Hétköznapi hősök a múltban? – Arcképek, arcélek Solymáron

Nehezen gondolunk bele manapság, hogy egykor hivatalosan is kérdés volt a településünk légterének védelme, pontosabban az ezzel kapcsolatos „földi” teendők megszervezése. Már a második világháború kezdetekor Solymáron is mindenki tisztába került azzal, hogy ha a falu feletti légtérből netán megérkezik az „áldás”, annak komoly következményei lehetnek a lakosokra nézve. A veszélyre való felkészülés rendkívül égető kérdésnek számított akkoriban. A helyi emlékezet sok ember nevét megőrizte, akik ebben a felkészülésben önként, vagy kényszerűségből részt vállaltak. Ma úgy mondanánk: ők voltak a hétköznapi hősök.

Solymáron 1938. február 12-én alakult meg az egyébként országos szinten (1937) létrehozott  Légoltalmi Liga elnevezésű mozgósítási rendszer helyi szerveződése. Bár eredetileg „föntről” szervezett, jogszabályokkal pallérosított állami intézkedés volt, mégis jellegénél fogva civil érdekké vált a legtöbb helyen. Az állami és a polgári akarat a Légoltalmi Liga esetében jól kiegészítette és támogatta egymást. A jelek szerint Solymáron a szerveződés zökkenőmentesen és kevés ellenérzéssel alakult meg. Talán azért lehetett így, mert a második világháború már fenyegető tényként lebegett a politikai horizonton. Az ettől való félelem kényszeredett és szükségszerű egyetértést hozott a korabeli solymári civil életben, mindenkinek érdeke lett, hogy az esetleges védekezés gördülékenyen és hatékonyan bonyolódjon.

Így elvárt, kötelességszerű, becsületbeli kérdésként kezelhette minden solymári. A liga helyi szinten nagyjából 7 éven át működött a hivatalos közigazgatás és polgári élet határmezsgyéjén a háború végéig. 

Solymáron az alakuló közgyűlést az iskola épületében tartották meg, amelyen zömmel solymári tanárok, tanítók, köztisztviselők, hivatali személyek, egyházi érintettek, valamint a község vezetői vettek részt. A mozgalmi jellegű rendszer alapvető feladata lett Solymáron is, hogy a polgári lakosságot felkészítése a légitámadások következményeire. Ide tartozott például a riasztási rendszer használatának általános ismerete, az elsötétítési szabályok betartatása, az elsősegélynyújtás, valamint a tűz- és romeltakarítási alapismeretek elsajátítása a legszélesebb körben.

Röviden szólva a szervezet működése a tömeges mozgósítás irányítását, illetve a vészhelyzetben való helytállást volt hivatott megszervezni baj esetén. A mozgalom önkéntes alapon működött, tagságát inkább férfiak alkották, de nem volt  semmilyen megkötés: nők, idősebbek, sőt fiatalok előtt is nyitva állt. 

^{Solymári tűzoltók a liga alapításának évében (1938) (Szépsolymár képarchívum)}

Itt mindjárt egy érdekesség: mielőtt a solymári csoport létrejött volna, a településről már korábban, 32-en csatlakoztak az országos vonulathoz. Ez azt bizonyítja, hogy nem pusztán kötelesség és kényszer hatására léptek be a szervezetbe, hanem a tudatos felelősségvállalás is erős motiváló tényező lehetett a helyiek gondolkozásában. Oroszlánrészt vállaltak elsősorban a közhivatalokat betöltő személyiségek, nyilván abból az ésszerű megfontolásból, hogy bármiféle légoltalmi intézkedés esetén őrájuk hárulnának a legkomolyabb feladatok. Miután sok esetben nagy tekintéllyel bíró személyekről volt szó, vélhetően a lakosság amúgy is jobban hallgatott rájuk.

Az alább felsoroltak nevére valószínűleg közel 80 éve nem gondolt senki ebben az összefüggésben, ezért fontosnak éreztük, hogy írásunkban most megemlékezzünk róluk. 

