Farsang Tóni és a tornaterem

Tény, hogy régen Solymáron bőséggel akadtak nagy, szinte az egész falut megmozgató farsangi mulatságok. A szokások sokat változtak, de a modern idők sem nélkülözik a farsang közösségben való megélését; az önfeledt mulatozás színes kavalkádja bontakozik ki előttünk. Elég csak az iskola alsós és felsős farsangjára, a zeneiskola farsangjára, az asszonybálra, a Lustige Zwerge óvoda nagypapa-báljára, a KUD-arc vagy az Ezüstkor farsangjára gondolni – hogy csak néhányat említsünk.

Farsang Tóni és Misi bácsi (Kép: Hegedűs András, 2012 Fixpont, március)

Amellett, hogy az óvodák, énekkarok és különböző civil szervezetek rendszeresen megszervezték saját farsangjukat, akad egy esemény, amely közel harminc éve hagyománynak mondható, és nagybetűs közösségi farsangi bálnak tekinthető.

Ez az esemény a farsangtemetés: egy jellegzetes, össznépi, sramlizenés, tornatermi, batyus farsangi bál Solymáron.

Az 1920–40-es években a farsangi bálokat minden kocsmáros igyekezett saját „intézményében” megtartani; ez a hagyomány mára megszűnt, illetve többé-kevésbé átalakult. A húshagyókeddi farsangtemetés, és a jól ismert, hozzá kapcsolódó tréfás halottas játék ugyanakkor nem volt általánosan jellemző Solymáron, inkább csak szórványosan fordult elő, kocsmától és közönségtől függően. Az ezredforduló után divatossá vált farsangtemetésen a helyi kultúrcsoportok, kórusok és táncegyüttesek saját komikus produkcióikat adják elő, majd záróakkordként következik maga a farsangtemetés. Farsang Tóni (néha Oszkár) egy szimbolikus (holtában is iszákos) halott, akinek búcsúztatása jelképesen a báli időszak végét, és a mulatságos időszak lezárását fejezi ki. 

A jó hangulatú farsangtemetés elengedhetetlen kelléke tehát a halottas játék és a hozzá tartozó bolondos temetési rituálé eljátszása. A tréfás síratószöveget régen általában mindenhol egy jó humorú, helyi „népiköltő” írta meg helyspecifikusan és kántálta el tragikomikusan. 2005-ben Marlokné Cservenyi Magdolna, az akkori solymári német kisebbségi önkormányzat (NKÖ) vezetője hasonló módon írta meg a farsangtemetés vicces, keveréknyelven megszólaló – sváb, magyar, valamint „paródialatin” – szófordulatait, kiválogatva a hozzájuk leginkább illeszkedő énekeket is, azzal a céllal, hogy e régi szokás felelevenítésével népszerűsítse azt, valamint megőrizze és bemutassa általa a sváb dialektust.

Farsangtemetés 2012 (Kép: Milbich Tamás, Fixpont)

Paródialatin sváb és magyar szöveg kántálása, éneklése a szertartás közben (Kép: Hegedűs András)

Egykor az ő családjuk tulajdona volt az Okeli-kocsma épülete a Madách utcában (ma a Fészek Waldorf Iskola működik itt). Édesanyjától hallotta, hogy „klasszikus” farsangtemetést főként ebben a vendéglőben tartottak Solymáron, s ezt a hagyományt igyekezett feleleveníteni a helyi nemzetiségi szervezetek – például a Heimatverein Falukör Egyesület – segítségével.

Azóta is évről évre sor kerül a solymári farsangtemetésre az iskola csarnokszerű tornatermében. A temetés szövegét a szerző az eltelt időszakban többször is frissítette, aktualizálta.

A farsangtemetés szervezői ma is a német nemzetiséggel kapcsolatos helyi szervezetek, szereplői pedig a különböző hagyományőrző csoportok és civil szervezetek tagjai közül kerülnek ki. Hangulatában és jellegében leginkább temetési paródiaként tartják számon, egy egész estés mulatság fő attrakciójaként. Koreográfiáját tekintve a szövegmondáson és a vonuláson van a hangsúly, ezért kevésbé jellemzőek a tréfás cselekedetek, a „bevállalós” mozdulatok, valamint a férfi szereplők sikamlós, netán durva, spontán beszólásai. A valósághű ravatal a tornatermi környezetben és a modern közegben morbidnak tűnhet a kívülálló számára, de kétségtelen, hogy a rendezvény mára kedvelt és elfogadott, modern kori hagyományteremtő eseménnyé vált.

Milbich Tamás

(Cikk forrása: Apáczai Csere János Művelődési ház, 2026. február)