köztársaság elnökét Enczmann László polgármester kalauzolja a Templom téren

A vizit tiszteletére a művelődési házban a megőrzött hagyományokból merítkező műsort állítottak össze a szervezők, szigorú protokoll szerint. Reményi István az NNÖ (Német Nemzetiségi Önkormányzat, régi nevén Német Kisebbségi Önkormányzat) hajdani vezetője az eseményre így emlékezett vissza: “A kultúrműsor keretében minden protokolláris formaságot mellőzve az államelnök úr és felesége elvegyült a kultúrcsoportok között, és megilletődve megállapították, hogy számukra nagy meglepetés volt, hogy Budapest közelségében találnak egy olyan nemzetiségi községet, ahol a kulturális életre, a hagyományokra ilyen nagy gondot fordítanak.“ Az akkori német államfő fontos kijelentése volt a látogatás kapcsán, hogy Magyarország elismerésre méltó kisebbségi politikájával valamint a szomszéd államokkal kötött alapszerződései révén jelentősen növelte esélyét az Európai Unió és a NATO-csatlakozáshoz. Németország államfője arra bátorította a hazai németséget (benne a solymáriakat is), hogy a jövőben folytassák azt a politikát, amellyel korábban hidat építhettek az itt élő magyar többség és a kitelepített magyarországi németek között.

Roman Herzog és Enczmann László a művelődési házban

Roman Herzog a művelődési ház udvarán solymári asszonyok gyűrűjében

2004. április 18.

Nagykövetek Solymáron

A helytörténet több külügyi diplomata látogatását is számon tartja. Ursula Seiler-Albring 2003 és 2006 között töltötte be a Német Szövetségi Köztársaság nagykövetei tisztségét Magyarországon, emellett a kisebbségi jogok országos biztosa is volt. Külügyi államminiszterként már 1991-ben részt vett a pécsi német főkonzulátus megnyitásán. 2006-ban Solymárra is ellátogatott, ahol rövid protokolláris keretben szentmisén vett részt és koszorút helyezett el. 2013-ban ismét német nagykövet járt Solymáron: Matei Ion Hoffmann. Látogatásának apropóját az adta, hogy a magyar országgyűlés abban az évben nyilvánította emléknappá január 19-ét, a második világháború végén a magyarországi német közösséget sújtó, emberi jogokat sértő elhurcolásokra és az azt követő diszkriminációra való méltóságteljes emlékezés napjaként. Ennek első hivatalos állomása Solymár volt, ahol Hoffmann nagykövet is koszorúzott.

A koszorúzás pillanatai 2013. februárjában (Kép: Szépsolymár archívum)

Összeállította: Milbich Tamás, 2025

Felhasznált irodalom:

Arcanum adatbázis: korabeli Népszabadság, Bács Kiskun Megyei Népújság, Magyarság, Budapesti Hírlap, Pesti Napló, Szentiváni Kisbíró, Solymári Hírmondó, Dunakanyar, Kis Újság cikkei

Milbich Tamás - Hegedűs András: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000 (Solymár, 2011.)

Seres István: Adalékok és emlékiratok Solymár Nagyközség történetéhez (2002)

Seres István: Solymár története és néprajza (1993)

Továbbá vonatkozó források wikipediáról.

Külön köszönet: Hegedűs Andrásnak