Izgalmas iratok – egy solymári levente hagyatéka

A solymári helytörténeti gyűjtemény számos olyan iratot és dokumentumot őriz, amelyek többnyire családi hagyatékok révén kerültek az intézménybe. Közöttük nem egy figyelemre méltó darab akad: némelyik egy letűnt kor bürokratikus világát idézi meg, mások megmosolyogtató részleteket tárnak elénk, megint mások megrendítő történelmi emlékeket őriznek. Az alábbiakban egy olyan dokumentumot mutatunk be, amely a száz évvel ezelőtti Solymár mindennapjaiba enged bepillantást, s egyúttal felidézi a helyi Levente-mozgalom közel negyedszázados történetének egy szeletét. 

Több, mint száz évvel ezelőtt a településünkön élő legtöbb gyerek és fiatal részese volt az ún. Levente-mozgalomnak, amely jogi értelemben egyfajta közfeladatnak minősült. A trianoni békeszerződés (1920) után létrejött mozgalom hivatalosan testnevelési és ifjúságnevelési intézményként működött, külsőségeit tekintve a fiatalság egészséges testi fejlődése érdekében jött létre, ám valójában olyan elemeket tartalmazott, amik a későbbi katonai szolgálatra készítették fel a fiatalokat.

A mozgalom „célközönségét” elsősorban a 12–21 éves fiúk alkották, akik számára rendszeres testedzést, fegyelmezést, valamint hazafias és vallásos nevelést kívánt biztosítani. Emellett arra is alkalmas eszköznek bizonyult, hogy a hadseregre vonatkozó létszámkorlátozásokat megkerülve, az ország számára előkatonai felkészítést nyújtson. 

Solymári leventék a Templom téren Hősök napján (1935-40 körül)

A községekben és városokban leventeegyesületek, testnevelési bizottságok és oktatói hálózatok szerveződtek a feladatok összehangolása érdekében. A rendszer állami szabályozás alapján fokozatosan vált kötelező jellegűvé, és az 1920-as évek közepétől országosan kiépült. Az 1930-as évek végére több mint egymillió fiatal szerepelt a levente-nyilvántartásban, míg a rendszeres foglalkozásokon ténylegesen részt vevők száma több százezerre tehető. 1939 után a mozgalom honvédelmi jellege tovább erősödött: “testnevelés” címszó alatt menetelést, alaki fegyelmet, térkép- és tájékozódási ismereteket, lövészeti alapismereteket, parancsvégrehajtást, a hierarchiához való szoktatást tanított.

Vitatott, hogy félkatonai szervezet volt-e, hiszen nem a honvédség részeként jött létre, saját jogon, civil keretben szökkent szárba. Hivatalos célja a testnevelés maradt, és a fiatalkorúak tömegszervezeteként a helyi iskolákhoz, önkormányzatokhoz, egyesületekhez kapcsolódott, nem pedig a katonasághoz. 

Solymári leventék az iskola udvarán (1925-35 körül)

1943-tól már lányok is csatlakozhattak a leventék mozgalmához, erre Solymáron van bizonyítékunk. A meglehetősen férfias felkészülés a lányok esetében cizelláltabb volt: a hagyományos női erények szellemében való nevelés útján a haza és a család szolgálatára, különösen pedig a magyar anya feladataira és a honvédelmi szolgálatra való felkészítés volt a mozgalom legfontosabb célkitűzése. A második világháború végén azonban a szerveződés összeomlott, majd 1945-ben az új politikai rendszer hivatalosan is feloszlatta.

A leventéket gyakran vetették be helyi közösségekért végzett munkálatokba: Solymáron számos fotó bizonyítja a levente mozgalom civil életben betöltött meghatározó voltát. Példaként említenénk Valkó Arisztid első várbéli feltárásait, ahol szintén leventék segítették munkáját.  

Az alábbi dokumentum tanúsága szerint településünkön a „Solymár Község Testnevelési Bizottsága” működtette adminisztratív szinten a mozgalmat, amely szorosan kapcsolódott a Solymári Lövészegylet tevékenységéhez, illetve az iskola egyes tanáraihoz egyaránt. Az alábbi dokumentumból kiviláglik, hogy Kertész Ferenc leventeoktató központi szerepet kapott a helyi mozgalomban, valamint az, hogy a katonás fegyelem illetve a szigor nálunk sem hiányzott a leventeoktatás palettájáról. A dokumentumok főhőse az ifjú Zwickl József (*1908), akiről megtudhatjuk, hogy nem volt túl szófogadó levente, mert “szolgálati ideje” alatt két foglalkozásról is igazolatlanul hiányzott.

A bizottság intővel és azzal a fenyegető üzenettel büntette, hogy a legközelebbi hiányzásáról már a járási főszolgabíró előtt kell majd számot adnia. (A járási főszolgabíró annakidején igen komoly közméltóságnak számított.)

Az intő hatásos lehetett, hiszen 1930-ban, – amikor József betöltötte a 21. életévét – minden további nélkül megkapta elbocsátó szép üzenetét a solymári Testnevelési Bizottságtól.

Milbich Tamás

(Cikk forrása: Apáczai Csere János Művelődési Ház, 2026. április)

Források: 

1921. évi LIII. tc.; Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században 

Ungváry Krisztián hadtörténeti összefoglalásai

Milbich Tamás – Hegedűs András: Solymári Arcképcsarnok 1266-2000 (2011)