A szervezetben a tényleges adminisztratív feladatok lebonyolítása mellett szimbolikus üzenete volt annak, hogy kik az alapítók. A liga vezetőségi tagja és egyben elnöke Hufnagel Ferenc esperes, solymári plébános, pápai kamarás volt. Élettörténete meghatározó Solymár szempontjából (egy másik írásban kitérünk majd erre). A liga helyi szervezetének alelnöke viselte a legmagasabb világi rangot: dr. Ivánka Endre egyetemi magántanár, az MTA tagja, klasszika filológus, bizantinológus, történész volt. A solymári ligában a pénztárosi tisztségét ő vállalta magára. A szervezet egyik titkára a Templom téri kereskedő Friedrich Ignác, a másik dr. Jablonkay István tanár voltak. A szerveződés gazdasági vezetője Juhász Nándor solymári tanító, pénztárosi ellenőre pedig a kor egyik kedvelt leventeoktatója, Kiss Gyula volt.

^{Sarlós (Schäffer) Bernát a liga egyik vezetőségi tagja családjával 1938-ban.}

A Kálvária utcai szabómester Milbich Márton, a Bajcsy Zs. utcában élt cipészmester Huber András és Zappe Mátyás asztalos is beléptek a ligába, hogy felajánlják segítségüket baj esetén. Nem teljesen világos Károly Jenő szerepe a szervezetben, annyi biztos, hogy akkoriban ő volt a solymári vasútállomás egyik elöljárója, aki sokakkal együtt részt vett a szervezet alakuló ülésén.

A Solymári Légoltalmi liga társadalmi fontosságát az is jelezte, hogy az alakuló közgyűlésen egy komplett solymári zenekar tagsága (Levente „Pitz” Zenekar) jelen volt, vélhetően mind a 13-an aktív tagjai lehettek a ligának.

A zenészeket egyébként a szerveződés saját zenekaraként tartották számon, név szerint: Taller Mihály karmester, Pillmann Márton, Pitz Márton, Tix Mátyás, Pitz József, Pitz Mihály, Taller Mátyás, Blum Márton, Binder Tamás, Hellebrandt András, Spiegelberger Károly, Entzmann György és Musicz Tamás.

Fontos adalék továbbá, hogy az iskolában szinte minden tanítónő – érthető módon – tagja volt a ligának (Dérné Stich Margit, Kissné Szekera Anna, Wéber Ágostonné, Csöndes Józsefné Kollmann Erzsébet, Szentpétery Endréné Barcs Anna, Temesi Mátyásné Spitzkopf Valéria, Zsolnay Zoltánné Petravich Olga, illetve Gräflné Jablonkay Mária), csakúgy mint a férfi tanárok jórésze (Jurányi Benedek, Szepes Spitzkopf Béla kántortanító). A háború egyik női – későbbi polgári áldozata –, Goffin Viktorné Sarolta szintén jelen volt az alakuláskor, de az óvónők döntő többsége (valószínűleg az összes solymári óvónő, például Papp Lenke, Pintér Mária, Vághy Erzsébet) ligatagságot viseltek. 

Településkép. Községháza az 1920-as években

Az akkori időkben elismertebb hivatalnokoknak számítottak a postán dolgozók, hiszen a kor „e-mail”-jeit ők koordinálták és a faluban ők segítették az információk áramlását. Ennek megfelelően váltak ligataggá Solymár korabeli postamesternői Koffler Ágostonné és Reiszig Anna, csakúgy mint más hivatalos községi dolgozók. A légoltalmi szerveződés tagja volt a postatakarékpénztári tanácsos Merész (Mertl) Ferenc. A község tekintélyszemélyei kérdés nélkül csatlakozhattak, mint például Draxler Tamás törvénybíró, Sarlós (Schäffer) József aljegyző és John János jegyzőgyakornok. Sőt – csak, hogy érzékeltessük mennyire fontos volt mindez – a községházi gépírónő, Barcs Erzsébet szintén tagja lett a szervezetnek. A vendéglősök sem maradtak távol, a nagymúltú Templom téri vendéglő (ma művelődési ház) tulajdonosa Sarlós (Schäffer) Bernát komoly szerepet vállalt a ligában, mint vezetőségi tag.

Milbich Tamás

(Cikk forrása: Apáczai Csere János Művelődési Ház, 2026. április)

^{Felhasznált irodalom:}

^{Solymári Arcképcsarnok 1266-2000 (2011)}

^{Seres István: „Solymár története és néprajza” (1997)}